30. - A vége

30. fejezet     END

5 évvel később...

- Li Ah! Ne mássz már apádra! - neveltem az öt éves lányomat, aki épp Baekhyun nyakába akart ülni.

- Ah...óvatosan! - mosolygott Baekhyun, majd megfogta kislánya kezét és felültette a nyakába.

- Add a kezed, Min Ho! - fogtam meg a három éves fiamnak a kezét. Így mentünk a szüleim háza felé, ugyanis még  sem tudtunk teljesen elszakadni tőlük. Tudomásukra jutott, hogy megszületett az első unokájuk, így kénytelenek voltunk néha napján elvinni őket hozzájuk.

- Na...nagyapa és nagyanya mindjárt jön... - csöngettem be a nagy kapun, ahova régen én is bejártam, mint jogos tulajdonos. Félre értés ne essék...nem hiányzik semmi.

Egy aranyos kis házban éltünk a város szélén, mi négyen és végül Lee komornyikot is befogadtuk, ő most amolyan...gyámja a gyerekeinknek. Kis segítséggel, de megvettük az egyik legnevesebb színházat a városban, amit mostanra már mi működtetünk és a tartozásunkat is leróttuk Dong Woonéknak. Mostanra már függetlenek vagyunk mindenkitől, senki nem szabályozza az életünket, és...boldogok vagyunk!

Amint elengedtük a gyerekeket, Baekhyun megfogta a kezem és megcsókolta, amit egy mosollyal viszonoztam.

- Oh, hát itt vagytok!!! - hallottam anyám hangját. - Gyertek be! - természetesen szavait a gyerekeknek intézte, felénk csak oda biccentett. Hát igen... Sosem fognak megbocsátani, amiért tönkretettem a családunkat, sosem lesznek képesek elfogadni Baekhyun-t, de...őszintén szólva...nincs szükségem rájuk. Lehet furcsán és gonoszul hangzik, hiszen mindenkinek szüksége van a szülőkre, mint támaszra, de...nekem sosem volt ilyesmim.

- Jók legyetek, holnap jövünk! - küldtem egy puszit a gyerekeimnek, majd körbefontam Baekhyun derekán a karjaimat és arcomat a mellkasába fúrtam. Ő átölelte a vállamat, és így mentünk végig az utcákon.

- Sajnálom. - állt meg egy pillanatra.

- Mit? - mosolyogtam kedvesen.

- Hogy miattam kell ezt átélned. - hajtotta le a fejét szomorkásan. - Hogy miattam viselkednek így a szüleid veled...

***

Baekhyun szemszöge

- Ne butáskodj már! - ölelt meg szorosan Dan Ji. - Ha újra lehetőségem lenne választani, akkor is ugyanígy cselekednék. Mindennél fontosabb vagy számomra, te és a gyerekeink. Ez a normális. Amúgy sem kaptam tőlük sok szeretetet, most végre lehetőségem adatik, hogy boldog, teljes életet éljek. Veled. - csókolt meg.

Nem tagadom... megkönnyeztetett az őszintesége és az, hogy valóban ennyire fontos vagyok neki. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen boldog leszek, azt pedig végképp nem, hogy ő lesz az aki boldoggá tesz majd...

Abban sem voltam biztos, hogy érezni fogok-e valaha ilyesféle izzást, vágyat és szeretetet valaki iránt.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy...mi a szerelem, rögtön azt válaszolnám:

- Itt áll előttem. - mosolyogtam rá a szerelmemre, a gyermekeim anyjára.

- Szeretlek, Dan Ji! - ragadtam meg és olyan erősen tartottam, hogy sose legyek képes elengedni.

- Én is, Byun Baekhyun. - sóhajtott egy nagyot, majd belecsókolt a nyakamba. - Én is!

***

Dan Ji szüleinek a szemszöge

- Nézz oda! - veregette meg az anya, férje vállát. - Még most is...ennyi év után is ilyen a kapcsolatuk. Nem hittem volna, hogy eddig kihúzzák.

- Boldognak tűnnek. - jegyezte meg az apa szomorkásan.

- Azok. - sóhajtott az anya. - Az egyetlen gyerekünk és eltaszítottuk magunktól. De...képtelen vagyok megbocsátani nekik.

- Pedig lehet meg kéne. Hat éve lassan, hogy egy szót sem váltunk, csak elhozzák a gyerekeket és eljönnek értük. Nem ilyen utóéletre számítottam...

- Én sem.

- Rosszak vagyunk. Nagyon rosszak. - ostorozta magát az apa.

- Majd egyszer...talán képesek leszünk megbocsátani és reméljük ők majd el fogják fogadni. Bízzunk benne... - fogta meg a gyerekek kezét a két nagyszülő, majd besétáltak velük a házba.

THE END !

{Köszönet annak, aki olvasta! ^^ }

29. - Az élet

29. fejezet

- Kisasszony...! Biztosan ezt akarja? - szomorkodott a komornyikom, aki bevallotta, hogy idő közben megkedvelt. Nagyon jól esett a kedvessége és az , hogy maradásra akart bírni de nem tehettem.

- Igen, ezt. - mosolyodtam el, majd magamhoz húztam az öreget. - Köszönök mindent, és sajnálom, hogy olyan sokszor elviselhetetlen voltam.

- Kisasszony megváltozott. - engedett el a komornyik. - Jó irányba. És úgy gondolom, hogy ez annak a férfiúnak köszönhető ott. - mutatott a pakolászó Baekhyunra, aki észre vette, hogy róla van szó.

- Köszönöm Uram! - hajolt meg vigyorogva Baekhyun. - Nem akar velünk tartani? Természetesen nem, mint komornyik ...van családja?

- Nincsen Uram, de...úgy vélem nekem itt a helyem. Szívesen önökkel tartanék, de...

- Megértjük. Nekünk nincs semmi pénzünk, még az is kérdéses, hogy magunkat hogyan fogjuk eltartani. - fordultam Baekhyunhoz.

- Megoldjuk. Sok mindenhez értek. - kacsintott.

- Köszönjük a sok éves munkáját, tényleg... - öleltem meg ismét, majd fogtam a bőröndömet és kihúztam a folyosóra. - Ki kísérne minket?

- Természetesen. - jött utánunk a komornyik.

- Ide költözünk? - kérdeztem félénken Baekhyuntól. A ház a város szélén volt, szinte egy...vidéken???

- Gondoltam...khm...ki szeretnéd próbálni, hogy milyen vidéken élni. - kacagott Baekhyun. - Ha nem tetszik mehetünk máshova is, csak...gondoltam..nem akarsz annyira a szüleid közelében lenni...

- Tökéletes! - vágtam rá. - Jól megleszünk. - engedtem el a csomagokat, majd megöleltem. - Akár egy bungalóba is vihettél volna, én akkor is boldog lennék. Ha itt vagy mellettem...semmi sem lehet rossz...

- Oh... - mosolyodott el. - Tényleg nagyon megváltoztál.

- Amióta megtanultam 'majdnem' elveszteni azt, aki a világon a legfontosabb számomra...még jó. Muszáj volt. - kuncogtam a mellkasába.

- Gyere hozzám! - bökte ki, miközben a szíve egyre hevesebben kezdett el verni. Felkaptam a fejem és arcát kezdtem el fürkészni. - Gyere hozzám! Normális...polgári esküvőn... - villantotta rám szexi félmosolyát. Vártam egy pár percet, hogy felfogjam a mondatának értelmét, és mikor végre sikerült még szorosabban öleltem és hevesen bólogatni kezdtem.

- Oké! - ugrottam a nyakába, mire mind a ketten elkezdtünk nevetni.

Egy hónap múlva...

- Ugye tudod, hogy irigykedem?! - igazgatta a mennyasszonyi ruhámat Baekhyun egyik barátja, akire régebben még féltékeny is voltam, amiért Baekhyunnal flörtöl a saját házunk előtt. Azóta többször összejártunk, Sung Ah még segíteni is próbált nekünk, ahol tudott. Ez az esküvő is neki volt köszönhető.

- Tudom. Sajnálom és köszönöm. - simogattam meg a vállát. - Nagyon jó barátnő vagy és dicséretre méltó, hogy a régi, első szerelmed esküvőjét megszervezed... - mondtam őszintén.

- Ugyan már! - nevetett. - Most már itt van nekem DongWoon.

Ja igen! Sung Ah és DongWoon idő közben egyre közelebb kerültek egymáshoz, a palotában. Mostanra már egy párt alkotnak és együttes erővel támogatnak minket mindenben. A szüleimmel azóta sem találkoztam, csak a TV-ben láttam őket, mikor is bejelentették, hogy utód nélkül nem fogják tovább vinni a dinasztiát, így tovább élnek, mint királyi család, azzal a különbséggel, hogy nem lesz ezentúl befolyásos szerepkörük, csak élnek nyugodtan, mint minden más idős család. Nem tudtam elképzelni, hogy mit gondolnak és éreznek, hisz az egyetlen lányuk lelépett otthonról, de...őszintén szólva...nem sajnáltam őket. Sosem viselkedtek úgy velem, mintha  a szüleim lennének, ezáltal nem is kötődtem hozzájuk sosem.

- Készen állsz? - csapta össze a tenyerét Sung Ah.

Hangosan fújtattam egyet, majd leléptem a dobogóról és a templom felé vettem az irányt.

- Ya! Lassíts! Nem szalad el...! - nevetett.

- Ki tudja?! - poénkodtam, majd mikor felhangzott a bevonuló zene, lélegeztem egy mélyet, és elindultam.

Na és ott...az oltár előtt... megpillantottam ŐT, akit örökké szeretni fogok, bármi is történjék. Megláttam édesen vigyorgó arcát, majd csillogó szemeit, amikből csak úgy áradt a szerelem.

- Szeretlek! - formáltam a számmal, mikor odaértem mellé.

- Én is. - fogta meg a kezem, majd a pap felé fordultunk és vártuk, hogy összeadjanak minket.

28. - A Visszatérés

28. fejezet

Kinn vártam az eredményekre, miközben a körmömet rágtam és könnyeztem.

- Nem lehet igaz...mi történhetett megint? - aggódtam. - Doktor Úr? - szaladtam rögtön oda az orvoshoz, ahogy kijött az egyik szobából.

- Menjen be hozzá! - sejtelmes mosolyt ejtett, majd kinyitotta nekem az ajtót.

