5. fejezet
Idegesen vonultam végig, emberek milliói között, hanbokban és a fejem a tradicionális turbánnal, ami annyira nehéz volt, csoda hogy nem dőltem el vele.
Közben mindenki énekelt és ujjongott, de én közel sem voltam ilyen boldog. Kényszerítve éreztem magam, belerángatva egy olyan dologba, amit nem akartam sosem átélni. De sajnálatos módon ilyen helyre születtem, ebbe a környezetbe, így elhatároztam, hogy félre teszem minden igényemet és csak arra koncentrálok, amit mutatnom Kell a népnek. Otthon, majd úgy viselkedek, ahogy eddig.
Baekhyun ott állt a pagoda előtt, szintén hanbokban, fején valami röhejes fejdísszel, ami még az enyémnél is furcsább volt, így mikor megpillantottam elkezdtem kuncogni. Egyszerűen nem bírtam magamban tartani.
- Ya! Mi a bajod? - szűrte fogai között Baekhyun, majd kényszeredett mosolyt villantott a népre.
- Annyira menő vagy! Így kéne felülnöd a kuka tetejére. - takartam el a szám a ruhával. - Bocs... - nevettem.
- Hányszor mondjam még, hogy az nem szemetes, hanem kontén....
- Gyerekek... viselkedjetek! - suttogta oda apám.
- Bocsánat! - hajoltunk meg.
Miután a ceremóniával végeztünk, fáradtan baktattam be a lakosztályunkba, de Baekhyun elkapott, mielőtt lelécelhettem volna.
- Hé, mi lesz holnap? - kérdezte nyugodtan.
- Nem tudom, de nem is nagyon érdekel. - rángattam volna ki a kezem az övéből, de Ő nem engedte. - Értékelném, ha nem ráncigálnál, mint valami játék babát.
- Pedig eléggé úgy viselkedsz, mint egy játék baba. - szurkálódott. A szokott viselkedéséhez képest, most sokkal komolyabb és agresszívabb volt, szokásos mosolya nem villant fel egyszer sem.
- Parancsolsz? - néztem vele farkasszemet. -
- Most az egyszer nem tudnál nekem normálisan válaszolni? Tényleg csak ennyi telik tőled? Egy normális szót sem lehet váltani veled? - akadt ki teljesen.
- Most mihh a bajod? - nevettem el idegesen a kérdést. - Mi lelt?
- Mostantól férj és feleség vagyunk, nem kéne némi tiszteletet mutatnunk egymás felé?
- Csak hogy tisztázzuk... - közeledtem felé. - Ez a fajta házasság nem szerelemből kötettett, tehát a palotán belül nem fogom játszani a kedves feleséget. Ezt jobb, ha megjegyzed. - fordítottam hátat neki.
- Miért utálsz ennyire? - kérdezte a hátamtól, mire én megtorpantam. Nem fordultam vissza, hiszen féltem, hogy bármit is le tud olvasni az arcomról. De a kérdés az, hogy MIT lehetne róla leolvasni. Tényleg, miért viselkedem így vele?
- Mindenkivel így viselkedem, akit nem ismerek. Ez nem ellened irányul. - fordítottam kissé arrébb a fejem.
- Ah. Akkor rendben... - éreztem a hangján, hogy megkönnyebbül. Vajon miért érdekli őt annyira, hogy mit gondolok róla? - Akkor...holnap...a bálon?
- Az este lesz. - mondtam. - Addig mit csinálsz?
- Elmegyek a nevelőmhöz. Meg talán lógok egyet a haverokkal. - erre már rá néztem.
- Nos...akkor jó szórakozást! - mosolyogtam, de rögtön lefagyott a vigyor a képemről, mikor viszonozta a gesztust. Szívem nagyot dobbant, és olyan melegem lett, hogy izzadni kezdtem.
- Köszi. Jó éjszakát! - intett bájosan, de el nem mozdult.
- Köhööömmm... neked is! - emeltem fel a kezem egy pillanatra, majd olyan gyorsan szaladtam be a szobámba, hogy valószínű forgószelet hagytam magam után.
- Mi....ááá....mi volt ez? - támasztottam az ajtót lihegve. Tenyeremet a szívemre tettem és próbáltam lenyugodni. Közben nagyokat nyeltem, de véletlen félre ment és köhögni kezdtem.
- Mégis miért van ez? - estem le háttal az ágyamra. Miközben a plafont vizslattam, újra és újra feltűnt előttem Baekhyun szép mosolya. Olyan kedves és pajkos volt az arca, és mikor intett egyet, a szívem hangosan dobogni kezdett, már a gondolatára is.
- Istenem!!! Csak ezt ne, kérlek!!!! Ő a koronaherceg!!! Nem...nem csábíthat el egy ismeretlen, szemetesen ülő, vidéki fiú... - hisztiztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése