12. - Távolság

12. fejezet

Reggel, mikor felébredtem, sötét volt tehát ebből arra következtettem hogy hajnal van még. Baekhyun viszont még mindig ölelt, de ami még zavarba ejtőbb volt az az, hogy az én karom is a derekán pihent, arcomat pedig az ő nyakához nyomtam, így aludtunk. Kissé elhúzódtam, hogy szemügyre vegyem a helyzetet.

Baekhyun békés arcát figyeltem, majd szemem rátévedt szépen ívelt szájára. Először filóztam, hogy megérintsem-e, de aztán elvetettem ezt az ötletet. Mi lesz, ha felébred?

Végül egy fél óra múlva vissza is aludtam.

- Kisasszony! - kopogott a komornyik az ajtón. Szemeim kipattantak és felültem hirtelen. Baekhyunt akartam meglökni egyik kezemmel, viszont Ő nem volt ott.

- Mi? Hova ment? - ugrottam ki az ágyból, majd esze-veszetten kezdtem el keresni a bőröndjét, ami nem volt a szobában. Úgy rontottam ki, mintha puskából lőttek volna ki, a komornyikot kis híján fel is löktem.

- Hova ment Baekhyun? - faggatóztam.

- A koronaherceg engedélyt kért pár napra, hogy haza mehessen.

- Mégis kitől kért engedélyt? Miért ment haza? - idegeskedtem feleslegesen.

- Azt mondta, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, és erre csak akkor képes, ha Felséged nincs a közelben. Valamint... meglátogatja a nevelőjét.

- Hát...ezt szép...mondhatom... Hol lakik az öreg?

A limuzin pont a lepukkant, kis ház előtt tett le, ahol még rendes kerítés sem volt. Vonakodva szálltam ki az autóból, majd egy őrrel az oldalamon besétáltam és bekopogtam a rozoga ajtón. Amikor Baekhyun ajtót nyitott, szúrós pillantással mértem végig.

- Mégis mit keresel itt? - kértem számon. Baekhyun igen csak meg volt lepődve, még beinvitálni sem volt képes, ugyanis addigra mi már benn voltunk.

- Meddig szándékozol itt maradni?

- Ameddig csak lehetséges. Miért? - kérdezte kimérten.

- Hogy miért? Azért, mert Koronaherceg vagy, nem holmi vidéki fiú, aki voltál... mármint...talán még mindig az vagy, viszont most már az én hírnevemet is veszélybe sodrod, ha ....

- Hallod-e!!! Komolyan ezért jöttél ide? - vált ismét mogorvává. - Azért menekültem el el kicsit, hogy lenyugodhassak, hogy gondolkodhassak, erre te még ide is követsz csak azért, hogy kioktass? - nyitotta ki az ajtót, jelezvén, hogy távozzak.

- Cöh...ezt most komolyan gondolod? - kérdeztem mereven.

- Igen. Most pedig kérem...menjenek el... - mutatott kifele. - Nemsokára jövök, csak hadd legyen egy kis nyugalmam... - masszírozta az arcát.

- Hát oké... - durcásan kisétáltam a házból, majd hangosan bevágtam a kocsi ajtót és elhúztam.

Két nap múlva Baekhyun még mindig semmi életjelet nem adott magáról, de elhatároztam, hogy nem is érdekel. Csináljon amit akar, én addig elleszek Dong Woonnal...

- Oppa...figyelj...ami a múltkorit illeti... - kezdtem, de ő a mutatóujját a számra helyezte.

- A múltkori...khm...meg sem történt, rendben? Baekhyun-ssi nagyon kiakadt, én pedig nem szeretném szétválasztani a királyi párt. - mondta komolyan.

- Rendben. Én is ezt akartam javasolni... - mosolyogtam. Bár még mindig vonzódtam hozzá, iszonyatosan jó pasi volt, olyan akit mindig is elképzeltem magam mellé, de...ez a kapcsolat nem lenne helyes.

- Na akkor...mit csinálunk?

- Holnap utazok Busanba, mit szólnál, ha eljönnél velem vásárolni?

- O-k-é. - mondtam akadozva. - De akkor át kell öltöznöm, hogy ne szúrjanak ki az emberek.

Dong Woonnal az egyik super marketben sétálgattunk, beszélgettünk és nevetgéltünk. Nagyon jól éreztem magam, végre egy kicsit el tudtam szakadni a gondoktól és Baekhyuntól. Talán...jót tesz nekünk ez a külön lét, bár...hogy őszinte legyek... hiányzott.

- Mi a baj? - kérdezte oppa, mikor megálltam egy pillanatra, amint tudatosult bennem ez az érzés.

- Semmi. Mehetünk tovább... - hazudtam.

- Nem mondod, hogy ilyeneket műveltél...? - kacagott Dong Woon miközben hazafelé sétáltunk. - Megnéztem volna...

- Jobb is, hogy nem láttad. - nevettem, majd arcomról rögtön lefagyott a mosoly, amint megláttam Baekhyun-t az ajtóban.

- Oh, Baekhyun-ssi! - hajolt meg oppa.

- Oppa! - szóltam rá ismét. - Te családtag vagy, nem kell meghajolnod, hányszor mondjam még?

Baekhyun is meghajolt, majd odabiccentett egyet és előttünk bement a házba.

- Azt hiszem megint félre értett valamit. Menjél, magyarázd el neki a dolgokat... - intett Dong Woon.

- Oké. Jó éjt, oppa! - azzal bementem a házba és lassú léptekkel feltrappoltam a lépcsőn. Bekopogtam Baekhyun szobájába, de ő nem válaszolt így benyitottam. Az ágyán ült és arcát a tenyerébe temette.

- Baekhyun? - kérdeztem, de nem figyelt rám. - Ya! Mi a baj, megint?

- Miért kell nekem mindig ezt végignéznem? - emelte rám tekintetét, végre. - Az egy dolog, hogy megbeszéltük nem szólunk bele egymás kapcsolataiba, de...ha lehet máskor modoráld magad, és egy picikét leplezd a túlzott jókedvedet, ha vele vagy... - ment oda az ablakhoz, így háttal állt nekem. Nagyon úgy tűnt, hogy...féltékeny.

Gondolkodás nélkül mögé lopództam és...olyan dolgot tettem, amit ha gondolkodom előtte, tuti nem teszek. Karjaimat az oldalán átfontam és hasánál összekulcsoltam két kezemet. Arcomat hátán pihentettem és mélyet szívtam finom illatából. Baekhyun először lefagyott, majd mikor megmozdult észbe kaptam és elengedtem. Lassan fordult felém, szemei az arcomat fürkészték, majd félve megkérdezte:

- Dan Ji...te...kedvelsz engem?

- Én...azt hiszem...igen... - hajtottam le a fejem zavaromban. Féltem, hogy így megalázkodom, hiszen az elején nagyon nem kedveltem és a személyiségem sem olyan, hogy ilyen könnyen bevallom az érzéseimet, de...most nem bírtam vissza tartani. Olyan szemekkel kérdezte, hogy kicsúszott a számon.

Baekhyun pár perc után, miután felfogta, hogy mit mondtam, államnál fogva felemelte a fejem és elmosolyodott.

- Örülök, hogy ezt hallom... - szemei csillogtak, aminek nem bírtam ellen állni, lehunytam a szemeim. Nem tudom hogyan és mi történt, de hirtelen megéreztem Baekhyun finom, puha ajkait az enyémeken, amitől a szemeim kipattantak és meglepődve néztem a fiú lehunyt szemeire. Kezeivel még jobban húzott magához, én pedig ingjébe kapaszkodva hagytam, hogy tovább csókoljon.

11. - Lakat alatt

11. fejezet

- Mit akarsz...mit válaszoljak? - nézett rám végül.

- Tessék? - kérdeztem zavarodottan. - Azt...amit érzel...miért én mondjam meg?

- Azért, mert mindig te mondod meg, mi legyen... - hajította a fogkefét a mosdóba. - Mindig te szabod meg, hogy hogyan történjenek a dolgok, mindig az van és lesz, amit te akarsz... - közeledett felém vészjóslóan. - Miért érdekel, hogy kedvellek-e? Te úgyis csak azt a Dong Woon-t látod... - végül neki ütköztem a falnak. Baekhyun két tenyerét megtámasztotta a fejem mellett és úgy nézett. - Szóval...min változtatna a válaszom?

Vörös arccal, tekintetemet elkaptam Baekhyun szép arcáról, majd idegesen nyelve megszólaltam: - Ki tudja... - Baekhyun erre felkacagott. Nem értettem a viselkedését, ami igen csak aggasztott.

- Most meg min röhögsz? - váltam ingerülté.

- Azon, hogy feleslegesen teszed magad idiótává... Voltál már valaha őszinte magadhoz? Vagy megtanítsalak rá ÉN? - hajolt közelebb. Szinte éreztem leheletét a számban. Vágytam a csókjára...nagyon is.

- Nincs szükségem a te leckédre... - feleltem határozottan, mire Baekhyun féloldalasan elmosolyodott.

- Igaz is...kérj inkább tanácsot az oppádtól... - rugaszkodott el a faltól.

- Megyek és kérek is... - mondtam durcásan. Az ajtó felé vettem az irányt, de...nem tudtam kinyitni. Be volt zárva.

- Ya!!! Te zártad be? - kérdeztem rémülten.

- Micsoda? - kapta fel a fejét. Nincs bezárva... - jött oda és megrángatta a kilincset. - Mi a franc?! Hééé! Valaki!!!! - dörömbölt az ajtón. - Nyissák ki! Lee Sung komornyik!!! Hahóóóó, valaki!!!!!

- Gyerünk már, nem akarok itt ragadni!!! - rugdostam mérgesen az ajtót.

- Ha lehet ne tedd tönkre az ajtómat. - jegyezte meg Baekhyun.

- Nem mindegy, úgyis elmész?! Ya!!!! Nyissák ki!!!!!!! - visítottam.

Két óra múlva a sarokban ültem, Baekhyun meg az ágyon és próbált telefonálni valakinek, de senki nem vette fel.

- Ezt nem hiszem el...meghaltak, vagy mi van? - mérgelődött. - Senki az ég világon nem veszi fel! -vágta hanyatt magát az ágyon. - Egyáltalán ki zárt be minket?

- Ha megtudom, biztosan megfojtom az illetőt.

- Hátrébb az agyarakkal, te lány! Végül is... nem egy idegennel zártak be...a férjed vagyok...

- Oh igen? Már nem sokáig...nem igaz? - szurkálódtam, de Baekhyun nem válaszolt vissza semmit.

- Elmentem lefürödni. - majd be is zárta magát egy időre a fürdőszobába.

Én addig levettem a kardigánomat és a cipőmet, majd befeküdtem az ágyba és bekapcsoltam a TV-t. Muszáj volt elterelnem a figyelmemet arról, hogy Bakehyunnal vagyok bezárva egy szobába, ráadásul épp most fürdik. Mi lesz, ha itt kell aludnom? - rágtam a körmöm. Az ajtó kinyílott, Baekhyun pedig kilépett egy száll törülközőben.

- Ya! - kaptam a szemem elé. - Nem vennél fel valamit? Muszáj így mászkálnod?

- Nyugi...csak nem lehetsz ennyire kiéhezve, hogy már egy felsőtesttől így felizgulsz? - váltott át ismét kekeckedő hangnembe. Szerencsére már nem volt durcás, bár...ha jobban belegondolok nem biztos, hogy ez jó dolog.

- Mi van??? - ocsúdtam fel. - Mégis...mi...miről beszélsz? Mamaaaaaaaa, ki akarok innen menni! - rug-kapálóztam az ágyon. Ha ezt tovább hagyjuk fajulni, nagyon nagy bajok lesznek.

- Hééé, nyugalom! - vetődött le mellém egy száll alsógatyában. El akartam szaladni, de Baekhyun átkarolta a derekamat és nem engedett menekülni.

- Mit művelsz? Azonnal engedj el!!! - kiabáltam, de nem használt semmit, Baekhyun továbbra is szorosan tartott, majd maga alá gyűrt és csiklandozni kezdett, mire nevetni kezdtem.

- Ya!!! Ne csináld!!! - röhögtem. -  Hallod? Ne! - furcsa módon, most először éreztem azt, hogy...mi egy pár vagyunk. A zavargás elmúlt, Baekhyun alsó gatyát viselt, én meg élveztem, hogy csak velem foglalkozik, mint egy igazi házaspár.

- Na...lenyugodtál már? Ha? Haaa? - fogta le a kezem két oldalt, hogy ne tudjak kapálózni. Ez a póz, viszont igen csak félre érthetővé vált, ezért abba is hagytam a nevetést és Baekhyun is a csiklandozásomat. Hosszú percekig csak egymás szemébe néztünk, majd arra lettem figyelmes, hogy Baekhyun arca közelít az enyém felé. Először megijedtem, azután pedig már nem csináltam mást, mint lehunytam a szemeimet és vártam a csókra. Az azonban nem jött. Ugyan Baekhyun ajkai két centire voltak az enyémtől, mégsem érintette meg.

- Khm...azt hiszem aludnunk kéne. - gurult le rólam, majd befeküdt a takaró alá és háttal nekem próbált elaludni. Én is betakartam magam, de a kényelmetlen nadrágom miatt és Baekhyun közelsége miatt nem bírtam elaludni.

- Ha akarod, a bőröndömben van egy kényelmes melegítő alsó, felveheted. - szólalt meg halkan. Tehát nem alszik?!

Odalopództam a bőröndhöz, majd beszaladtam a fürdőbe és áthúztam a nadrágot. Sokkal jobb közérzetem lett. Visszafeküdtem, viszont továbbra sem voltam képes elaludni. Baekhyun hátát néztem, figyeltem hogyan veszi a levegőt és próbáltam visszafogni magam, hogy ne túrjak bele szép, dús hajába.

Hirtelen Baekhyun felém fordult és amint észre vette, hogy őt nézem, szemei kikerekedtek és levegőt sem vett egy percig. Végül elmosolyodott és olyan dolgot tett, amitől megállt a szívem egy pillanatra. Egyik karjával átkarolta a derekam és magához húzott. Homlokunk össze ért, olyan közel feküdtem hozzá, hogy egymás leheletét szívtuk.

A hirtelen zavart, boldog, megnyugtató érzés váltotta fel, majd pár perc múlva mind a ketten, egymás karjaiban, mély álomba merültünk...

10. - Kedvel?

10. fejezet

Annyira hiányzott már Dong Woon, hogy másnap ismételten csak vele voltam képes foglalkozni. Rengeteg mindent mesélt a kanadai életéről, és azt is mondta, hogy nagyon sok nemzetiségű ember él ott, bőven akadnak koreaiak is, akikkel szoros barátságot kötött az ott tartózkodása alatt. A nőkre nem mertem rákérdezni...

- Na...megyünk lovagolni? - kérdezte mosolyogva.

- Persze, csak várjál, átöltözöm! - szaladtam fel a szobámba, de útközben belebotlottam Baekhyun-ba. Tegnap szinte nem is láttam, olyan...mintha kerülne engem.

- Jé, te itt laksz még? - mordultam fel.

- Cöh....ezt épp te kérdezed? - vetett rám egy cinikus mosolyt, majd hátat fordított és elsétált. Hát ennek meg mi a baja???

- Na mivan, kijöttél a gyakorlatból? - cukkolt Dong Woon. Igaz, egy ideje már nem lovagoltam, hiszen csak akkor voltam hajlandó lóra ülni, ha Ő is mellettem volt.

- Háhá...lehet...úgy tűnik. - nevettem.

- Mindjárt segítek. - szállt le az övéről, majd fenekemnél fogva feltolt a lóra, amitől nagyon zavarba jöttem. Égő arcomat és heves szívverésemet, a bejáratban álló Baekhyun érdekes arckifejezése szakította félbe. Messziről figyelt minket és szinte szemrebbenés nélkül nézett rám, majd Dong Woonra. Ránk...

Végül fogta magát, intett egyet a komornyiknak és kisétált a nagy kapun. Hova mehet? - kérdeztem magamban.

- A férjed nem bánja, hogy ilyen keveset foglalkozol vele? - kérdezte Dong Woon, mivel ő is észrevette az előbbi jelenetet.

- Mi? - ráztam a fejem. - Á, nem hiszem. Mindkettőnknek meg van a saját élete. Nem szólunk bele, mindketten azzal vagyunk, akikkel szeretnénk.

- Ezt komolyan mondod? - tátotta el a száját. - De hiszen...házasok vagytok...

- Lehet, hogy a nép szemében azok vagyunk, de...nekem nincs szükségem rá. - amint ezt kimondtam, éles fejfájás tört rám, és szúrást éreztem a mellkasomban.

- Ne mondj ilyet! Jó srác, és látszólag kedvel téged....

- Nem tehet róla, hogy Oppa-t jobban kedvelem, mint őt... - csúszott ki a számon, mire Dong Woon arca elkomorult és hirtelen deja vu érzés tört rám. Voltunk már ilyen helyzetben egyszer. Mielőtt elment...

- Dan Ji... - hajtotta le bűnbánóan a fejét. - Tudod, hogy te számomra...mindig is... a kishúgom maradsz... - mondta halkan.

- Fáj a fejem, inkább bemegyek. - ugrottam le a lóról, majd a bejárat felé kezdtem el futni. Már majdnem beértem, mikor valaki karon ragadott és szembe fordított magával. Dong Woon arca pár centire volt az enyémtől, ami teljesen elvette az eszem, csak arra tudtam gondolni, hogy kicsit közelebb hajolok és akkor...

- Dan Ji? - kérdezte lassan Dong Woon, s akkor gondolkodás nélkül rátapadtam finom szájára. Pár másodpercig lefagyva állt, majd lehunyta szemeit és ...Visszacsókolt!!! Amint ajkai az enyémeket kezdte el simogatni, karjaimat nyaka köré fontam, hogy jobban elmélyítsük csókunkat. Végre elérkezett a várva várt idő, végre először megízlelhettem Dong Woon ajkait...

- Koronaherceg, nem ment még el...? - a komornyik hangja ugrasztott szét minket.

Mikor oldalra néztem, megpillantottam Baekhyun-t, aki lemerevedve bámult minket, majd kettőnk közötti hézagot. Olyan sokkot kapott, hogy még a komornyik sem bírta megmozdítani.

- Uram?! - rázogatta. - Koronaherceg!

Baekhyun végre felébredt, majd szigorúan rám nézett és cinikusan elmosolyodott.

- Bocs a zavarásért! - bökte ki és komornyikot egy kissé félrelökve felviharzott a lépcsőn.

- Én...most mennem kell... - szabatkoztam Dong Woon-nak és a komornyiknak, majd Baekhyun után rohantam. Nagyon nem tetszett nekem ez az arckifejezés.

- Baekhyun! - kiabáltam. - Yah! Állj már meg! - ragadtam meg a kezét, de ő azon nyomban kirántotta szorításomból.

- Ide figyelj!!! - indult nekem, mint egy vadkan. - Én ezt nem fogom tovább csinálni, megértetted?! - kérdezte idegesen. - Keres egy másik bolondot, aki képes lesz mindezt végig nézni ölbe tett kézzel, egy olyan valakit aki...egy...egy kicsit sem kedvel és leszarja, mi van veled... rendben? Engem hagyjál békén... - azzal bement és bevágta a szobaajtót.

- Micsoda? - ámultam el. - Keressek egy olyat aki...'egy kicsit sem kedvel'???? - gondolkodtam hangosan. - Ezek szerint Baekhyun....? - berontottam a szobájába. Baekhyun ingerülten dobálta a bőröndjébe a ruháit.

- Kérdezhetek valamit? És őszintén válaszolsz rá? - kezdtem határozottan.

- Persze. Hisz úgyis elmegyek! - rám sem nézett, ezért elálltam útját, miközben a fürdőbe akart menni. Azt szerettem volna, ha csak rám figyel.

- Te... - nyeltem közben egy nagyot. - Te...amit az előbb mondtál...azt...komolyan gondoltad? - néztem bele szép, barna szemeibe. Akkor és ott rájöttem, hogy...hiba volt megcsókolnom Dong Woon-t. Igaz...mindig is vonzódtam hozzá, első nagy szerelmem volt, de...mostanra már csak...régi emlék...

- Azt, hogy nem csinálom tovább ezt? Igen!!! - lökött félre durván.

- Ya! Kedvelsz engem???????? - emeltem fel a hangom. Féltem a válaszától, ezért behúztam fülem-farkam és vártam. Pár percig nem válaszolt, csak a fogkeféjét babrálta.

- Nem akarlak kedvelni... - nyögte ki végül. Az ütő megállt bennem és izzadni kezdtem. Tehát ez azt jelenti, hogy...kedvel!!!!!!!!!!!

9. - A régi barát

9. fejezet

Kijöttem a fürdőből, majd a vizes anyagot Baekhyun homlokára tettem. Idő közben elaludt, így szerencsére nem került erőfeszítésbe érzelmeim leplezése. Megvizsgáltam arca minden egyes szegletét, kicsit tovább elidőzve szemeinél és szájánál. Vidéki fiúhoz képest, nagyon szép és rendezett külsejű volt, igaz némi kelekótyaság szorult belé, sokszor idétlen volt és játékos, de ettől eltekintve az egész kisugárzása boldog és kiegyensúlyozott volt...általában. Mostanában viszont eléggé ingerült és ez a palotabeli életnek és főként nekem köszönhető. Én vagyok az, aki mindig megbántja, csak azt nem értem, hogy...ha végre felismertem a hibáimat, akkor miért nem vagyok képes változtatni rajtuk?! Tudom mit kéne tennem, mégis...a büszkeségem nem engedi, hogy egy viszonylag jelentéktelen, szegény fiúnak helyet adjak a szívemben. Ezt részben a neveltetésemnek fogtam fel, de azért alapvető emberi érzések belém is szorultak ...elvileg.

- Ahhh... - fújtattam, amivel sikeresen felkeltettem Baekhyunt. - Ssss. - csitítgattam, mire pár perc múlva már ismét úgy aludt, mint egy kisgyerek. Haloványan elmosolyodtam aranyos arcán. - Miért teszed ezt velem? - nyúltam sűrű haja felé, de inkább "megállj-t" parancsoltam magamnak. A végén még felébred és akkor nem fogom tudni kimagyarázni magam.

Másnap reggel én is eléggé nyúzottnak éreztem magam. Remélem nem betegedtem meg...

- Kisasszony! - jött be a komornyik. - Egy fiatalúr keresi. Lenn vár a halban...

- Ki az?

- Nem mondta meg a nevét. Azt kérte, mondjam azt, hogy egy 'régi, jó ismerős'.

- Azonnal megyek. Mondja meg neki! - szedtem össze magam, majd miután eltűntettem a karikákat a szemem alól, lesétáltam a halba, de az utolsó lépcsőn meg is botlottam.

- Oppa? - tátottam el a szám, mikor megpillantottam. - Oppa... - leheltem ismét, mire a férfi rám nézett. Olyan lehengerlően festett, fekete öltönyében és gondosan belőtt hajával, hogy a nyálam is kicsordult a látványára.

- Dan Ji-ssi. - mosolygott. - Régen láttalak.

- Oppa...te...mit keresel itt?

- Tegnap érkeztem vissza, Kanadából. Nem is üdvözölsz? - tárta szét a karjait pajkosan. Gondolkodás nélkül felé szaladtam és átöleltem.

Yang Dong Woon, aki egy pár évvel idősebb volt nálam, igazából...jó párral. Én viszont reménytelenül szerelmes voltam belé, egész itt tartózkodása alatt. Apám egyik jó barátjának fia volt, és elég hosszú ideig itt lakott velünk a palotába. Mindig ő vigyázott rám, és együtt játszottunk. Sosem voltam képes elmondani neki az érzéseimet, de mikor megláttam egy másik lánnyal, bevágtam a durcást előtte, majd rohantam a szobámba sírni. Most, hogy újra látom, ismét felocsúdok bármikor, ha hozzám ér. Mindig arról ábrándoztam, hogy ő lesz a férjem, de...nem így lett. Ő elutazott Amerikába, engem pedig itt hagyott, egyedül. Ő volt az egyedüli barátom, Ő benne tudtam csak megbízni, de mikor ő is elhagyott, akkor elhatároztam, hogy ezentúl nem engedek senkit sem közel magamhoz.

- Még mindig gyönyörű vagy. - engedett el és alaposan végig mért. - Hallottam férjhez mentél.

- Igen. - fintorogtam. - Muszáj volt, anyámék elrendezték.

- Na? És hol van?

- Fenn, betegeskedik... - legyintettem. Jobban szerettem volna most másról beszélni. Például, hogy mit csinált ez idő alatt? Volt-e barátnője? Miért jött vissza Koreába?

- Máris kikészítetted? - vigyorgott kajánul.

- Én... - kezdtem volna, de Baekhyun a lépcső aljáról megszólalt:

- Nem éppen. Vírust kaptam el. - jött oda hozzánk. - Jó napot! Byun Baekhyun vagyok! - hajolt meg.

- Ah, ne haragudjon. Felség! - követte Baekhyun példáját Dong Woon.

- Ya, oppa! - szóltam rá. - Előttünk nem kell udvariaskodni!

- Már hogy ne kéne? Ti vagytok a koronaherceg és a koronahercegnő! Bocsássatok meg, hogy elfeledkeztem erről. - intézte szavait Baekhyunnak. - Bár már nagyon régóta ismerem Dan Ji-t, szinte a húgomnak számít, szóval...furcsa ez a stílus számomra.

- A húgod? - dobolt a lábával Baekhyun. - Dan Ji-ssi? Te is bátyád ként tekintesz rá? - szúrós pillantást vetett felém. Tudja! - szorult össze a torkom. Baekhyun egy perc alatt rájött, hogy kedvelem Dong Woon-t.

- Mi...miről beszélsz? - dadogtam. - Ő... a legjobb barátom... - jöttem zavarba.

- Hm...rendben. - mosolyodott el. - Nos..akkor én el is megyek. További jó szórakozást! - köszönt el Baekhyun. Utána akartam szólni, hogy mégis hova megy, betegen, de arra már nem volt időm. Olyan gyorsan tűnt el, mint a kámfor. De... miért tűnt olyan ridegnek, miközben Dong Woon-nal beszélt?

- Nagyon helyes férjed van. - dicsérte Dong Woon.