Nem értettem semmit, de nem számított, remélhetőleg nincs súlyosabb baja, akkor azt mondta volna a doktor. Lassan besétáltam, majd leültem az ágy melletti székre.

- Baekhyun? - simogatta meg szép arcát. - Baekhyun-ssi... - szipogtam továbbra is. - Minden rendben?

- Ki vagy te? - pattant ki a szeme, majd szúrós pillantással illetett. Ijedtemben felálltam és összehúztam a szemöldököm. Hogy ki vagyok??? - zavarodtam össze. Ezt nem eljátszottuk már egyszer? Akkor most mégis mi a baja?

- Én... khm...Dan Ji...a feleséged. - habogtam.

- Háh. - horkant fel. - Ne nevetess már! Feleség? Az enyém? Kizárt! - rázta a fejét.

Megrökönyödötten huppantam vissza a székre, kisírt szemem ismét megeredt és egy mukkot sem bírtam szólni.

- Én... - kezdtem volna, mikor Baekhyun elmosolyodott.

- Hm...Vidéki fiú létemre így meg tudlak siratni? - vigyorgott tudálékosan.

- Te most... - csodálkoztam. - ...te...emlékszel? - nyeltem egy nagyot. - Mindenre???

Bólintott egyet, majd felült és karjait kitárta. Először azt sem tudtam, hogy mit csináljak, de Baekhyun megragadott és magához rántott.

- Bocsáss meg! Mindenért!! - hangja elcsuklott, pár perc múlva pedig már sírt is. - Annyira sajnálok mindent!

- Sss! - simogattam hátát.

- Nem lett volna szabad hazudnom neked és...az egész népnek. Nagy hiba volt! Kérlek... - nézett rám könnyes szemekkel. - Meg tudsz valaha bocsátani?

- Szeretlek! - csak ennyit bírtam mondani, majd finom, gyengéd csókot leheltem szájára. - Te bocsáss meg nekem! Ha én nem lettem volna ott az út közepén...

- Csönd! - ajkaival elhallgatatott. - Megérte! Hidd el! Ha bármi bajod esett volna, miközben engem keresel...így kellett lennie! - ölelt meg szorosan. - Nem bántam meg!

- Hogy mondhatsz ilyet?! - húzódtam el. - Meg is halhattál volna! Sőt...szerencsés voltál, hogy túlélted! - ocsúdtam fel.

- Megkérhetlek, hogy ne beszéljünk többet erről? - hajtotta le a fejét. - Ami volt, megtörtént. Nem változtathatunk rajta. Ez volt a büntetésem, hogy egy egész népnek hazudtam. Remélem kiegyenlítettem a számlát. Mostantól nem szeretnék mást, csak te melletted felébredni minden nap és együtt megöregedni. - mosolygott édesen. - Megoldható?

- Hát nem is tudom... - húztam a szám. - Anyámék csak azért engedték, hogy visszamenj a palotába, mert elvesztetted az emlékezetedet. Ha megtudják, hogy visszajött lehet megint kidobnak. - halkultam el.

- Értem... - kezei lehullottak derekamról, majd csalódottan fordította el arcát más irányba.

- De... - kényszeríttettem kezeimmel, hogy ismét rám nézzen. - Bármi is történik....én veled vagyok. Vili? - mosolyogtam boldogan. Baekhyun arca ismét felderült, majd szerelmes pillantással ismét megcsókolt.

- Megígéred, hogy bárhova megyek, te velem jössz?

- Megígérem. - hajtottam fejét a mellkasomra, majd megpusziltam a haját.

- Szeretlek... - suttogta Baekhyun a ruhámba. - Mindennél jobban. - ölelt át szorosan.

Most már nem a fájdalomtól eredtek meg a könnyeink, hanem azért mert hihetetlenül boldogok voltunk. Végre egymás karjaiban lehetünk, fenntartások nélkül, igaz egy kórházban...de nemsokára innen is elmehetünk és akkor újra minden a régi lesz. A nép még nem sejt semmit Baekhyun valódi kilétéről, ezért ha sikerülne meggyőzni a szüleimet, hogy felejtsék el a csalását minden visszatérhetne a régi kerékvágásba.

- Nem! - legyintett apám szigorúan, miközben Baekhyunnal előtte és a királynő előtt térdeltünk. Épp azért könyörögtünk, hogy a királyi család fogadja vissza Baekhyun-t, mint Koronaherceget.

- Te csaltál és hazudtál! - mutatott a király Baekhyunra. - Egy koronaherceg nem tehet ilyesmit! Nincs semmi, amiért visszaadnám a pozíciódat! A lányom mellől pedig jobb, ha eltűnsz.

- Vele megyek! - álltam fel. - Bárhova is száműződ, azt jobb ha tudod, hogy vele megyek! - mondtam idegesen.

- Hogy merészeld? - fakadt ki apám.

- Nem fogok elszakadni tőle! Számomra Ő a világon a legfontosabb, nem fogom eladni a boldogságomat semmiért sem. Igen, önző vagyok, na és? Egyszer élek és azt az egy nyomorult életemet olyannal akarom letölteni, akit szeretek! - hadartam. - Száműzöl minket? Helyes, sokkal jobb életünk lesz a palotán kívül, mint itt ebben a dobozban, ahol sosem éreztem magam jól. Elegem van, hogy megfeleljek az elvárásoknak, tudhatnád már apám, hogy nem kenyerem ez a fajta viselkedés...

- Állítsál magadon, lányom! - szólt közbe anyám.

- Lányom? - nevettem cinikusan. - Mikor voltam én a te lányod? Mikor foglalkoztál velem, mint anya a lányával? Soha, ebből kifolyólag nem tekintelek az anyámnak. Egy anya a gyereke mellett állna, de te csak magaddal törődsz! - hisztiztem. Végül Baekhyun csillapított le azzal, hogy átölelt.

- Sss. Nyugodj meg!

- Hogy voltál képes ilyeneket mondani? - háborodott fel apám. - Tűnjetek innen, mind a ketten! - kiabálta.

27. - A színház

27. fejezet

Szinte alig csináltam valamit, már be is esteledett. Baekhyun szépen felöltözve, öltönyben várt a lépcső alján. Én egy egyszerű ruhát húztam fel, egy csillogó magas sarkú cipővel és egy szőrmekabáttal.

- Wáó! Eszméletlenül nézel ki! - bókolt Baekhyun.

- Köszönöm. - pirultam el, majd megfogtam kezét és magam után húztam a kijárat felé.

Miközben sétáltunk fel a színház hatalmas lépcsőin véletlenül megbotlottam, de Baekhyunh azonnal utánam nyúlt, így megakadályozta hogy egy irtózatosan nagyot tanyáljak.

- Legközelebb, kérlek...ne ments meg! - ismét elkapott az az érzés és szemeimben könnyek gyülekeztek. - Hagyd, hogy megsérüljek, kérlek...- maradtam ülve.

Szó nélkül, arcomat pásztázva leült mellém.

- Miért akarnám, hogy megsérülj? - kérdezte halkan. - Az a célom, hogy megvédjelek. Minden egyes kis ütéstől, horzsolásoktól.... bár nem igazán tudom, hogy miért mondom ezt és miért érzem ezt a késztetést ...de így van... - motyogta zavartan.

- Biztos...khm..nem emlékszel semmire? - nyeltem egy nagyot, mire ő megrázta a fejét.

- Nem nagyon....

Fújtattam egyet, majd feltápászkodtam és mondtam, hogy menjünk be, mert mindjárt kezdődik az előadás.

Már lassan két órája ültünk a székben, ami rohadt kényelmetlen volt, ezért mocorogni kezdtem. Közben az előadás a vége felé tartott, ugyanis a bonyodalmak átvették az uralmat a szereplők felett. Mikor a főszereplő megszólalt, hogy a szerelmét autóbaleset érte, rögtön elment a kedvem az élettől is. Ijesztően ismerőssé vált a helyzet, és nem szerettem volna még ilyen formában sem újra átélni a történteket.

- Ki kell mennem! - szóltam oda Baekhyunnak, majd nem törődve az emberekkel, kiszaladtam a folyosóra.

Hangosan lihegni kezdtem, majd a könnyem is kibuggyantak és táskámat eldobva rogytam össze a folyosó kellős közepén. Ismét magamat ostoroztam a történtek miatt, ha én nem lettem volna olyan őrült, hogy megállok a forgalmas út kellős közepén, akkor nem történt volna mindez meg....

- Dan Ji-ssi! - nézett ide-oda Baekhyun. Mikor meglátta, hogy a földön fekszem és sírok, felkapott a karjaiba és bevitt a női wc-be. Kulcsra zárta az ajtót és leültetett a pultra.

- Baekhyun? - kérdeztem szipogva, mire fogott egy kéztörlőt és elkezdte letörölni az arcomról lefolyó sminkemet. Olyan megszokásból gondoskodott rólam, mintha mindenre emlékezne. Gyanús szemekkel figyeltem, hátha észreveszek még valamit a viselkedésén, de ő csak átható pillantással foglalatoskodott arcommal. Gondolkodás nélkül felé hajoltam és ajkaimat övéhez érintettem egy rövid ideig, mire lefagyott.

- Csak egy kérdés... - nem nézett rám, lefele pillantott. - Mi...már...khm...mindenen túl estünk, amin egy házaspárnak túl kellett esnie? - kérdezte pirulva.

- Mi...mire gondolsz? - amint ezt kimondtam, rögtön eszembe jutott. Jézusom, ez most komoly?

Baekhyun lassan felemelte a fejét és rám nézett. Bólintottam mosolyogva, majd karjaimmal átkaroltam nyakát, lábaimmal meg a derekát.

- Akkor remélem megbocsájtasz... - vigyorgott kéjesen, majd olyan keményen húzott magához, hogy levegőt sem kaptam. Falta az ajkaimat, miközben felemelt a pultról és az egyik wc fülkébe vitt és azt is bezárta. Tudtam, hogy képtelenség egy wc-ben szeretkezni, én mégis azt akartam és látszólag Baekhyun sem sakkozni akart, kettesben, egy wc fülkében.

- Ah... - nyögtem két csók között, majd lekaptam Baekhyunról az öltönyt és elkezdtem kigombolni ingjét. Vágyakozva simítottam végig csupasz mellkasán, majd beleharaptam finom nyakába, mire egy mélyről jövő férfias morgást engedett fel. Azon nyomban lehúzta rólam a ruhát, így bugyiban és melltartóban csapódtam neki a fülke oldalának. Pár percbe sem telt, Baekhyun letolta a boxerét, majd az én alsómat is.

Mikor belém hatolt egy hangos nyögést hallattam, majd körmeimet hátába vájtam és egyre szaporábban vettem a levegőt. Merev férfiassága olyan mélyen hatolt belém, hogy már nem az elkeseredettség miatt könnyeztem, hanem a jól eső érzés miatt. Baekhyun egyre gyorsabban kezdett el mozogni bennem, miközben folyamatosan a fülke oldalának nyomott, ami nem volt túl kellemes, de kibírtam, mert közben olyan gyönyör támadt rám, hogy el is felejtettem hol vagyok. Csak az számított, hogy a szerelmem itt van velem és örömet tudok okozni neki, hisz láttam rajta, hogy ő is beleremeg a gyönyörbe, miközben elélvez.

Nedves haját kezdtem el túrni, mialatt kihúzódott belőlem. Először nem bírtunk elszakadni egymástól, én képtelen voltam elengedni, ő pedig még nem nyugodott le teljesen.

- Szeretlek. - fúrtam arcomat a nyakába.

- Ahhhhh.... - nyögött egy hatalmasat, majd arra eszméltem fel, hogy a karjaimban esik össze.

- Baekhyun! - kaptam utána ijedten. - Baekhyun! Mi a baj? - ébresztgettem, de hiába...elvesztette az eszméletét.

26. - Idegen?

26. fejezet

- Ez a te szobád. - vezettem körbe Baekhyun-t a palotában, miután két hét után végre kiengedték. Szerencsére súlyosabb sérüléseket nem szenvedett, leszámítva az emlékezetkiesést. Minden áldott nap magamat szapultam, tudtam, hogy én tehetek erről az egészről, de igyekeztem ezt nem kimutatni Baekhyun előtt. Próbáltam úgy viselkedni, mint ahogyan régen. Nem közeledtem hozzá, néha bunkón válaszoltam neki és tartottam a távolságot. Ő továbbra is viccelődött és aranyos, pajkos mosolyán nem látszódott a baleset okozta történések. Rendkívül jól kezelte az emlékezetvesztést, bár...úgy láttam hogy néha nem igazán hiszi el, amit mondok. Szinte minden nap megkérdezte, hogy mégis hogyan szerettem belé, de én legtöbbször kitértem a válasz elől.

- És a te szobád? - kérdezte mosolyogva. - Hogy hogy nem alszunk egy szobában? - őszinte kíváncsiság csillant fel szemeiben.

- Hm...nem akartunk eleinte egy szobában lenni. Mármint...ÉN nem akartam... - húztam a szám.

- És miért nem? - közeledett felém, huncut mosollyal az arcán. Annyira elbűvölt a látvány, annyira meg szerettem volna ölelni és a nyakába ugorni, de nem tehettem. Azzal nem segítenék rajta.

Miközben hátráltam, nekiütköztem a falnak, így nem volt esélyem tovább menekülni előle. Két kezét megtámasztotta a fejem mellett, így ajkai csak pár centire voltak az enyémektől. A bizsergés, ami minden egyes alkalommal elfogott, ha leheletét megéreztem a számban, most is hatalmába kerített. Nem vártam meg, míg eldurvul a helyzet, helyette csak megöleltem. Szorosan húztam magamhoz, majd az elfojtott érzelmek hatására könnyezni kezdtem.

- Sajnálom! - motyogtam. Ő némán visszaölelt, arcát a fejem búbjára helyezte és nagyokat szuszogott. - Nagyon nagyon sajnálom, hogy miattam történt ez...

- Ne sírj! - simogatta a hajam. - Biztos okom volt rá...Ha valóban megmentettelek, akkor biztosan nagyon szerethettelek. - mosolygott.

- Remélem... - szipogtam.

- Egészen biztos. - emelte fel a fejem, majd kissé félve, de ajkait az enyémekre tapasztotta. Pár másodperc múlva viszont nyögve vált el számtól. Gyötrelmes arcot vágott, majd szemöldökét össze húzta és ujjaival masszírozni kezdte a halántékát.

- Mi a baj? Jól vagy? - kérdeztem ijedten.

- Ah...a fejem... hasogat... - gyorsan odavezettem az ágyhoz, majd lefektettem és elszaladtam egy pohár vízért.

- Tessék, idd meg! - segítettem neki.

Végül ott aludtam el mellette, az ő ágyán.

- Gyere el velem színházba, oké? - így keltettem Baekhyun-t.

- Oké. - mosolygott vissza kedvesen.

A szituáció, amiben voltunk olyan valóságosnak tűnt, mintha tényleg minden rendben lenne. Baekhyun hasán feküdt, arca felém volt és mosolygott. Szemei a szokásos módon csillogtak, és olyan energiát sugárzott, hogy el is felejtettem, hogy nem emlékszik rám.

- Miért nézel így rám, mikor nem is emlékszel? - tettem fel a kérdést.

Vállat vont, majd ismét mosolyra húzta a száját.

- Ha nem hazudtál azzal kapcsolatban, hogy megmentettelek, akkor tényleg nagyon szerethettelek.

- Nem hazudtam. - buktak ki könnyeim ismét, mire Baekhyun letörölte őket és magához húzott.

- Akkor okkal nézek rád így, nem igaz?

- De...nem zavar, hogy idegen vagyok számodra?

- Nem vagy az. Valami belül...nem tudom elmagyarázni. De érzem, mikor a közelemben vagy. Most is. - fogta meg a kezem. - Ilyenkor melegem lesz és elkezd hevesebben verni a szívem. Miért van ez? - kérdezte pajkosan.

- Nem tudom. De én is ugyanezt érzem. - mosolyogtam, majd átöleltem.

Pár percig ölelkeztünk, majd úgy gondoltam el kéne mennem egy kicsit. Hagyni kell, hadd pihenjen, hiszen komoly balesete volt.

- Hova mész? - kérdezte meglepetten.

- Magadra hagylak kicsit. Pihenj! - kinyitottam ki az ajtót.

- Dan Ji-ssi! - szólt utánam, mire vissza fordultam.

- Hm?

- Ne menj messzire! - bújt a takaró alá, mint egy kisgyerek. Nevettem egyet, majd fájdalmasat sóhajtva kiléptem a szobából és az enyémbe vettem az irányt.

25. - Emlékek

25. fejezet

Sokkos állapotba kerültem. Ismét. Nem jutottak el az információk az agyamig, útközben megállt valahol és az egész testemet lebénította.

- Jöjjenek a műtőbe! Meg kell menteni a Koronaherceget! - kiabálta ki valaki, mire az orvos, akivel eddig beszéltem már rohant is.

Lassan a csapóajtó felé sétáltam, de semmit sem láttam a kicsi ablakon...

A fal mellett összerogytam és tovább folytattam a sírást.

- Dan Ji-ssi! - szaladt oda hozzám valaki. - Dan Ji! Nézz rám! - Dong Woon hangja és kezei késztettek arra, hogy felemeljem könnyáztatta arcomat. Mikor megláttam oppa-t, aki leguggolt elém, rögtön átkaroltam a nyakát és bömbölni kezdtem.

- Oppa!!! Miért történik ez velem? - kérdeztem kétségbeesetten. - Mihez kezdek, ha Ő meghal? Én...én egészen biztosan belepusztulok... - ráztam a fejem.

- Ne mondj ilyeneket! - simogatta a hajamat.

- Dan Ji!!! - apám és anyám rohantak oda hozzám és tátott szájjal mérték fel a helyzetet.

- Mi...mi történt? - kérdezte anyám.

- Az én hibám... - ostoroztam magam. - Engem mentett meg....ha én nem megyek utána, akkor még most is jól lenne... - zokogtam.

- Felség! - jött ki az orvos közben, majd meghajolt. Azon nyomban felpattantam és reménykedtem...él még...élnie kell!

- Szerencsére a Koronaherceg túl van az életveszélyen. - fújtatott. - De további komplikációk továbbra is fennállhatnak. Nem tudjuk, hogy a baleset közben sérült-e olyan rész az agyban, ami komoly károkat okozhat...

- Él... él még... - estem össze.

Mikor felébredtem, egyedül voltam. Nem is nagyon érdekelt, ismételten csak a recepcióhoz rohantam és megkérdeztem, hogy bemehetek-e abba a szobába, ahol Baekhyun van.

- A Koronaherceg egy külön lakosztályban van. Legfelső emelet. - mondta.

Mikor felértem kissé megszédültem, éreztem, hogy nem csak a lelkem beteg, hanem a testem is...

Halkan benyitottam Baekhyun szobájába, majd lassan odasétáltam az ágyhoz. Mozdulatlanul feküdt, száján lélegeztető-maszkkal, feje több helyen be volt kötve, a kezei és a lába is.

- Istenem! - kaptam a szám elé, majd könnyezni kezdtem. Igazából..abba sem hagytam a sírást, csak ha elvesztettem az eszméletemet. A tudat, hogy miattam került ilyen helyzetbe...hogy miattam halt meg majdnem ...elviselhetetlen volt számomra.

- Baekhyun...Baekie... - vettem kezembe az övét. - Szép, hosszú ujjai nem sérültek meg. - suttogtam magamnak. - De az arcod...Istenem!

Nem számított nekem, akkor is ugyanúgy szeretném, ha tökéletes, pajkos arca nem lenne már a régi, csak azt akartam, hogy felébredjen végre.

- Ébredj fel, kérlek! - szipogtam, majd fejemet lehajtottam.

- Te...te ki vagy? - azonnal felkaptam a fejem, mert hangokat hallottam.

- Ébren vagy? Felébredtél? - nevettem, de közben könnyeim potyogtak. - Élsz! Istenem! Tényleg élsz!

- Ismerlek? - amint ezt kimondta, lefagytam. Szép szemeiből nem tükröződött más, csak a kíváncsiság...

- Mi? - halkultam el. - Nem...nem emlékszel? - kérdeztem megtörten.

- Ki vagy? - nézett le kezeinkre.

- A...a... - nem bírtam kinyögni.

- A hugom? A barátnőm?

- Khm...valami olyasmi... azt hiszem... - rogytam össze az ágya mellett.

- Nem emlékszel?

