2. - A találkozó

2. fejezet

Dan Ji POW

- Ez a srác nagyon idegbeteg! - pattogtam még otthon is, a mai incidens miatt. - Nem tudja, hogy hol a helye!

- Felség! - jött be a komornyik.

- Mondd!

- A király a társalgóban várja, a vendégekkel együtt.

- Nem sejti, miről van szó? - fintorogtam. Nagyon nem volt kedvem ehhez a találkozóhoz.

- Úgy hiszem, Felséged jövőjéről.

- Micsoda? Már megint milyen tervet szövögetnek?! - indultam el, a komornyik pedig a nyomomban. Mikor beléptem a társalgóba, és megpillantottam a vendéget, azt hittem ott lövöm főbe magam.

- Te? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon. A mai neveletlen, parasztfiú állt velem szemben. Az ő arcán is kellemetlenség tükröződött, de az én grimaszomhoz képest az semmi nem volt.

- Ismeritek egymást? - kérdezte apám.

- Sajnos igen. - motyogtam.

- Igen. - mosolyodott el a fiú.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem iskolai hangnemben, ami apámnak nem igazán tetszett, ezért kijavítottam magam. - Mi dolgod itt?

- Felség! - hajolt meg a srác apja, majd őt is hajlongásra késztette. - Üdvözöljük! - udvariasságból én is meghajoltam, majd gyors grimaszt vágtam a fiúra, de ő csak elmosolyodott. Már megint mit eszelt ki, hogy ilyen jó kedve van? Azt tervezi, hogy megkeseríti az életemet?

- Kim Dan Ji, bemutatom neked a jövendőbelidet! Byun Baek Hyun-t. - mondta apám örömmel.

- Tessssssssssssssék? - fakadtam ki.

- Micsoooooooda? - így Baekhyun.

- Na nem! Ilyesmiről nem volt szó! - alkudoztam.

- Dan Ji...! Viselkedj! - szólt rám apám.

- Szóval ezért hoztál ide? - fordult a férfi felé Baekhyun. - Azt mondtad, apám unokatestvéréhez megyünk.

- Ő itt édesapád unokatestvére. A király! - mondta. Szóval akkor ez az ember nem Baekhyun apja, csak valami nevelője.

- De...- nézett ránk Baekhyun. - Nem beszélhetnénk ezt meg négy szem közt? - kérlelte nevelőjét.

- Itt bármit elmondhatsz. Van valami ellenvetésed a házasság ellen?

- Nekem van! - jelentkeztem. - Nem akarok férjhez menni. Sem most, sem Soha!!! - emeltem fel a hangom.

- Ez a kötelességed! - mordult rám apám. - Olyan helyre születtél, ahol nincs választásod. Szokj hozzá, nem az lesz, amit Te akarsz! Eljött az idő, férjet kell neked találnunk, és Byun Baekhyun tűnt a legalkalmasabbnak. Sajnos az unokatestvérem meghalt, de Ő az egyetlen olyan, aki alkalmas koronahercegnek.

- Ő alkalmas? Egy vidéki...

- Nem vagyok vidéki! - szólt közbe Baekhyun. - Városi vagyok az istenért.

- De a kukákon ülsz minden reggel és szottyit eszegetsz! - ellenkeztem.

- Azok konténerek, nem kukák! - vitatkozott. - Mellesleg...a szottyi egészséges!

- Gyerekek! - szólt ránk apám. - Megértem, hogy ez nektek még nagyon szokatlan és ijesztő, de majd idővel hozzá fogtok szokni. Könnyebb lesz, ha Baekhyun beköltözik a palotába.

- Semmi kép! - ráztam a kezem.

- Ajussi! Muszáj ezt?

- Muszáj. Én nem tudnálak eltartani, már idős vagyok. - simogatta a fiú vállát az öreg.

- Szóval élősködőnek jönne ide? - háborodtam fel.

- Az Istenért, Dan Ji! Elég legyen ebből! - hurrogott le apám. - Tanuld meg hol a helyed!

- Én is ezt mondtam neki ma. - mosolygott cinikusan Baekhyun.

- Uram! Van valami ellenvetése, hogy e két gyermeket összeházasítsuk a hétvégén? - kérdezte a király.

- Nincsen Felség! - hajolt meg az öreg.

- Akkor gyerekek... készüljetek, szombaton megtartjuk a ceremóniát! - azzal eltessékelte a vendégeket, engem meg ott hagyott.

- Ezt nem fogom ölbetett kézzel hagyni! - toporzékoltam. - Mi a francnak kellett ide születnem!!!

- Édesanyja is sokszor kérdezte ezt, mikor bekerült a palotába. De látja kisasszony, megszokta. - mondta a komornyik.

- Hát én nem fogom! Megvan ezeknek a telefonszáma? - kérdeztem.

- Kik azok az 'ezek', Felség?

- Annak a két vidéki flótásnak, ki másnak!? Ne értetlenkedjen!

- Mindjárt adom, elnézését kérem! - hajolt meg.

Mikor megkaptam a telefonszámot, azonnal hívni kezdtem.

- Ya! - kiabáltam bele.

- Most kis híján agykárosodást kaptam a hangodtól. - sipított Baekhyun a vonal másik végén.

- Valamit tennünk kell! Te sem akarod ezt! Valamit találjunk ki!

- Nekem édes mindegy. - mondta egyszerűen.

- Mi van? - ámultam el.

- Ha apám kívánsága az volt, hogy vegyem el a koronahercegnőt, hát akkor elveszem. Nem tehetek mást. - hangja szomorú volt, hiába álcázta, hogy nem érdekli.

- Ya! Ezt te sem gondolod komolyan... - hahotáztam. - Tehetsz ellene, csak annyit kell mondanod, hogy nem fogadod el az ajánlatot. Ennyi, érted?

- Szerinted kinek lesz nehezebb dolga, neked vagy nekem? Mert szerintem Nekem!!!

- Természetesen nekem!!! - hisztérikáztam.

- Már megint csak magadra gondolsz...Felség! - gúnyolódott.

- Miért ki másra gondolnék? Rád? Minek? Hiszen nem is ismerlek... Nem engedek be magamhoz egy idegent!

- Pedig kénytelen leszel. Apád ezt akarja. Próbálj meg egyszer szót fogadni neki. Elviselhetetlen a személyiséged. - oktatott ki.

- Te...te...most engem szidsz? Nem is ismersz! Nem fogom ezt hagyni. -

- Tégy amit akarsz, de... figyelmeztetlek. Apám kérése szent számomra, nem fogom engedni, hogy utamat álld! - hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Te most komolyan el akarsz venni feleségül? Nem utálsz? Nem értelek...

- Szerintem nem vagy te olyan elviselhetetlen, mint aminek mindig és most is mutatod magad. Jó éjt, koronahercegnő! - azzal letette.

- Hápffffffff! Ez nem semmi! - kinyomtam, majd duzzogva vágtattam el fürödni.