- Ah...khm...köszönöm. - mondtam halkan, majd megragadtam a karját. - Na...most mesélj!!!!

8. - A betegség

8. fejezet

Még mindig mereven álltam Baekhyun karjai között, mikor hirtelen elhúzódott. Nem mertem elnézni, sem rá, így tovább bambultam, mint egy fogyatékos. Legszívesebben viszont felpofoztam volna, de nem bírtam megmozdítani a kezem.

- Khm...jó éjt! - mondta zavarosan Baekhyun, majd ott hagyott kinn a teraszon.

- Mi a fene történik velem? - fetrengtem az ágyon. A víz folyt rólam, hiszen amúgy is nagyon meleg volt a szobában, de a gondolat a Baekhyunnal való csókomról még jobban kikészített. Vajon miért csókolt meg? - nyaltam körbe a számat.

- Ez ivott! - esett le, majd felpattantam az ágyamról. Az ajkaimon vörösbor ízt éreztem, ami nem tőlem került oda, hiszen én nem ittam. Pedig viszonylag józannak tűnt, jó igaz kissé ideges volt, de nem látszott rajta, hogy alkohol hatása alatt van. Talán ezért támadott le így...

Valamiért keserűséget éreztem a mellkasomban, és elszomorodtam. Mi lett volna a jobb, ha józanul csókol meg? Akkor minden a feje tetejére fordulna és nem lennénk képesek meglenni egymás mellett, anélkül, hogy zavarban lennénk. Bár..ezzel most is lesznek problémáink, részemről ...biztos.

Határozottan állíthatom, hogy egy szemrebbenésnyit sem aludtam, mégis reggel nagyon fitt voltam. Úgy döntöttem el is megyek futni egyet a tó körül. Felöltöztem melegítőbe és kisasszéztam a szobámból, majd vissza fogtam magam mikor rájöttem, hogy igen különösen viselkedem. Én mindig nyugodt voltam, higgadt és kifinomult. Sosem ugrándoztam össze-vissza, mint valami bolond. Mint most!

Baekhyun megint pont akkor lépett ki a szobájából, mikor elhaladtam az ajtója mellett. Nagyon rosszul nézett ki, sápadt volt és a szemeit is alig bírta kinyitni.

- Hát te...hova... - kérdezte halkan, szemeit pedig próbálta kinyitni, de inkább nem erőlködött tovább.

- Edzeni. - feleltem egyszerűen. - Viszont neked nagyon hulla színed van.

- Milyen kedves... - köhögött. Hát ez remek! Megbetegedett.

- Szerintem feküdj vissza. Mindjárt hívom a komornyikot, hogy intézkedjen.

- Rendben. Köszönöm. - mosolygott halványan, majd visszabotorkált a szobájába. Nagyon betegnek tűnik, lehet hogy mégis itt kéne maradnom? - kérdeztem magamtól, de hamar el is döntöttem. Még mit nem, akkor azt hinné komolyan vettem a tegnapi csókot!

Mire visszaértem, a komornyik azzal fogadott, hogy Baekhyun több napos kikúrálásra szorul, mivel elkapott valami hányásos-hasmenéses-köhögéses vírust.

Akkor legalább nem kell a közelébe mennem...

- A kisasszonyt hívatja. - bökte ki a komornyik.

- Tessék? Én nem megyek be oda! Tele van bacikkal! - ráztam a kezem.

- Ahogy gondolja, Koronahercegnő.

Mégis megtorpantam, mikor Baekhyun szobájához értem. Mit akarhat mondani? Bekopogtam, és résnyire kinyitottam az ajtót.

- Hahó! - dugtam be a fejem. Ő viszont nem válaszolt. Óvatosan bementem és leültem az ágya melletti székre. Baekhyun mélyen aludt, színe kicsit jobb lett, de még mindig sápadt maradt. Hirtelen valami furcsa szúrást éreztem a mellkasomban ...sajnáltam őt.

- Ne felejtsd el Dan Ji...Ő csak a kényszer-férjed. Nem vagy rákötelezve, hogy kedveljed... - motyogtam halkan, mire Baekhyun szemei lassan kinyílottak. - Ya!

- Öhmmm...mit keresel te itt? És mit hangoskodsz? - rázta a fejét.

- Jól vagy? - kaptam a homlokához. - Tiszta izzadt vagy, mindjárt hozok borogatást! - indultam el, de Baekhyun megragadta a kezem.

- Bocsáss meg! - nyögte ki. - Ami tegnap történt...nem...nem jelentett semmit számomra. Nem akarom, hogy azt hidd erőszakoskodásból...

- Helyes. Reméltem is, hogy bocsánatot fogsz kérni. Remélem ilyesmi nem fog többet előfordulni. - nem mertem ránézni arcára, csak azt éreztem, hogy keze lecsúszik az én csuklómról. - Ha máskor iszol, találj meg egy szobalányt, vagy tudom is én. A lényeg, hogy engem kerülj el. - nyeltem egy nagyot. - Most pedig pihenj, mindjárt hozom a borogatást.

Beszaladtam a fürdőbe és bevizeztem egy törülközőt, azt viszont nem tudtam megállni, hogy bele ne nézzek a tükörbe. Amit láttam, nagyon nem tetszett.

Baekhyun...-bármilyen idegesítő is tudott lenni- nem érdemli ezt. Én viszont most nagyon bunkó voltam...ismét. Még akkor is mikor tudom, hogy beteg.

A kijelentése hallatára, hogy 'nem jelentett neki semmit a csók' összeszorult a szívem. Miközben csavartam ki a törülközőt, egy könnycsepp gördült le az arcomon.

Szomorú voltam, amiért Baekhyun ezt mondta. Úgy látszik...jobban kedvelem Őt, mint hittem...

7. - A bál

 

7. Fejezet

- Mi a baj? - kérdezte Baekhyun aggódva.

- Semmi, csak...fenn felejtettem a táskámat. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Intettem a komornyiknak, hogy hozza le.

A bál beindult, mi meg Baekhyunnal elindultunk a kaják felé, ugyanis mind a ketten nagyon éhesek voltunk.

- Nem várnál még egy kicsit? Olyan mohó vagy... - takartam el a testemmel, amíg kivett egy egész tál csirke combot. - Ya! Ezt mind meg akarod enni? - csodálkoztam.

- Miért, ez sok? - kérdezte őszintén.

- Tedd le! - parancsoltam rá, ugyanis észre vettem, hogy néhány fontos vendég felénk közeledik.

- Koronahercegnő! Gratulálunk az esküvőhöz. - hajolt meg a nő és a férfi.

- Köszönjük szépen. - előzött meg Baekhyun.

Az este folyamán, vagy száz vendéggel egyelgetünk beszélgetésbe, a végére már teljesen kiszáradt a szám.

- És most...köszöntsük az ifjú házaspárt! Kérem, Koronahercegnő és Koronaherceg... fáradjanak a terem közepére és kezdjék el a nyitó táncot. - mondta be valaki a hangosba.

- Basszus! - tátottam el a szám. - Elfelejtettem a táncot.

- Na mi van...a Koronahercegnő nem tudja, hogy kell táncolni? - hencegett Baekhyun, majd óvatosan megfogta a kezem, amitől kissé zavarba jöttem.

- De...tudok! - húztam erőteljesen magam utána, amitől elengedett egy halk kuncogást. Amint beértünk a táncparkett közepére, annyi ember előtt, képes voltam magamhoz rántani. Baekhyun először nagy szemekkel bámult rám, de mikor elindult a zene, megnyugodott.

Lassan körém fonta karjait, amitől ismét görcsbe rándult a gyomrom, de próbáltam leküzdeni az érzést. Elkezdtünk mozogni a zene ütemére, és néhány perc múlva már mindenki táncolt. Tényleg olyan volt, mint valami igazi lagzi. Kivéve azt, hogy...mi nem szerelemből, hanem érdekből házasodtunk. Ettől viszont elment a kedvem.

- Mi a baj? - kérdezte Baekhyun. Arca közel volt az enyémhez, hiszen nem volt valami magas srác, így ha felnéztem rögtön sötét szempárjával találtam szemben magam.

Megráztam a fejem, majd tekintetemet rászegeztem a mellkasára.

- Tudod...nem lesz jó a házasságunk, ha nem leszünk őszinték egymáshoz... - mosolygott huncutul.

- Nem is érdekem ez a házasság, szóval felőlem olyan lesz, amilyen... - kezdtem el megint bunkózni. Fogalmam sem volt, hogy miért váltottam át hirtelen ellenszenves-módba, talán...nem akartam, hogy még közelebb kerüljön hozzám. Féltettem magam.

Baekhyun arcáról lefagyott a mosoly, a hangulat pedig gyökeresen megváltozott közöttünk.

- Megbocsájtasz? - azzal durcásan elengedett és ott hagyott a terem közepén.