- Nem. Kellene? - kérdezte meglepetten. - Miért vagyok kórházban? Mi történt?

- Istenem!!! - eddig tarthatott az örömöm. A baleset következtében elvesztette az emlékezetét.

- Várjunk csak..te nem a Koronahercegnő vagy? - húzta össze a szemét. - De...mit keresel itt?

- Doktor úr!!! - fordultam hátra. - Nem emlékszik rám...

- Emlékezetkiesés. - mondta, majd valami lámpával Baekhyun szemébe világított. - Minden rendben, az eredményei is jókat mutattak. Ezt viszont nem. - sóhajtott. - Sajnálom, Koronahercegnő. Erre...nem létezik orvosság...

- Mi? Nem lehet! Biztos van valami... - erősködtem.

- Újra meg kell neki mutatni neki a dolgokat. Nem lehet tudni, meddig tart, az egyetlen amit tehet, az az ha végig vele lesz és így talán...elő tudja segíteni a visszaemlékezést. Most elnézést, várnak a műtőben! - azzal távozott is.

Ott maradtam, egyedül, az életem szenvedések sorozata, s az az ember, akit mindennél jobban szeretek, itt fekszik előttem és azt sem tudja, hogy ki a franc vagyok...

- Hogy szedtelek fel? - kérdezte mosolyogva Baekhyun. Arca őszinte volt, tényleg nem tudott semmiről.

- Igazából...házasok vagyunk. - böktem ki.

- Nem mondod? - ámult el. - Mi...hogyan?

Úgy döntöttem, nem tehetek mást, így leültem mellé és elmeséltem neki mindent, attól kezdve hogy találkoztunk, egészen mostanáig...

24. - Megmentő

24. fejezet

A szobámban ültem, csak néztem ki a fejemből, üveges tekintetem megijesztette volna az embereket. Levegőt is alig vettem, csak bámultam minduntig a takaró szélét.

- Hogyan süllyedhettem idáig? - kérdeztem magamtól. - Miért engedtem olyan közel magamhoz? - magamban átkozódtam. Sejthettem volna, hogy ez lesz... Nem hiába voltam eddig ilyen ellenséges az emberekkel. Valahogy érzékem volt ahhoz, hogy mindig olyan embereket fogjak ki, akik átvágnak.

- Kisasszony! - kopogott be a komornyik, de én nem válaszoltam. Végül vette a bátorságot és benyitott a szobámba, de én rá sem néztem. - Baekhyun úrfit most engedték ki a cellából. Azt rebesgetik, hogy elűzik az országból a tettéért. - mondta szomorúan. Ő is kedvelte Baekhyun-t, mint ahogyan mindenki más is, hiszen nem tudtuk, hogy képes egy országnak ekkorát hazudni.

- Nem szeretne találkozni vele, mielőtt elmegy? Talán sosem láthatja újra... - hajtotta le a fejét az öreg, hiszen bármikor kitörhet belőlem a hiszti. Most viszont annyira magam alatt voltam, hogy megmozdulni is képtelen voltam.

- Kisasszony! - Koronahercegnő!

- Kérem...menjen ki. - suttogtam, mire a komornyik szó nélkül eltávozott. Mikor kilépett az ajtón heves zokogásba kezdtem, egyszerűen nem akartam, hogy Baekhyunt elválasszák tőlem, hiszem szerettem. A legfájdalmasabb viszont az, hogy becsapott...

Pár óra múlva fogtam magam és lesétáltam a garázsokhoz. Baekhyun-t épp akkor ültették be egy fekete autóba és épp előttem hajtott el. Gyorsan bevágódtam az én furgonomban, majd követni kezdtem a kocsit.

Szerencsére pont pirosat mutatott a lámpa, így félre álltam és kiszálltam.

- Yaa! - kiáltottam a fekete autó után, de az már izzította a motort, tehát nem szándékozott félre állni. - Baekhyun!!! - futottam a kocsi után az út kellős közepén, arcomról leperegtek a könnyek, de nem érdekelt, nem válhatunk el így!!!!

- Kim Dan Ji!!! - ordítozott valaki, majd a következő pillanatban az utat elválasztó oszlopnak csapódtam, majd egy hangos dudálást hallottam és egy nagy csattanást!

Nem mertem odanézni. Nem mertem visszaemlékezni annak a hangjára, aki félre lökött. Nem mertem elképzelni, hogy mi történt...

- Jézusom! Te is láttad? - kérdezte rémülten valaki a járdáról. - Elütötték azt a fiút!

- Jézusom!!! Az nem a Koronaherceg???

A vér megfagyott az ereimben, a levegő kiszorult a tüdőmből és szédülni kezdtem. A világ mintha lelassult volna körülöttem, csak annyit láttam, hogy valaki az út közepén fekszik, vérben. Amint megpillantottam barna haját és ruháját, szinte azonnal össze estem. Kezemmel remegve takartam el a feltörekvő kiáltást a számból.

- Valaki segítsen! A Koronaherceg balesetet szenvedett! - hívott segítséget az egyik gyalogos telefonon.

Lassan felálltam és odabotorkáltam, s amint megbizonyosodtam róla, hogy Baekhyun az aki előttem fekszik, vérbe fagyva, eszméletlenül elkezdtem hisztériázni.

- Baekhyun!!! - rázogattam. - Állj fel te idióta! - a mentő szirénája sem zökkentett ki, egy teljesen más világban voltam, nem láttam és nem hallottam mást, csak Baekhyunt és a saját szívverésemet. Zakatolt, könnyeim patakokban folytak le az arcomon.

- Mit műveltél te hülye?! - húztam a kezét.

- Kisasszony, kérem menjen arrébb! Lehet belső vérzése és törése, nem ajánlatos megmozdítani! - mondta valaki.

- Őt is hozzák, sokkot kapott, ki kell vizsgálni! - így egy másik férfi, de már csak azt éreztem, hogy felemelnek és betesznek a kocsiba.

A kórházban ébredtem, infúzión. Először nem is emlékeztem semmire, de ahogy tudatosult bennem a történet, azon nyomban letéptem magamról a zsinórokat és össze-vissza rohangáltam a kórházban, hátha megtalálom Baekhyunt.

- Istenem!!! Add, hogy ne legyen semmi baja! Könyörgöm! - imádkoztam, miközben sírtam.

- Hol van??? Hol van a férjem? Hol van Byun Baekhyun? - sipítoztam a kórház közepén.

- A műtőben. - szólalt meg valaki. - Súlyos sérüléseket szenvedett, egyelőre életveszélyes az állapota. A legjobb orvosunk műti.

- Meg ...meg is halhat? - nyeltem el nagyot.

23. - Kiderül

23. fejezet

Csodálatos reggelem volt. A napfény bevilágította a szobát, annyira, hogy majdnem el is vakított, de Baekhyun testével eltakarta, miután észre vette hogy hunyorgok.

- Feküdj csak vissza...kibírom. - mosolyogtam, majd visszahúztam magam mellé. Ismét szorosan átölelt és puha csókot lehelt homlokomra.

- Menni kéne. - sóhajtottam, mivel legszívesebben így maradtam volna még pár napig. - Nemsokára indul a gép.

- Oké. - mondta csalódottan Baekhyun. - Akkor öltözzünk! - szállt ki mellőlem, majd meztelenül a gatyáját kezdte el keresni. Annyira furcsa volt megszokni, hogy már nem kell szégyenlősködni egymás előtt, hogy titkon elnevettem magam formás feneke láttán.

- Ugye nem a fenekemen röhögsz...! - kacagott ő is, majd gyorsan felkapta a boxerét és rám ugrott.

- Ahhhan. Jesszus! - takartam le a fejem. - Neeeeem!

- Na öltözni kéne! - húzta le rólam a takarót, majd felvette a bugyimat és a mutató ujján kezdett körözni vele... - Kapd el, ha tudod! - mondta kéjesen.

- Én hercegnő vagyok, nem szaladgálok az alsóneműim után! - gurultam le az ágyról, majd a bőröndömből kivettem egy újat és felhúztam. Gyorsam magamra kaptam a melltartót is, majd egy topot és egy csőnadrágot. - Már készen is vagyok. Siess! Indul a gép! - húztam magam után a bőröndömet. Baekhyun még mindig félmeztelenül állt, a bugyimmal a kezében, majd mire feleszmélt, hogy le van maradva, addigra én már a kávémat szürcsölgettem.

- Kisasszony? - kopogott be a komornyik.

- Szabad! - vicceltem meg Baekhyun-t, majd mikor a komornyik észre vette, az alsómmal a kezében, félmeztelenül, gyorsan beugrott a fürdőbe és öltözni kezdett.

- Khm... - krákogott a szolga. - A gép felszállásra kész.

- Tíz perc és mehetünk. - intettem.

Mikor haza értünk, a király és a királyné a társalgóban vártak minket, arcukon idegesség és düh. Na vajon most mit csináltunk?! - morfondíroztam miközben Baekhyunnal leültünk a kanapéra.

- Valami olyasmire derült fény, amire egyáltalán nem számítottunk. - kezdte a király kimérten. - Baekhyun...kifáradnál egy kicsit? - rá sem nézett apám, úgy parancsolta.

- Persze. - hajolt meg illedelmesen Baekhyun, majd lopva rám pillantott és kiment.

- Miről van szó? - kérdeztem unottan.

- A minap kiderült, hogy az unoka testvérem még él. - szűrte fogai között.

- Ez nagyszerű! - örültem meg. - Akkor Baekhyun-ssi apja életben van! - pattantam fel boldogan, majd már épp mentem volna ki elújságolni a jó hírt Baekhyunnak, de a király következő mondata miatt, lábam gyökeret vert a földbe.

- A gond csak az, hogy Baekhyun-ssi nem az unokatestvérem fia. Sőt...egyáltalán...semmi köze sincs a családunkhoz. - mondta idegesen.

- Micsoda? - nem hittem el, amit az előbb mondott.

- Átvertek minket, Dan Ji! Byun Baekhyun és a nevelője hazudott a valós személyazonosságukról. Mindenről. - anyám hangja elcsuklott a végén, szinte már sírt.

- Nem hiszem el! - ráztam a fejem. - Biztos valami félreértés történt!!!

- Igen még pedig akkor, mikor összeházasítottunk egy vadidegen, parasztfiúval. - hajtotta le a fejét apám. - Nem lett volna szabad elhinnem az öreg meséjét....