Oké, akkor most mi legyen? - forgolódtam. - Menjek utána? Á, az túl rámenős! Menjek el beszélgetni? Az pedig még nagyobb bunkóság... - végül úgy döntöttem, hogy elbúcsúzom mindenkitől és felmegyek a szobámba azzal az ürüggyel, hogy fáj a fejem.

Éjfélig sem tudtam elaludni, így úgy döntöttem kimegyek egy kicsit a friss levegőre. Szerencsére nem volt túl hűvös, így nem volt szükségem a köntösre, ezért csak a kezemben vittem. Amint kiértem és megpillantottam, magam elé kaptam a köntöst.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem rémülten.

- Szívok egy kis friss levegőt. - hátra sem nézett, csak úgy válaszolt gúnyosan Baekhyun. Nagyon lehetett érezni, hogy berágott rám a báli viselkedésem miatt.

- Figyelj...most...tényeg ennyire besértődtél? - közeledtem felé, de amint hátra fordult és gyilkos pillantásokat vetett rám, rögtön meghátráltam.

- Igen, talán meg vagy lepődve?! - emelte fel a hangját. - Tudod..nem vagyok én mártír, hogy egész életemet egy olyan mellett töltsem le, aki konkrétan fosik rám, és nem képes piszkálódás nélkül beszélgetni. Miért kell neked mindig fenn hordanod az orrod? - akadt ki teljesen. Én csak néztem, tátott szájjal, hiszen még sosem láttam ilyennek.

- Miért annyira fontos az neked, hogy jóban vagyunk-e vagy sem? - kiabáltam vissza.

- Ezt most komolyan kérdezed?

- Igen! Nem értem, miért akarsz ennyire jóban lenni velem...! Miért...

Baekhyun hirtelen magához rántott, és vadállat módjára rátapadt szájával az enyémre. Szemeim majd kiestek a helyükről, nem bírtam semmi mást csinálni, csak ott állni karjai között, mozdulatlanul. Egyszerűen...lesokkolt...

6. - Készülődés

6. fejezet

Másnap dél körül ébredtem föl, csodálkoztam is, hogy senki nem jött be ébreszteni. Olyan jót aludtam, mint még soha, nyugodt voltam és éber.

Köntösben kisétáltam az ajtón, hogy kimehessek kicsit levegőzni a teraszra, mikor Baekhyun épp akkor rontott ki a saját szobájából, egy száll alsógatyában.

- Áááááá! - takartam el a szemem. - Mit művelsz???

- Para van. - takargatta magát. - Elfelejtettem hozni ruhát. Épp hozzád indultam... - mosolygott.

- Félmeztelenül? Hogy elkérhesd az egyik ruhámat? - kérdeztem hisztérikázva, mire elnevette magát.

- Nem egészen, de...ha van egy nem túl lányos melegítőd, akkor odaadhatnád, amíg elmegyek haza a cuccaimért.

- Felejtsd el. Inkább maradj a szobádban, mindjárt hozatok egy öltönyt vagy mit tudom én... - szaladtam le a lépcsőn.

- Ne öltönyt! - kiabált utánam. Csak azért is azt fog kapni, mert tudom, hogy utálná azt a kényelmetlen göncöt. Ennyit pedig megérdemel.

- Mondtam, hogy nem húzok fel öltönyt! - nyomta vissza a kezembe a ruhát.

- Hülyéskedsz? - tettem vissza. - Te most már koronaherceg vagy. Muszáj csinosnak lenned.

- A rendezvényeken az leszek, de most mikor a családomhoz, és bandázni megyek, elég egy kényelmes ruha.

- Nos...az nincsen, úgyhogy vagy ezt húzod, vagy maradsz egy száll alsógatyában, de akkor biztos, hogy kiköltözöm a házból...

- Miért? Zavarban vagy? - fúrta tekintetét az enyémbe. Olyan pajkosan fürkészett, hogy éreztem egyre vörösebb lesz a fejem. - Te zavarban vagy! - kuncogott.

- Kuss! - fordultam el.

- Ez aranyos volt... - tette kezét a vállamra, amitől a gyomrom görcsbe rándult és melegem lett. Itt áll mögöttem egy száll gatyában, én pedig egy köntösben. Ha valaki most meglátna minket, biztos rosszat gondolna.

- Öltözz! De este érj haza! - mondtam rekedt hangon, majd kiviharoztam a szobájából.

- Azt hiszem jobb, ha én is kimozdulok kicsit.... na de...kivel?

Úgy döntöttem elhívom a régi barátnőmet, akiről tudtam, hogy csak azért beszélget velem, mert én vagyok a koronahercegnő, de jelen esetben ez nem igazán érdekelt.

- Nem volt semmi az esküvő. Hogy bírta el a fejed azt a nagy cuccot? - kérdezte In Yae lelkesen. Szemeimet forgattam, hisz tudtam, hogy megjátszott a lelkesedése.

- Nehezen, de sikerült. Bemegyünk ide? - mutattam az egyik üzletre.

Két órán keresztül vásárolgattunk, köszönet képen megajándékoztam In Yae-t egy szép Gucci táskával, hadd legyen boldog. Bár úgy éreztem magam, mintha egy jótékonysági rendezvényen vettem volna részt.

- Ma lesz az a bál? - kérdezte.

- Aha. Szóval kéne nézni valami jó ruhát. Bár... legszívesebben el sem mennék... - miután ezt kimondtam, éreztem, hogy a gyomrom megremeg.

- Kisasszony, eléggé késében van! - szaladt be az egyik szobalány. - Mindenki Önre vár.

- Várjanak csak. Öt perc és megyek. - rúzsoztam be a szám, majd körbe forogtam a tükör előtt.

- Igazán elegáns, koronahercegnő! - lépett be a komornyik is.

- Köszönöm. Mehetünk. - hajoltam meg illedelmesen, majd elindultam lefelé.

Valamiért viszont ideges lettem. Sosem érdekeltek ezek a rendezvények, általában nem törődtem velük és közömbös maradtam. Most viszont izgultam, de hogy miért azt nem tudtam volna megmondani.

- Őfelsége, az újdonsült Koronahercegnő, Kim Dan Ji kisasszony! - jelentett be a komornyik, mire szép lassan elkezdtem lelépdelni a lépcsőn.

Mikor leértem, mindenki tapsolni és hajolgatni kezdett, ami nem hozott zavarba. Amit kiszúrtam az viszont sokkal jobban ledöbbentett. Baekhyun ott állt, fekete öltönyben, haja úgy belőve, ahogy még sosem láttam, úgy nézett ki, mint egy énekes. Helyes arcán először döbbenet, majd széles mosoly jelent meg, miközben engem nézett.

Nem tehettem róla, akaratlanul is, de visszamosolyogtam, majd kinyújtott kezébe helyeztem az enyémet. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztünk. Akkor és ott arra a dologra, - ami már azóta zargatott, hogy megismertem Baekhyun-t-, végre fény derült. Kezdek érezni valamit iránta....

- Istenem, nee! - rántottam ki a kezem az övéből, mire minden egyes, meglepett szempár rám szegeződött.

5. - A dobbanás

5. fejezet

Idegesen vonultam végig, emberek milliói között, hanbokban és a fejem a tradicionális turbánnal, ami annyira nehéz volt, csoda hogy nem dőltem el vele.

Közben mindenki énekelt és ujjongott, de én közel sem voltam ilyen boldog. Kényszerítve éreztem magam, belerángatva egy olyan dologba, amit nem akartam sosem átélni. De sajnálatos módon ilyen helyre születtem, ebbe a környezetbe, így elhatároztam, hogy félre teszem minden igényemet és csak arra koncentrálok, amit mutatnom Kell a népnek. Otthon, majd úgy viselkedek, ahogy eddig.

Baekhyun ott állt a pagoda előtt, szintén hanbokban, fején valami röhejes fejdísszel, ami még az enyémnél is furcsább volt, így mikor megpillantottam elkezdtem kuncogni. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani.

- Ya! Mi a bajod? - szűrte fogai között Baekhyun, majd kényszeredett mosolyt villantott a népre.

- Annyira menő vagy! Így kéne felülnöd a kuka tetejére. - takartam el a szám a ruhával. - Bocs... - nevettem.

- Hányszor mondjam még, hogy az nem szemetes, hanem kontén....

- Gyerekek... viselkedjetek! - suttogta oda apám.

- Bocsánat! - hajoltunk meg.

Miután a ceremóniával végeztünk, fáradtan baktattam be a lakosztályunkba, de Baekhyun elkapott, mielőtt lelécelhettem volna.

- Hé, mi lesz holnap? - kérdezte nyugodtan.

- Nem tudom, de nem is nagyon érdekel. - rángattam volna ki a kezem az övéből, de Ő nem engedte. - Értékelném, ha nem ráncigálnál, mint valami játék babát.

- Pedig eléggé úgy viselkedsz, mint egy játék baba. - szurkálódott. A szokott viselkedéséhez képest, most sokkal komolyabb és agresszívabb volt, szokásos mosolya nem villant fel egyszer sem.

- Parancsolsz? - néztem vele farkasszemet. -

- Most az egyszer nem tudnál nekem normálisan válaszolni? Tényleg csak ennyi telik tőled? Egy normális szót sem lehet váltani veled? - akadt ki teljesen.

- Most mihh a bajod? - nevettem el idegesen a kérdést. - Mi lelt?

- Mostantól férj és feleség vagyunk, nem kéne némi tiszteletet mutatnunk egymás felé?

- Csak hogy tisztázzuk... - közeledtem felé. - Ez a fajta házasság nem szerelemből kötettett, tehát a palotán belül nem fogom játszani a kedves feleséget. Ezt jobb, ha megjegyzed. - fordítottam hátat neki.

- Miért utálsz ennyire? - kérdezte a hátamtól, mire én megtorpantam. Nem fordultam vissza, hiszen féltem, hogy bármit is le tud olvasni az arcomról. De a kérdés az, hogy MIT lehetne róla leolvasni. Tényleg, miért viselkedem így vele?

- Mindenkivel így viselkedem, akit nem ismerek. Ez nem ellened irányul. - fordítottam kissé arrébb a fejem.

- Ah. Akkor rendben... - éreztem a hangján, hogy megkönnyebbül. Vajon miért érdekli őt annyira, hogy mit gondolok róla? - Akkor...holnap...a bálon?

- Az este lesz. - mondtam. - Addig mit csinálsz?

- Elmegyek a nevelőmhöz. Meg talán lógok egyet a haverokkal. - erre már rá néztem.

- Nos...akkor jó szórakozást! - mosolyogtam, de rögtön lefagyott a vigyor a képemről, mikor viszonozta a gesztust. Szívem nagyot dobbant, és olyan melegem lett, hogy izzadni kezdtem.

- Köszi. Jó éjszakát! - intett bájosan, de el nem mozdult.

- Köhööömmm... neked is! - emeltem fel a kezem egy pillanatra, majd olyan gyorsan szaladtam be a szobámba, hogy valószínű forgószelet hagytam magam után.

- Mi....ááá....mi volt ez? - támasztottam az ajtót lihegve. Tenyeremet a szívemre tettem és próbáltam lenyugodni. Közben nagyokat nyeltem, de véletlen félre ment és köhögni kezdtem.

- Mégis miért van ez? - estem le háttal az ágyamra. Miközben a plafont vizslattam, újra és újra feltűnt előttem Baekhyun szép mosolya. Olyan kedves és pajkos volt az arca, és mikor intett egyet, a szívem hangosan dobogni kezdett, már a gondolatára is.

- Istenem!!! Csak ezt ne, kérlek!!!! Ő a koronaherceg!!! Nem...nem csábíthat el egy ismeretlen, szemetesen ülő, vidéki fiú... - hisztiztem.

4. - A megbeszélés

4. fejezet

- Ezt most nem mondja komolyan? - kértem számon a komornyikot, mikor kijelentette, hogy Baekhyunnal együtt kell suliba mennem. - Nem érdekel, én külön autóval megyek.

- Most mit pattogsz, pár óra múlva férj és feleség leszünk, hozzá kéne szoknod. - támasztotta az ajtófélfát Baekhyun.

- Húzz innen! - röpült felé a párna, de ő sikeresen kivédte.
- Öt perced van! - vigyorgott.

- Látja! Máris parancsolgat nekem, mikor Ő a betolakodó! Csináljon valamit! - hisztiztem az öregnek.

- Sajnálom Felség, én csak a szülei utasításait teljesítem. Tíz perc múlva indul a limuzin. Édesanyja azt mondta, ha nem éri el, gyalog kell mennie! - azzal meghajolt és kiment.

- Hát én ezt nem hiszem el! Miért fordul mindenki ellenem????????

- Te azon az oldalon, én meg ezen az oldalon szállok ki. Rám sem nézel, azt tettetjük, hogy nem ismerjük egymást, megértetted? - mondtam Baekhyunnak a limuzin legtávolabbi üléséről, minél messzebb vagyok tőle, annál jobb nekem.

Baekhyun csak elmosolyodott, majd kiszállt az autóból.

- Császtok srácok! Ma a mennyasszonyommal jöttem, mit szóltok? - pacsizott le a haverjaival. Mérges pillantást lövelltem rá, de semmi haszna nem volt. Ő továbbra is az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondok neki.

- Hova mész édesem? - kérdezte nevetve, miután látta, hogy ingerült léptekkel az iskolába vágtatok.

- Kuss! - hátra sem néztem, csak bementem.

Délután, a társalgóban ültünk Baekhyunnal. Csak mi ketten voltunk, és vártuk a szüleimet, vártuk hogy elmagyarázzák a mai menetet. El sem hiszem, hogy arra vagyok kényszerítve, hogy vele házasodjak össze!!! Soha nem akartam férjhez menni, de ha már muszáj, akkor olyasvalakihez, akit kedvelek. Baekhyun pedig nagyon idegesített. Fennhéjázó volt, cinikus, és folyton vigyorgott, mint valami vadalma.

Most viszont mind a ketten csendben ültünk, egymás mellett a kanapén. Aztán hirtelen valami különös érzés kerített hatalmába. Torokköszörülésre lettem figyelmes, majd hirtelen melegem lett.

- Mi a... - kezdtem félhangosan, mire Baekhyun rám kapta tekintetét.

- Hm? - kérdezte, miközben könyökével a térdén támaszkodott.

- Semmi. - legyintettem. - Vagyis...mégis. - erre felkapta a fejét. - Ha majd megházasodtunk...külön szobában lakunk, nem kérjük egymást számon, hogy hol voltunk, lehet mindkettőnknek kapcsolata másokkal, csak persze ügyesen titkolva és csak a nyilvánosság előtt mutatjuk a boldog párt, rendben?

Baekhyun összehúzott szemöldökkel nézett két szemembe, pár percig mereven bámult rám.

- Mi az? - kérdeztem értetlenül.

- Semmi. Legyen ahogy akarod. - vont vállat. Miért érzem, hogy megváltozott a hangulat? Nyomást éreztem a fejemen és rossz érzésem támadt.

- Ha szeretnél te is valamit, mondjad, talán teljesíteni tudjuk! - néztem el más felé.

- Mondd, hogy utálsz! - fordította felém a testét.

- Mi? - odakaptam a fejem, így arcunk nagyon közel került egymáshoz. Meglepődve, nagy szemekkel pislogtam rá. Ő viszont egyáltalán nem volt meglepve.

- Köhöm... - köhögött valaki, mire amilyen gyorsan csak tudtam elhúzódtam Baekhyun arcától. - Bocsássatok meg, ha megszakítottunk valamit, viszont most el kell mondanunk a mai feladatotokat. - mosolygott a király.

- Semmi gond. Természetesen. - hajolt meg mosolyogva Baekhyun.

Mégis mi a fészkes franc volt ez? - néztem rá lopva. Olyan furcsán viselkedik, nem tudok kiigazodni rajta. Miért kérte, hogy mondjam azt neki, hogy utálom? Mit akart ezzel elérni? Egyáltalán ki lenne képes azt kérni, hogy utálják?

- Koronahercegnő, figyelsz? - kérdezte apám.

- Hö? - automatikusan felnyögtem. - Ja, igen. - ráztam meg a fejem. A király tudta, hogy teljesen máshol jár az agyam, ezért inkább Baekhyunnak intézte szavait.

- A ceremónia végén, pedig elmehettek, miután köszöntöttétek a népet. Másnapra rá, pedig egy bált rendezünk, ahol meg kell mutatnotok, hogy milyen jóban vagytok. - fejezte be anyám. - Hogy véletlenül se merüljön fel semmilyen aggodalom népben.

- Cöh... - horkantam fel.

- Teljesíteni fogjuk. - hajolt meg engedelmesen Baekhyun, majd miután a szüleim távoztak, felé fordultam.

- Mégis miért teljesítenÉNK? - fontam össze karjaimat mellkasom előtt. - Jófiúnak akarsz tűnni a szüleim szemében? Ennyire pénzéhes vagy?

Baekhyun arca elkomorodott.

- Ezt inkább meg sem hallottam. - azzal sértődötten kisétált a szobából.

3. - A lakosztály

3. fejezet

Reggel azon nyomban megcéloztam Baekhyun-t és beráncigáltam az egyik raktárba.

- Ajjajj, mit akarsz itt? - vigyorgott kéjesen, de én egyáltalán nem vettem fel a vicceit.

- Figyelj! Két nap múlva esküvő. Még van egy kevés időnk, hogy kitaláljunk valamit. - erőszakoskodtam tovább.

- Már megmondtam, hogy nem csinálok semmit. Miért nem érted meg? - rántotta ki karját a kezemből.

- Ya! Ne legyél ilyen...- néztem rá boci szemekkel, mire elnevette magát.