- Akkor sem hiszem, hogy átvertek minket! - nyitottam ki az ajtót, majd Baekhyun rémült arckifejezésével találtam szemben magam. Abból tudtam, hogy hallgatózott és amit apám mondott az igaz. De meg kellett bizonyosodnom róla...

- Igaz, hogy....hazudtál nekünk? - kérdeztem lélegzetet visszafojtva. - Nem apám unokatestvérének a fia vagy, hanem tényleg egy jött-ment senkiházi, aki hazudott egész végig????

Baekhyun szemei szomorúak voltak, fejét lehajtotta és mélyeket sóhajtott. Nem tagadta!!!!

- Sajnálom, Dan Ji... - suttogta.

- Mi? - könnyeztem. - Nem lehet!!! Mondd, hogy ez az egész nem igaz!

- A családomnak generációk óta nem volt pénze, az apám úgy döntött, hogy egy hazugsággal megváltoztatja a jövőnket, így engem ajánlott fel, azt mondván, hogy királyi leszármazott vagyok, és méltó arra, hogy én legyen a koronaherceg.

- Hazudtál nekem! - remegett a szám, miközben beszéltem és meggyötört arcát néztem. - Mindenről!

- Nem! Amit érzek, az nem hazugság! - kapott felém, de én ellöktem kezét magamtól.

- Soha többé ne merj a szemem elé kerülni! - ordítottam, mire odagyűltek az őrök is.

- Őrök! - szólt közbe apám. - Vigyék el az egyik cellába! Megérdemli a büntetést. Keressék meg az apját is!

- Ne! - kiabált Baekhyun. - Dan Ji!!!! Az előző nap maga volt a valóság! Nem hazudtam, mikor bevallottam az érzéseimet! Én...Hidd el! - könyörgött, de én egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Csak néztem, könnyes szemmel, ahogyan az őrök elviszik és bilincsbe verik a kezét. Sajnáltam, nem szerettem volna, ha ez megtörténik vele, de...nagyon csalódott voltam és legbelül összetörtem, oly annyira, hogy térdre rogytam a szolgák és a királyi pár előtt. Zokogásba kezdtem és még a király sem tudott felráncigálni a földről még két óra után sem. Csak feküdtem és sírtam a földön, ott ahol kiderült, hogy a Szerelmem egész idő alatt nem csinált mást, csak hazudott szemrebbenés nélkül....és én elhittem, minden egyes szavát.

22. - Az első... +18

22. fejezet

Végül mégis valahogy...a kandalló előtt kötöttünk ki. Hogy hogyan, arról fogalmam sincs. A meleg szőnyegen, Baekhyun ölében ültem, körülöttem hosszú karjai, szája pedig a nyakamat járta be. A tűz pattogott mellettünk, ami romantikus hangulatot kölcsönzött a szobába.

Számat résnyire kinyitottam, hogy képes legyek némi levegőt beszívni, ugyanis Baekhyun kényeztetése totális elvette az eszemet, azt is elfelejtettem, hogyan kell lélegezni.

- Ah...Dan Ji... - tapadt rá ajkaimra ismét. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy engem is teljesen feltüzelt. Mind a ketten izzadni kezdtünk, ami csak még szexisebbé tette a jelenetet.

Baekhyun lassan, ráérősen lecsúsztatta ruhám pántját a vállamon, majd minden egyes centiméterre csókot lehelt. Másik karjával mellemet masszírozta, ami miatt kénytelen voltam hajába kapaszkodni, annyira jól eső érzést váltott ki belőlem.

Megfogtam egy kezét, majd hasamhoz vezettem és ott tartottam eddig, amíg nem gondolt egyet és lefektetett a szőnyegre. Fölém kerekedett és elmosolyodott. Olyan gyönyörű látvány volt, mikor szemébe néztem éreztem, hogy tetszik neki a látványom, boldognak tűnt. Reméltem, hogy ő is azt érzi, amit én.

Lehúzta felsőmet ugyanolyan óvatossággal, mint a pántomat az imént, majd apró csókokat lehelt dekoltázsomra. Kezeim a haját szántották lábaimat körbefontam csípőjénél.

- Valamit el kell mondanom... - szakította meg a forró csókok sorozatát.

- Majd elmondod... - kaptam ismét szája után, de ő csak rövid ideig hagyta, hogy csókolhassam, utána elhúzódott.

- Komolyan beszélek most... - és valóban arca határozott és komoly volt.

- Mondd! - hunytam le a szemeimet. Mi lehet az, amiért meg kellett állnunk? - morfondíroztam.

- Én... - dadogott. - Én...szeretlek, Dan Ji. - bökte ki lélegzetet visszafojtva. Szemeim kipattantak és számat eltátottam. Ezt most komolyan kimondta? Hirtelen nem is tudtam mit reagálni, csak néztem két szép, mélybarna szemébe és vártam, hogy elneveti magát. - Tényleg szeretlek. - adott nyomatékot előbbi vallomásának. - Mint férfi a nőt. - fonta tovább. - Egyáltalán nem bánom, hogy belementem a kényszerházasságba. - mosolygott elbűvölően.

Lassan felültünk mind a ketten, majd próbáltam kinyögni valamit, de csak nagy nehezen jutottam szóhoz.

- Nem csak..kedvelsz? - vörösödtem el, mire megsimogatta az arcomat. Érintése gyengéd volt és édes.

- Nem. Nem csak kedvellek. - villantotta rám szép, fehér fogait. - Igazából, mikor bevallottam, hogy kedvellek...már akkor is sokkal többet éreztem irántad, puszta kedvelésnél...

- Azért voltál olyan gonosz Oppával? - esett le, mire bólintott egyet.

- Elhiszed, hogy nem egy kellemes érzés, nézned azt a jelenetet, mikor a feleséged, és az a lány, akit szeretsz egy másik, sokkal idősebb, okosabb és vonzóbb férfival egyeleg? - hajtotta le a fejét. Nem bírtam ellenállni neki, felé nyúltam és leborítottam a szőnyegre.

- Bocsánat, hogy olyan sokszor bunkó voltam veled. - mondtam őszintén. - Csak...nem akartam elhinni, hogy beléd szerettem. Nem akartam elhinni, hogy...

- Ezek szerint te is szeretsz? - vigyorgott önelégülten.

- Igen. Szeretlek! - nyomtam számat az ő ajkaira. Olyan hevesen kezdtem el falni, hogy ismét teljesen beindított, az pedig csak tetézte a vágyakozásomat, hogy Baekhyun ágyékát az enyémhez nyomta és szeretkezést imitálva mozgott alattam.

Több sem kellett, azonnal felültünk és ismét vetkőztetni kezdtük egymást. Az én felsőtestem már csupasz volt, és végül ő róla is lekerült az ing. Nem most először láttam félmeztelenül, mégis...teljesen belevesztem a látványába. Azonnal rátapadtam csupasz nyakára, majd áttértem kiálló kulcscsontjára és azt kezdtem el nyaldosni. Sose hittem volna, hogy két kiálló csont ennyire szexi és kívánatos lehet. Baekhyun a nadrágom felé nyúlt, én pedig hagytam neki, hogy lehúzza rólam. Az övét nagyon nehezen lehetett kicsatolni, ezért a csókunkba belemosolyogva, így a számba suttogva közölte velem, hogy ő majd megoldja.

Pár perc múlva már csak egy bugyi, rajta pedig egy boxer volt. Továbbra is a szőnyegen fetrengtünk és egymás testét dörgöltük össze, ami annyira felizgatott mind a kettőnket, hogy Baekhyun kéjesen belenyögött a csókunkba:

- Nem bírom tovább. - bugyim alá nyúlt, majd mikor megéreztem legérzékenyebb pontomon ujjait, hangosan felnyögtem.

- Ah...Baekh... - nem bírtam befejezni, mert abban a pillanatba ujjait nyílásomba csúsztatta, majd ollózó mozgást végezve izgatott tovább. Én önkívületemben a boxerja felé nyúltam és az anyagom keresztül kényeztettem merev férfiasságát.

- Dan Jihhhh.... - suttogta kéjesen, majd kihúzta ujjait belőlem, aztán olyan dolgot tett, amit sosem képzeltem volna el róla. Ujjairól lenyalta nedvemet, majd megcsókolt.

Tátott szám miatt megéreztem a saját ízemet a számba, ami ahelyett hogy elundorított volna az egésztől, csak még jobban növelte vágyamat.

Lassan letoltam pici, formás fenekéről a boxert, majd belemarkoltam körmeimmel.

- Ahhhh... Dan Ji....!!!!! - ocsúdott fel izgalmában.

Szexi hangja teljesen betöltötte a szobát, így mikor ujjaival ismét belém hatolt, nem sokra rá el is élveztem.

- Most én jövök... - vigyorogva helyezte férfiasságát bejáratomhoz, majd ahelyett hogy betette volna, csak tovább húzta az idegeimet.

Szenvedélyesen magamhoz húztam és ágyékomat annyira nyomtam hozzá, hogy már képtelen volt bírni magával....

Mikor megéreztem merev tagját magamban, felkiáltottam és rögtön hevesebben kezdtem el levegőt venni és izzadni.

- Ahhhh....Baekhyun!!!!

- Szeretlek! - lökött egy erőset, amivel szinte azon nyomban elérte azt a pontot, amitől elhomályosult előttem minden és csak Baekhyun hangját hallottam, ahogy liheg fölöttem. Egyre hevesebben mozgott, miközben hajamba túrt és csókolgatott, ahol ért. Én csak vergődtem alatta és kéjes hangokat kiadva élveztem életem legboldogabb perceit. Valóban elviselhetetlenül boldog voltam, oly annyira hogy arra eszméltem fel, hogy Baekhyun lecsókolja arcomról a könnycseppeket.

- Fáj? Hagyjam abba? - kérdezte aggódva és már épp húzódott volna ki, mikor kezemet fenekére téve megakadályoztam távozását.

- Nem fáj. Gyorsabban! - csókoltam meg hevesen. Tovább mozgott, míg nem ismét elért a gyönyör első hulláma és élvezni kezdtem, karjai között.

Pár perc múlva Baekhyun is hangosan felordított, mint egy vadállat, ebből tudtam, hogy ő is a csúcsra ért, valamint abból, hogy nedvét rögtön megéreztem magamban, holott teljesen magamon kívül voltam.