- Nézzenek oda! A koronahercegnő megalázkodik előttem, azért hogy ne vegyem feleségül! Ez milyen jó címlapsztori lenne... - mutogatott.

- Nem vagy vicces... - ráztam a fejem. Az ajtó hirtelen kinyílott, és diákok százai rontottak ránk fényképező géppel és telefonnal. A kevés helytől Baekhyun karjaiba dőltem, így kénytelen voltam átölelni nyakát, hogy el ne essek. Mind a ketten ijedt arcot vágtunk, szánk tátva maradt és azt se tudtuk, hogy mit csináljunk vagy gondoljunk.

- Igaz az, hogy a koronahercegnő esküvője hétvégén lesz, méghozzá a matek szakos Byun Baekhyunnal? - visították a lányok.

Egy szót sem tudtunk szólni, egészen addig míg az őrök nem jöttek és eltakarították azt a sok embert. Az nem volt elég, hogy a diákok, de a paparazzik is megtámadtak minket, amint kiléptünk a suliból.

- Kisasszony, Uram, szálljanak be! - mondta nekünk a komornyik. Mi behuppantunk a limuzinba.

- Jesszusom! Ennyi állatot! - nézegettem magam a tükörben. - Jesszusom! Ez botrányos. - igazgattam a hajam.

- Höccc! Nem bírod ki, ha nem áll jól egy szál a fejeden, igaz? - mosolygott.

- Örülök, hogy neked ilyen jó kedved van, ahhoz képest, hogy épp az imént szedtek szét minket az emberek. Te ezt el fogod tudni viselni? - sakk-matt!

- Ha nagyon muszáj. - vont vállat.

- Arg! - morogtam rá.

- Minden rendben van, mi történt? - kérdezte a családom, mikor haza értünk.

- Természetesen minden rendben. - hajolt meg udvariasan Baekhyun. Nem hiszem el, hogy már teljesen otthon érzi magát. Sajnos apám és anyám szimpatizált vele, így nem fordíthattam őket ellene.

- Shit! - motyogtam angolul.

- Hogy mondod, hercegnő? - maradt kimért velem anyám.

- Semmi. Elmegyek lefeküdni.

- Várjál. Mutasd meg Baekhyun-ssinak a lakosztályotokat.

- Miféle lakosztályUNKAT? - emeltem ki az utolsó szótagot.

- Nyugalom, még nem lesztek egy szobában, majd csak az esküvő után. - mondta anyám.

- Arról szó sem lehet! - ellenkeztem hevesen.

- Szívesen, Felség! - azzal Baekhyun testével kilökött a szobából.

- Mit képzelsz magadról te falusi... - tenyerét számra tette.

- Már mondtam, hogy nem vagyok falusi.

- Ah, engedj el! - elhúzódtam tőle, majd eltrappoltam a szobámig. Baekhyun viszont ahelyett, hogy megkért volna egy szolgát, hogy vezesse el, utánam szaladt.

- Megmutatod a szobámat, vagy sem? - kukucskált be az ajtón.

- Mégis mi vagyok én? Cselédlány? Kérdezd meg a komornyikot! - vettem le a kardigánom, mert már azt hittem kiment a szobámból. - Mi van nézni akarod, hogy vetkőzöm? - gúnyolódtam.

- Megnézhetem? - nevetett.

- Úgyse mernéd, kis falusi fiú...

Baekhyun kijjebb nyitotta az ajtót, majd besétált és levetődött az ágyamra.

- Mérne' merném? Bár..nem mintha sok látnivaló lenne... - vizslatta végig a testemet.

- Ya! - ragadtam meg a párnát, majd ütlegelni kezdtem, mire ő csak röhögött.

- Naaa! Mit csinálsz? - kacarászott. - Fú de vad itt valaki! - Baekhyun megfogta két könyökömet, és eldöntött az ágyon, ezzel pedig fölém került.

Valami oknál fogva a szívem hevesebben kezdett el dobogni, képtelen voltam tekintetemet levenni az övéről, csak néztem, ahogyan arca egyre közeledett az enyémhez, majd...

- Azt hiszem, én győztem! - mosolyodott el, számtól alig öt centire.  Mikor felfogtam, hogy megint csak játszadozott, újból hozzá vágtam a párnát.

- Szemét!

- Na mutasd csak azt a... - kénytelen volt abba hagyni, mert észre vette, hogy a nyitott ajtóban állnak a szobalányok és a komornyik, tátott szájjal.

- Oh. - nyögte Baekhyun. - Elnézést.

- Se....semmi baj. - hajolt meg a komornyik. - Ha szabad lesz, megmutatnám a lakosztályát, Fiatalúr.

- Persze. Köszönöm. - dugta ki a nyelvét rám Baekhyun, majd vigyorogva követni kezdte a szolgát.

Mi....mi volt ez? - ültem tanácstalanul a gyűrött ágyam közepén.

2. - A találkozó

2. fejezet

Dan Ji POW

- Ez a srác nagyon idegbeteg! - pattogtam még otthon is, a mai incidens miatt. - Nem tudja, hogy hol a helye!

- Felség! - jött be a komornyik.

- Mondd!

- A király a társalgóban várja, a vendégekkel együtt.

- Nem sejti, miről van szó? - fintorogtam. Nagyon nem volt kedvem ehhez a találkozóhoz.

- Úgy hiszem, Felséged jövőjéről.

- Micsoda? Már megint milyen tervet szövögetnek?! - indultam el, a komornyik pedig a nyomomban. Mikor beléptem a társalgóba, és megpillantottam a vendéget, azt hittem ott lövöm főbe magam.

- Te? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon. A mai neveletlen, parasztfiú állt velem szemben. Az ő arcán is kellemetlenség tükröződött, de az én grimaszomhoz képest az semmi nem volt.

- Ismeritek egymást? - kérdezte apám.

- Sajnos igen. - motyogtam.

- Igen. - mosolyodott el a fiú.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem iskolai hangnemben, ami apámnak nem igazán tetszett, ezért kijavítottam magam. - Mi dolgod itt?

- Felség! - hajolt meg a srác apja, majd őt is hajlongásra késztette. - Üdvözöljük! - udvariasságból én is meghajoltam, majd gyors grimaszt vágtam a fiúra, de ő csak elmosolyodott. Már megint mit eszelt ki, hogy ilyen jó kedve van? Azt tervezi, hogy megkeseríti az életemet?

- Kim Dan Ji, bemutatom neked a jövendőbelidet! Byun Baek Hyun-t. - mondta apám örömmel.

- Tessssssssssssssék? - fakadtam ki.

- Micsoooooooda? - így Baekhyun.

- Na nem! Ilyesmiről nem volt szó! - alkudoztam.

- Dan Ji...! Viselkedj! - szólt rám apám.

- Szóval ezért hoztál ide? - fordult a férfi felé Baekhyun. - Azt mondtad, apám unokatestvéréhez megyünk.

- Ő itt édesapád unokatestvére. A király! - mondta. Szóval akkor ez az ember nem Baekhyun apja, csak valami nevelője.

- De...- nézett ránk Baekhyun. - Nem beszélhetnénk ezt meg négy szem közt? - kérlelte nevelőjét.

- Itt bármit elmondhatsz. Van valami ellenvetésed a házasság ellen?

- Nekem van! - jelentkeztem. - Nem akarok férjhez menni. Sem most, sem Soha!!! - emeltem fel a hangom.

- Ez a kötelességed! - mordult rám apám. - Olyan helyre születtél, ahol nincs választásod. Szokj hozzá, nem az lesz, amit Te akarsz! Eljött az idő, férjet kell neked találnunk, és Byun Baekhyun tűnt a legalkalmasabbnak. Sajnos az unokatestvérem meghalt, de Ő az egyetlen olyan, aki alkalmas koronahercegnek.

- Ő alkalmas? Egy vidéki...

- Nem vagyok vidéki! - szólt közbe Baekhyun. - Városi vagyok az istenért.

- De a kukákon ülsz minden reggel és szottyit eszegetsz! - ellenkeztem.

- Azok konténerek, nem kukák! - vitatkozott. - Mellesleg...a szottyi egészséges!

- Gyerekek! - szólt ránk apám. - Megértem, hogy ez nektek még nagyon szokatlan és ijesztő, de majd idővel hozzá fogtok szokni. Könnyebb lesz, ha Baekhyun beköltözik a palotába.

- Semmi kép! - ráztam a kezem.

- Ajussi! Muszáj ezt?

- Muszáj. Én nem tudnálak eltartani, már idős vagyok. - simogatta a fiú vállát az öreg.

- Szóval élősködőnek jönne ide? - háborodtam fel.

- Az Istenért, Dan Ji! Elég legyen ebből! - hurrogott le apám. - Tanuld meg hol a helyed!

- Én is ezt mondtam neki ma. - mosolygott cinikusan Baekhyun.

- Uram! Van valami ellenvetése, hogy e két gyermeket összeházasítsuk a hétvégén? - kérdezte a király.