Még mindig rázkódtam alatta, mikor arcomat kezdte el simogatni, hogy lenyugtasson. Lassan kihúzódott belőlem, majd hozott egy papír zsebkendőt és letörölte a maradványát a testemről. Felkapott a karjaiba és elvitt az ágyig, majd betakart és mellém feküdt.

- Nem fázol? - kérdezte lágyan. Haloványan elmosolyodtam, majd egyik karomat felé nyújtottam.

Ő leszállt a saját takarójáról és befeküdt mellém, majd átbújt az én takarómhoz és szorosan magához húzott. Testünk ismét érintkezett több kényes helyen is, de jelenleg nem bírtam semmi másra gondolni, csak Baekhyun ölelésére miközben elalszom, és azalatt is...Azt szerettem volna, ha velem marad, örökké...Szerettem ŐT. Nagyon is...

- Szeretlek... - leheltem mellkasába. Még szorosabbra fogta az ölelést, így arcomat a nyakába fúrtam és így aludtunk el...

21. - A látogatás

21. fejezet

Kora reggel repültem is Jeju-szigetére. Meg sem vártam, hogy Baekhyun felébredjen, óvatosan kiszálltam az ágyból, felöltöztem és már léptem is. Feleslegesnek tartottam búcsúzkodni. Igazából irtóztam a búcsúzkodástól.

- Mi az első állomás? - kérdeztem az ügyvezetőtől, aki nem volt túl barátságos, sőt már szinte nagyképűnek hatott szigorú kinézete.

- A sziget önkormányzatába kell mennünk. Ott lesz a megbeszélés. - bökte oda.

A hét további napja is ugyanolyan unalmasan teltek, szerdára már fel sem akartam kelni az ágyból.

- Kisasszony! Jött egy meglepetés. Kérem menjen ki a kertbe. - kopogott be a komornyikom.

- Ahj...nincs kedvem semmihez. Hagyjon békén! - fordultam meg az ágyon.

- De Kisasszony, azt gondolom, hogy ez igazán tetszeni fog magának.

- Megyek. Tíz perc... - ültem fel nagy nehezen.

Lassacskán elkészültem, de még mindig kómás fejjel botorkáltam ki a kertbe. Viszont a nagy téren nem találtam senkit.

- Mi a ...? - indultam volna be durcásan, mikor valaki megragadott és szemeimet eltakarva kezeivel, kuncogott a nyakamban. Azon nyomban megismertem a hangját...

- Baekhyun? - szélsebesen rá néztem. Tényleg Ő volt az! - Mit keresel te itt? - csodálkoztam.

- Nem is örülsz? Macao-ból egyenesen ide repültem... - vigyorgott, mint egy vadalma. Annyira letaglóztam jelenlététől, hogy el is felejtettem üdvözölni. Lassan nyaka köré fontam a kezeimet és arcomat vállára helyeztem, így öleltem.

- De...nagyon örülök... - kezeit csípőmre helyezte, így szinte egész testfelületünk érintkezett, amit egyáltalán nem bántam.

- Menjünk be, hideg van... - valóban hűvös volt, hiszen ősz volt, s a tenger igen csak lehűtötte a partot, s ezáltal szinte az egész szigetet.

Kényelmesen besétáltunk a házba, majd rendeltem ebédet és leültünk a kicsi két személyes asztalhoz.

- Nem szereted a babot? - kérdeztem, mivel láttam hogy a sötét zöldséget a tányérja szélére söpri.

- Nem igazán... de ha szeretnéd, megeszem. - emelt volna fel egyet, de én kiütöttem a pálcámmal.

- Hagyjad! Nem kényszerítelek, csak kérdeztem. Ha nem szereted, minek ennéd meg? - erre vállat von, majd mosolyogva tovább eszik.

- Na...mit csinálunk ma? - simogatta teli hasát, majd ledőlt a kanapéra.

- Nem tudom, mit szeretnél? - miközben előtte sétáltam el, ő hirtelen megragadott, így ráestem. Először felnyögtünk mindketten, én ijedtemben, Ő pedig szerintem azért, mert ráestem teli pocakjára. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte levegőt is alig tudtunk venni.

- Nincs hányingered? - szakítottam meg a hangulatot ezzel a bugyuta kérdéssel. Baekhyun el is kezdett kuncogni.

- Miért lenne?

- Mert most ettél, én meg ráesek a hasadra... - álltam volna fel, de nem engedte. Szorosan tartott, én kezemmel mellkasán támaszkodtam, majd lehajoltam és megcsókoltam. Először gyengéden, majd Baekhyun egyre jobban bevadult, a végén már szinte falta az ajkaimat, de levegő hiány miatt el kellett szakadnunk egymástól kicsit.

- Ah... - nyögött kéjesen, amitől teljesen elvesztettem az eszem. Újra megcsókoltam, ezúttal viszont mind a ketten sokkal követelőzőbbek lettünk. Baekhyun tenyere a pólóm alatt vándorolt, én pedig beletúrtam fényes hajába. Végül helyet cseréltünk és most ő nehezedett rám, amit egyáltalán nem bántam.

- Dan Ji... - lehelte Baekhyun. - Éhn...lehet...le khéne áhllni... - én viszont nem akartam.

- Lehet... - búgtam fülébe, amibe beleremegett, de nem hagytam abba nyaka csókolgatását és ő sem a taperolásomat.

- Ha nem hagyjuk most abba...lehet később nem fogok tudni leállni... - mosolygott kéjesen két csók között.

- Akkor ne tedd! - húztam magamhoz, majd melleimet az ő mellkasához nyomtam, mire egy hangos nyögést kaptam válaszul. Nem érdekelt semmi más, csak az hogy vele akartam lenni. Annyira kívántam már, hogy ez az érzés elhomályosította az agyamat.

Baekhyun felkapott a karjaiba, majd bevitt a szobába és letett a nagy francia ágyra.

- Te akartad... - villantotta rám szexi félmosolyát, majd nyelvét végigfuttatta ajkaim vonalán...

20. - Eligazítás

20. fejezet

- Koronahercegnő! - szólalt meg anyám. A társalgóban ültünk Baekhyun-nal és a királyi párral, mivel valami oknál fogva hivattak minket. Látszólag elég fontos lehetett...

- Holnap vissza kell utaznod Jeju-szigetére, ugyanis az ottani nép beadott egy kérvényt. A te feladatod lesz, hogy kivizsgáld az ügyet és dönts a lehetséges megoldásokról. A gép holnap reggel indul és minimum egy hétig ott kell tartózkodnod ahhoz, hogy megtárgyalhass mindent. - tudósított kimérten anyám.

Nem igazán volt ínyemre a dolog, hiszen ez azt jelentette, hogy egy hétig távol leszek Baekhyun-tól, és mindennek tetejére Dong Woon is itt lesz a palotában.

- Mindezek alatt a Koronaherceg sem marad tétlenül. - szólt közbe apám. - Velem kell eljönnie Macao-ba, egy üzleti útra...

- Macao-ba???? - ocsúdtam fel, majd mire mindenki rám kapta tekintetét összehúzódtam. - Olyan messze?

Baekhyun felkuncogott, majd óvatosan kitapogatta és megfogta kezem.

- Mindössze három napról van szó. Ne féltsd annyira... - mosolygott a király kajánul. - Amúgy örülök, hogy így összemelegedtetek. Na és mi van Dong Woon-nal? - amint apám kimondta Oppa nevét, Baekhyun teste megfeszült, majd fogat csikorgatva nézett rá kezeinkre.

- Hisz hosszú időn keresztül csak Ő létezett számodra...

- Királyom! - szólt rá anyám, amint meglátta arckifejezésemet.

- Ha nincs más, mi mennénk is... - álltam fel, Baekhyun-t magam után húzva.

- Nincsen. Készülj el holnapra. Jó éjt! - mondta apám.

- Khm.... - köhögött az ajtómban Baekhyun. Nyílván azt szerette volna, hogy rá figyeljek, de attól tartottam hogy akkor elvonná a figyelmemet, már pedig holnapra el kellett készülnöm. - Ennyire sietsz... - jegyezte meg halkan.

- Muszáj. Holnap nem lesz időm...lehet nem is alszom ma. - kapkodtam ide-oda.

Baekhyun közben lefeküdt az ágyamra és kényelmesen elhelyezkedett.

- Pár perc és készen leszek, és akkor szeretnék lefeküdni egy kicsit, még hogy ha nem is alszom... - motyogtam, mire lecsukott szemmel elmosolyodott.

- És? Van elég hely...

Szépen lassan lezuhanyoztam, majd felhúztam a pizsamámat, de Baekhyun még akkor is ott volt az ágyamon. Messziről nézve aludt, ezért odasomfordáltam és lefeküdtem mellé. Ő csendben szuszogott, békés arca teljesen elvarázsolt, nem vágytam semmi másra, csak simogatni akartam szép arcát. Kezemet felemeltem és lassan megérintettem bőrét. A jól eső érzéstől kissé bizsergett a kezem, de tovább folytattam. Arcomat egy síkba helyeztem az övével és onnan figyeltem hogyan alszik. Ha akartam sem tudtam volna letagadni érzelmeimet. Még most is emlékszem, hogyan vélekedtem róla az elején: kukákon ülő parasztfiúnak tartottam, aki tiszta idétlen és képtelen komolyan viselkedni. Ma viszont megmutatta, hogy sokkal alkalmasabb koronahercegnek, mint Dong Woon vagy akárki más...

- Jó képűnek tartasz? - mosolyodott el Baekhyun. A franc, ezek szerint mégsem alszik...

Szemeit kinyitotta és teljesen elmélyültem sötét íriszében.

- Inkább szépnek... - somolyogtam félénken, mire felkuncogott.

- Szép az te vagy... - húzott magához. - Nem is...inkább gyönyörű... - orrunk egymáshoz ért, egymás leheletét szívtuk, de nem zavart, sőt...

- Mindig is ezt gondoltad rólam? - kérdeztem.

- Igen. Mindig szépnek tartottalak, ugyanakkor elviselhetetlennek is... - kacagott, mire meglöktem.

- Ya! Bár...igazad van... - jöttem rá. - Nehéz eset vagyok...

- Minél nehezebb valamit megszerezni, annál édesebb a győzelem.

- Á igen? Ezek szerint csak egy kihívás voltam számodra? - húzódtam volna el, de Ő nem engedett. Nedves ajkait enyémekhez érintette, majd lehunyt szemmel puszit lehelt az arcomra is.

- Nem. - mondta. - Még minidg kihívás vagy és az is leszel...örökké. De ...én ezt szeretem. Szeretem, aki vagy... - suttogta. Ez most nem olyan, mintha azt mondta volna, hogy 'engem szeret'?

Nyeltem egy nagyot lányos zavaromban, majd arcomat mellkasához fúrtam és jó éjszakát kívántam.

19. - Oppa

19. fejezet

Lehunyt szemmel élveztem Baekhyun érintését a pólóm alatt, mikor keze elindult a mellem felé, hirtelen lefagytam. Biztos, hogy...engedni akarom neki ezt? Mi van ha ezek után megváltozik a kapcsoltunk? El tudnám viselni, ha valaki ilyen kerül majd hozzám.

- Meggondoltad magad? - állt le egy pillanatra, miközben tekintetét enyémbe véste. Nem válaszoltam, csak megragadtam nyakát és arcát az enyémhez húztam, majd gyengéd csókot nyomtam finom szájára.

- Akkor most...khm...ezt vehetem 'nem'-nek? - mosolygott elbűvölően, majd nyakamat kezdte el kényeztetni.

Végül a kopogás törte meg a meghitt pillanatot.

- Ezt nem hiszem el... - sóhajtott Baekhyun a számba, majd akaratlanul leszállt rólam és kinyitotta az ajtót.

- Oppa? - pillantottam meg Dong Woon-t az ajtóban. - Mit keresel te itt? - ültem fel.

- Beszélhetnénk egy percet? - pillantott Baekhyunra, akivel egy percig farkas szemet néztek, majd az utóbbi nagy nehezen rávette magát és kisétált az ajtón.

Mikor csak Dong Woonnal maradtam egy szobában, valamiért furcsa érzés fogott el. Pár hónappal ezelőtt, gondolkodás nélkül Őt választottam volna Baekhyun helyett, de most hogy itt van velem egy légtérben, már közel sem izgat annyira, mint anno.

- Figyelj Dan Ji... - kezdett bele kimérten. - Én...valami fontosat kell mondanom...- fújtatott. - Tudom, hogy váratlanul fog érni, de...

- Mi az oppa? - ültem le mellé az ágyra. Gyengéden szemembe nézett, majd haloványan elmosolyodott.

- Inkább megmutatom... - suttogta és.... megcsókolt. Először fel sem fogtam, hogy ajkai az enyémeket simogatják, majd miután feleszméltem, hogy nem az a száj csókol, mint pár perccel ezelőtt, elundorodtam és ellöktem magamtól.

- Oppa? - kérdeztem rémült arccal. - Ez...ez mi volt?

- Sajnálom... - mondta. - Azóta a csók óta...csak rád tudok gondolni. Teljesen megváltoztak irántad az érzéseim, amióta letámadtál...

- Oh.... - kaptam a számhoz. - Én...oppa...én már nem... - ráztam a fejem.

- Inkább maradsz Baekhyun-ssi-val? - emelte fel a szemöldökét. - Nem mindig arról áhítoztál, hogy Én veszlek el majd feleségül???

- De..igazad van. Ez volt az álmom, de...ez megváltozott... - próbáltam volna eltávolodni tőle, de ő rám vetődött és lenyomott az ágyra, maga alá. Hiába kapálóztam, nem használt, hisz Dong Woon erős volt.

- Yaaa! Oppaaaaaaa! Eressz el!!! - kiabáltam, mire az ajtó kivágódott és Baekhyun rontott be. Lefejtette magamról Dong Woon-t, majd ököllel állkapcson törölte.

- Baekhyun! Várj! Ne tedd! - álltam közéjük.

- Hm...ahhoz képest, hogy nyúl béla vagy, van erőd... - mosolygott cinikusan. - De én úriember vagyok, nem fogok megütni egy olyat, mint te! - gurult be Dong Woon.

- Úriember??? - kacagott fel Baekhyun. - Talán más feleségével, -ráadásul akarta ellenére- erőszakoskodni, egy úriemberre vall? Mindjárt adok én neked....!!! - rontott volna rá ismét Baekhyun, de én vissza fogtam.

- Hagyjad! Nem történt semmi. Nem érdekel, érted?! - győzködtem. - Nem jelentett semmit, ígérem. - csitítgattam.

- Ha még egyszer hozzá mersz nyúlni, esküszöm, hogy addig rugdoslak, míg el nem takarodsz a palotából.

- Te mondod, aki egy átlagos városi csenevész? - vitatkozott tovább oppa. - Te csak egy betolakodó vagy, semmi több!

- Oppa!!! Tűnj el innen! - mordultam fel most már én is. - Semmi szükség erre! Elkéstél már mindennel! Menj el!

- Biztos vagy benne, hogy vele akarsz maradni? Én elvihetlek innen, messze...nem kell megfelelned az elvárásoknak, olyan életed lehet, amilyet mindig is szerettél volna, olyan, mint amiket meséltél nekem, mikor kicsik voltunk!

- Nekem itt a helyem. Nem megyek el! - kiáltottam. Addigra már a szolgálók és anyám is felrohant a veszekedés hallatára.

- Mi a fészkes fene folyik itt? - hurrogott le mindenkit anyám. - Dong Woon-ssi, neked miért vérzik a szád? Baekhyun-ssi, Dan Ji? - nézett ránk anyám.

- Semmi, csak kérlek vezessék ki innen Dong Woon oppát. - kértem, majd Baekhyun felé fordultam. Arca még mindig ideges volt, szíve hevesen vert és izzadt.

- Jól vagy? - kérdeztem félve, mire rám kapta tekintetét.

- Te jól vagy? Gyere velem! - húzott a fürdő felé, majd megnyitotta a csapot és arcomat a mosdó felé hajtotta. Mit akar?

- Nem akarom érezni annak a mocsoknak a szagát rajtad...! - mosta meg a számat. Én csak néztem és hagytam, hogy megmossa arcomat, majd megtörölte kapkodva.

Annyira aranyos volt, hogy így irritálta a csók, amit nem ő adott. Tényleg úgy éreztem, hogy az Övé vagyok...

- Baekhyun... - simogattam meg arcát, mire végre hajlandó volt leállni a mozgolódással. Azon nyomban rátapadt ajkaimra és hevesen csókolni kezdett.

- Huh... - szakadtunk el egymástól lihegve. - Így már sokkal jobb... - mosolygott, majd homlokomra nyomott egy puszit és kivezetett a fürdőszobából.

18. - A vágy

18. fejezet

Kézen fogva sétáltunk a falu felé, a lovak kantárját a másik kezünkben fogtuk. Szinte alig szóltunk egymáshoz, de nem is volt baj, hiszen ami közénk telepedett az nem kínos, hanem kellemes csend volt. Valójában nagyon boldog voltam ettől az érzéstől, és a tudattól, hogy Baekhyun a kezemet fogja és mellettem sétál.

- Miért bámulod a kezünket ilyen sokáig? - tettem fel félve a kérdést.

- Jól mutatnak együtt... - mosolygott elbűvölően.

- A kezeink? - húztam fel a szemöldököm.

- Aha...a kezed pont akkora, hogy beleillik az enyémbe. - láttam rajta, hogy zavarba jött, de így csak még aranyosabb volt. Fejemet a vállára hajtottam és így sétáltunk tovább, majd mikor megérkeztünk a palota bejáratához, a szolgák elvitték a lovakat.

Lassan, ráérősen fellépdeltünk a lépcsőn, de mikor elékeztünk az ő szobájához, szomorú arcot vágva elengedtem a kezét.

- Hát...azt hiszem mennem kell... - nem mertem szép szemébe nézni, így csak a padlót pásztáztam. Baekhyun kezét állam alá téve felemelte fejemet, így már kénytelen voltam ránézni. Tekintete rögtön rabul is ejtett, így esélytelen volt a szabadulásom.

- Nem alszol ma velem? - kérdezte számtól alig két centiméterre, miközben pajkosan figyelte reakciómat.

- Nem. - löktem el magamtól. Nem akartam, hogy azt higgye -most, hogy elmélyült a kapcsolatunk- mindenbe bele megyek.

Szomorú grimaszt vágott, majd gyorsan átölelt.

- Akkor...jó éjt! - puszilta meg az arcom és beslisszant a szobájába.

Három óra múlva sem tudtam elaludni. Folyton csak ez a mai nap járt a fejembe és a gondolatától is melegem lett, így tényleg reménytelen volt, hogy hajnalig elalszom. Őszintén...azt szerettem volna, ha Baekhyun ott fekszik mellettem és gyengéden megcsókol...

Valaki kinyitotta az ajtómat... - eszméltem fel, majd óvatosan felkeltem és odalopóztam a sarokba. A sötéttől nem igazán láttam, ezért felkaptam a legközelebbi lámpát és fegyverként azzal indultam el az ajtó felé.

- Baekhyun? - mikor a Hold bevilágította egy kis részen a szobát, megpillantottam Baekhyun arcát a sötétben. A fiú szinte már lehunyt szemmel rontott nekem és úgy magához rántott, hogy a lámpát elejtettem és önkétlenül is átkaroltam a nyakát, majd ajkaimat kinyitottam, hogy nyelve átcsúszhasson az én számba.

Olyan szenvedélyesen csókolt, hogy beleremegtem az érzésbe, miközben tenyere bejárta a testemet.

- Baekhyun... - leheltem kéjesen, csukott szemekkel. - Mit akarsz? - hülye kérdés volt, magamtól is rájöttem, de mégis megkérdeztem.

- Téged... - nyögte a számba. Erre viszont eltoltam magamtól. Készen állunk mi erre? Hiszen nemrég vallottuk csak be az érzelmeinket, Ő máris le akar fektetni... ez nem igazán tetszett.

- Én... - fújtattam, ugyanis nem igazán tudtam koncentrálni, ajkaival és nedves csókjával a nyakamon. - Nem hiszem, hogy ez... - erre leállt és rám nézett. Szemei kissé csalódottak voltak, de beletörődött.