- Nincsen Felség! - hajolt meg az öreg.

- Akkor gyerekek... készüljetek, szombaton megtartjuk a ceremóniát! - azzal eltessékelte a vendégeket, engem meg ott hagyott.

- Ezt nem fogom ölbetett kézzel hagyni! - toporzékoltam. - Mi a francnak kellett ide születnem!!!

- Édesanyja is sokszor kérdezte ezt, mikor bekerült a palotába. De látja kisasszony, megszokta. - mondta a komornyik.

- Hát én nem fogom! Megvan ezeknek a telefonszáma? - kérdeztem.

- Kik azok az 'ezek', Felség?

- Annak a két vidéki flótásnak, ki másnak!? Ne értetlenkedjen!

- Mindjárt adom, elnézését kérem! - hajolt meg.

Mikor megkaptam a telefonszámot, azonnal hívni kezdtem.

- Ya! - kiabáltam bele.

- Most kis híján agykárosodást kaptam a hangodtól. - sipított Baekhyun a vonal másik végén.

- Valamit tennünk kell! Te sem akarod ezt! Valamit találjunk ki!

- Nekem édes mindegy. - mondta egyszerűen.

- Mi van? - ámultam el.

- Ha apám kívánsága az volt, hogy vegyem el a koronahercegnőt, hát akkor elveszem. Nem tehetek mást. - hangja szomorú volt, hiába álcázta, hogy nem érdekli.

- Ya! Ezt te sem gondolod komolyan... - hahotáztam. - Tehetsz ellene, csak annyit kell mondanod, hogy nem fogadod el az ajánlatot. Ennyi, érted?

- Szerinted kinek lesz nehezebb dolga, neked vagy nekem? Mert szerintem Nekem!!!

- Természetesen nekem!!! - hisztérikáztam.

- Már megint csak magadra gondolsz...Felség! - gúnyolódott.

- Miért ki másra gondolnék? Rád? Minek? Hiszen nem is ismerlek... Nem engedek be magamhoz egy idegent!

- Pedig kénytelen leszel. Apád ezt akarja. Próbálj meg egyszer szót fogadni neki. Elviselhetetlen a személyiséged. - oktatott ki.

- Te...te...most engem szidsz? Nem is ismersz! Nem fogom ezt hagyni. -

- Tégy amit akarsz, de... figyelmeztetlek. Apám kérése szent számomra, nem fogom engedni, hogy utamat álld! - hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Te most komolyan el akarsz venni feleségül? Nem utálsz? Nem értelek...

- Szerintem nem vagy te olyan elviselhetetlen, mint aminek mindig és most is mutatod magad. Jó éjt, koronahercegnő! - azzal letette.

- Hápffffffff! Ez nem semmi! - kinyomtam, majd duzzogva vágtattam el fürödni.

1. - 'Ms. Tökély'

1. fejezet

- Felség! Fel kéne kelni, ma iskola! - húzta rólam a takarót a szolgálólány.

- Majd felkelek! - fordítottam hátat neki.

- De a királyi házaspár beszélni szeretne Önnel, mielőtt elmenne.

- Ajjj, Istenem! - ültem föl mérgesen, majd elindultam felöltözni. - Hogy én hogy utálom ezt a házat! - trappoltam be szüleim rezidenciájába.

- Dan Ji! - anyám szúrós pillantást vetett rám, amitől kénytelen voltam rendesen köszönteni őket.

- Üdvözletem! Jó reggelt! - hajoltam meg a saját rokonaim előtt. Kislány korom óta erre voltam nevelve, mégsem tudtam megszokni teljesen. Ahhoz túl vad és lázadó természetem volt.

- Ma miután hazatérsz az iskolából, egy fontos megbeszélésre kell eljönnöd velem. Igazából ez egy találkozó. - mondta apám.

- Nagyon örülök! - erőltettem egy cinikus mosolyt az arcomra. - Már alig várom. Ha most megbocsátanak ...indulnom kell. - meghajoltam és kisétáltam. - Na húzzunk! - legyintettem oda a komornyiknak, aki már megszokta különös viselkedésemet.

Felség, az iskola bejáratát ismételten eltorlaszolták a diákok. Azt hiszem itt kell kiszállnia. - mondta a sofőr.

- Felejtse el. Menjen tovább, majdcsak arrébb mennek! - néztem ki az ablakon.

- Igen is, kisasszony.

Tíz perc alatt elértük az iskola kapuját, majd az egyik szolgálóm segítségével kiszálltam az autóból.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Na megjött 'Ms. Tökély'. - horkant fel Park Hong Gi, mikor meglátta, hogy a koronahercegnőt, modern, egyedi iskolai egyenruhájában kiszállt a limuzinból, majd pipiskedő liba módjára belavírozott az iskola épületébe, akárcsak ha kifutón lenne.

- Kegyetlen ez a nő. - hitetlenkedtem én is.

- Baekhyun, vigyázz! - szólított valaki. Még épp időben kaptam el a felém röpülő foci labdát, különben lezúgtam volna a konténerről, amin ültünk a srácokkal.

- Ya! Mi van? - rúgtam vissza a labdát.

- Úgy elbambultál, hogy gondoltam nem ártana ha fejbe kólintanálak. Csak nem bejön 'Ms. Tökély'? - emelgette szemöldökét az egyik haverom.

- Hát ezt eltaláltad! A világért sem! Soha. - ugrottam le a nagy ládáról, majd együtt a haverokkal bementünk a terembe.

Óra közepén toppant be a koronahercegnő, nem zavartatva magát, leült a mellettem lévő asztalhoz és elővette pamacsos tollát, amitől elkapott a röhögő görcs.

- Byun Baekhyun! Állj fel! - szólt rám a tanárnő szigorúan. - Mi olyan vicces?

- Semmi. - pillantottam a tollra és a tulajdonosára. Kim Dan Ji észre vette, így felém nézett és tekintetét végigvitte testemen.

- Csak nem a tollamat nevetted ki, te szánalmas kis csontkollekció? - nem volt ideges, inkább lenéző.

- Ya! - mordultam rá. A teremben mindenki huhogni kezdett, feltételeztem ők ezt nem merték volna megcsinálni. - Ki a csontkollekció? Néztél már magadra?

- Mindennap nézek, és elégedett vagyok. - vonta meg a vállát egyszerűen.

- Jézusom, ilyen gerinctelen embert még életemben nem láttam. - csaptam az asztalára, mire ideges arcát rám emelte. Lassan, vészjóslóan felállt és leseperte kezemet az asztalról.

- Ne merd bemocskolni a cuccaimat a vidéki, koszos kezeddel, megértetted? - fúrta arcát az enyémbe, majd fogta magát és kisétált a teremből.

- Hát ez....ez....! - fordultam a tanár felé, de Ő még engem tartott hibásnak. - Elnézést! - rohantam ki, a koronahercegnő után. Megragadtam a kezét, mire kiesett a kezéből minden.

- Mit képzelsz?! - kiabált.

- Én mit képzelek? - kérdeztem vissza ingerülten. - Az egy dolog, hogy te vagy a hercegnő, és természetesen megillet egyfajta tisztelet, de nehogy azt hidd, hogy minden egyes ember felett te uralkodsz! - osztottam ki. - Ennyi erőből egy anakonda is lehetne a vezetőnk, talán ő némivel gerincesebben viselkedne, mint te!

- Hogy merészeled...?! - emelte pofonra a kezét, de én elkaptam még időben. Hogy ne vegyen észre minket senki, betoltam a legközelebbi takarító raktárba, majd nekinyomtam a falnak.

- Eressz el! - arca átváltott dühösről zavarodottá. Arca alig pár centire volt az enyémtől, amitől én nem, viszont Ő nagyon is zavarba jött. Milyen érdekes... - mosolyodtam el féloldalasan. Kívülről makacsnak, nagyképűnek, jégszobornak álcázza magát, most pedig megijed egy fiú közelségétől.

- Kérj bocsánatot! - suttogtam.

- Én kérjek bocsánatot? - háborodott fel. - Inkább neked kéne.

- Megteszem, ha te is. - néztem továbbra is nagy szemeibe. Nagyon szép lány volt, nem lehet tagadni, kevés smink volt rajta, szóval nem tűnt természetellenesnek, de a személyisége egyenesen megbotránkoztató volt.

- Ha kimondom, elengedsz? Húzod a hajam. - fintorgott.

- Bocs. - vágtam rá gyprsan.

- Háh, semmi gond megbocsátok! - lökött arrébb diadalittasan, majd kilibbent a raktárból.

- Ya! Ezt nem arra mondtam! - kiabáltam utána.

- Már késő. Amúgy meg...bocsi, hogy berágott rád miattam a tanár, de ha újra ilyen helyzet adódna, akkor sem cselekednék másképp. - vonta meg vállait, majd elsétált.

- Hát ez a csaj tuti nem komplett! - rúgtam bele a raktárajtóba, majd visszaviharoztam a tanterembe.