- Rendben, de...csak egy kicsit...nem bírok betelni veled... legszívesebben csókolnálak egész este, mindenhol....mégha...AZT nem is tehetem...megengeded, hogy... - láttam rajta, hogy tényleg eléggé...hm...bevadult, éreztem az egész testéről áradt a vágy, szemei pedig csillogtak, mikor átöleltem és belecsókoltam szép nyakába, ami következtében szinte rögtön ki is rázta a hideg. Ha mást nem is, annyit igazán megengedhetünk magunknak, hogy...egy kicsit játszadozzunk...

- Ah.... - nyögte, majd elmosolyodott. - Finoman...ha belendülök, nem biztos, hogy le tudok állni... - kuncogtam én is vele.

- Majd én mondom, mikor állj le...

- Hm...el is felejtettem egy pillanatra, hogy kivel is van dolgom...elfelejtettem, hogy nálunk női dominancia uralkodik... - amint ezt kimondta, megvilágosodtam. Tényleg mindig az volt, hogy én parancsoltam, én mondtam meg, mi hogy legyen, neki szinte semmi beleszólást nem hagytam, sosem lehetett mellettem igazi férfi. Hiába éreztem magam vezetőnek, ilyenkor engednem kellene, hiszen én vagyok a nő...

- Igazad van... - csókoltam meg ismét. - Annyit engedek, hogy bármit tehetsz velem, csak Azt nem. - jöttem zavarba. - Még nem. Mit szólsz? - vesztem el szép szemeiben.

- Hm...benne vagyok... - kacsintott, majd ledöntött az ágyra és finom, hosszú ujjaival pólóm alatt, a hasamon kezdett el körözni, miközben falta ajkaimat.

17. - Érzelmek

17. fejezet

Leírhatatlan az az érzés, ami akkor hatalmába kerített. Elmém elhomályosult, szinte csak haloványan érzékeltem tetteimet, azt hogy karomat átfonom nyakán és minél közelebb húzom magamhoz. Kezei közben hátamon köröztek és végig simították hátsó felemet, amiért egy halkat nyögtem is. Ilyen közel még sosem voltam hozzá, először furcsa is volt, de annyira transzba estem érintésétől, hogy gondolkodni sem bírtam, pedig normális esetben már rég elhúzódtam volna.

- Kisasszony, egy csomagja lenn maradt... - rontott be a komornyik, majd szinte színinfarktust kapott, mikor meglátott minket az ágyon heverve, egymást falva.

- Ya!

Baekhyun vonakodva leszállt rólam, majd közölte, hogy a fürdőbe kell mennie és már rohant is.

Mi ütött belé? - hallgatóztam a fürdőszoba ajtón, de nem hallottam semmi érdekeset, csak annyit hogy a csap folyik.

- Igen? - köhintettem, mikor észre vettem, hogy a komornyik még mindig az ajtóban áll, lefagyva, arcán fél mosollyal. - Min mosolyog?

- Semmin. További jó szórakozást, kisasszony. - meglepettségemre felmutatta a hüvelykujját és kisgyerek módjára, kuncogva elviharzott.

- Mi a fene van mindenkivel? - vetődtem le az ágyra. Baekhyun pár perc múlva kijött, majd odasétált mellém. Igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna az imént, de...nagyon nehezen ment. Ő felköhintett egyet, hogy figyeljek rá.

- Khm...azt hiszem mennem kéne... - intett, de én elkaptam a kezét.

- Nem...nem alszol itt? - néztem rá kutya szemekkel, de amint feleszméltem hogy hogyan viselkedem, elengedtem a kezét és felvettem a szokásos arckifejezésemet.

Baekhyun elhúzta a száját, majd elmosolyodott.

- Hidd el nekem. Most...khm..jobb ha távol vagyok tőled, különben... - abbahagyta a mondandóját. - Szóval...

- Mindegy. Ha nem akarsz, nem erőltetem. - fordítottam hátat neki, majd betakaróztam. Néhány másodperc múlva viszont az ágy besüppedt és Baekhyun mellettem termett. Fejemet felemelte és combjára hajtotta, majd hajamat kezdte el simogatni. Meglepettségemre még énekelni is elkezdett. Eszméletlen hangja volt. Annyira meglepődtem, hogy fel is néztem arcára.

- Nagyon szép hangod van. - mondtam ámultan.

- Igen? - mosolygott édesen. - Örülök, hogy tetszik... - pár perc múlva el is aludtam.

- Kisasszony...fontos teendője akadt hirtelenjében... - hallatszott a komornyik hangja. Ajj, mi van már megint?

- Hm? - nyitottam ki nehézkesen a szemem. - Mi történt?

- A koronaherceg már a lovon ül. Szeretné, ha Ön is csatlakozna. - mondta az öreg.

- Hm? - ezt már lelkesebben kérdeztem, majd kipattantam az ágyból és szinte negyed óra alatt el is készültem. Érdekes, sosem voltam még ilyen lelkes reggel, mint ma.

- Jó reggelt, hercegnő! - mosolygott szélesen Baekhyun. Kedvesen viszonoztam a gesztust, de oda menni nem mertem hozzá, féltem hogy a szolgálók kibeszélnének a hátam mögött. Mondjuk...nem mintha nem ezt tennék, minden áldott nap...

- Neked is! - ültem fel a lóra. - Hova akarsz menni?

- Nem tudom, talán az erőbe. Kicsit messzebb. Felkészültél?

- Van nálad puska? Mi lesz, ha megtámad egy farkas? - kérdeztem komolyan, de Baekhyun annyira elnevette magát, hogy majd' lezúgott a lóról.

- Nyugalom...megvédelek...

- A két kezeddel? - cukkoltam.

- Ha kell. Gyijjá! - rántotta meg a kantárt, majd el is ügetett a lóval.

Szorosan mellette lovagoltam, fél órán keresztül, míg nem elérkeztünk az erdő melletti nagy rétre. Akkor Baekhyun megállította a lovat, majd leszállt és felém indult.

- Mit akarsz itt? - kérdeztem csodálkozva. - Nincs itt semmi és senki...

- Épp ez az. - vigyorgott, majd lesegített a lóról. Még azután sem engedett el, hogy leszedett a magasból, továbbra is karjait körém fonta és tekintetemet kereste szép, barna szemeivel, majd gyors puszit nyomott a számra, amitől ismét lefagytam egy pillanatra.

- Ezt ne csináld! - bokszoltam a vállába, de titkon a gyomrom összeugrott az izgalomtól.

- Mit? - kérdezte pajkosan. Szemei olyan huncutul álltak, hogy képtelen voltam nem elmosolyodni.

- Ezt. - vettem birtokba ajkait én is olyan rövid ideig, mint ahogyan ő az előbb, majd gyorsan elkaptam a tekintetemet és torok köszörüléssel próbáltam álcázni zavarodottságomat.

- Olyan aranyos is tudsz lenni... - simogatta meg az arcomat. Szemében lévő csillogástól és kedvességtől, valamint az érzelmektől teli tekintetétől kis híján könnyezni kezdtem.

- Nem megyünk? - fordultam meg, de ő így is csak átölelt és nyakamba suttogott.

- Kedvellek...nagyon is... - az ereimben a vér megfagyott, majd lefejtettem karjait magamról és szembefordultam vele.

- Miért kedvelsz? - tettem fel a költői kérdést.

- Nem tudom. - vont vállat mosolyogva. - Őszintén mondom, hogy nem tudom. De így érzek...

Egy percig elméláztam ezen, és végül arra a döntésre jutottam, hogy elégedett vagyok a válaszával. Tudtam, hogy hihetetlenül elviselhetetlen személy vagyok, és most, hogy Baekhyun őszintén bevallotta nekem, hogy kedvel úgy éreztem...áldott vagyok. Van valaki, aki képes elviselni.

- Én is kedvellek. - öleltem meg, majd könnyezni kezdtem. Ezt Baekhyun meghallotta és szorosabban magához húzott.

- Sírj csak...- simogatta a hátam. - Soha ne merj más vállán sírni! Csak az enyémen, értetted? - bújt hozzám.

Bólintottam egyet, majd könnyeim egyre hevesebben kezdtek el záporozni a boldogság érzése végett....

16. - A karkötő

16. fejezet

Már lassan egy teljes hete nyaralok a Jeju-szigeten, egyedül. Amióta Baekhyun elviharzott sokkal nyugodtabb vagyok, bár esténként mindig eszembe jut hogyan váltunk el, és akkor ismét könnyezni kezdek. Ez ma sem volt másképp. A tengerparton sétáltam szomorkásan, a bódék között, majd az egyik ékszerárusnál megpillantottam egy karkötőt, amiről rögtön Baekhyun jutott eszembe. Bőr szíja volt, és egy kicsi korona volt ráakasztva, pont olyan mint amilyen nyakláncot ő adott nekem.

Rögtön meg is vettem, majd zsebre vágtam és visszasiettem a házba összepakolni. Hívtam a palotát, hogy küldjenek egy gépet a szigetre, mert haza akarok menni.

Alig két óra múlva már a nagykapun zötyögtem befelé, mikor olyasmi fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Baekhyun támaszkodott a korláton, és lefelé hajolva mosolygott valakire. Egy...egy lányra!

- Lee Sung komornyik. - szólaltam meg a kocsiban. - Mi történt, amíg nem voltam itthon? Valami változás? - ezt a lányt eddig nem láttam még, ezért rákérdeztem.

- Úgy szolgálólány jött, aki felséged és férje szobáját fogja takarítani. És azt hiszem régi ismerőse Baekhyun Úrnak.

Már értem. Látszólag nagyon Jó, régi ismerőse... - horkantam fel, majd érzelemmentes képpel haladtam el Baekhyunék mellett, sőt..igyekeztem rá sem nézni a kocsi ablakából, pedig fél szemmel láttam, hogy Baekhyunf elkapja a fejét.

Ingerülten szálltam ki az autóból, így észre sem vettem, hogy kikaptam a szolgálók kezéből a bőröndöket és saját magam kezdtem el cipelni őket fel a lépcsőn. Ők odasiettek és mondták, hogy felviszik, hisz ez a dolguk, de én nem engedtem. Nem tudom, mi jött rám, de azt tudtam hogy le akartam fárasztani magam.

- Kisasszony! Mi tényleg...rosszul érezzük magunkat, hogy...

- Hagyják csak! Én majd mindent elrendezek! - löktem be az ajtót, majd rögtön szembe is találtam magam Baekhyunnal. Arcán némi örömöt véltem felfedezni, de nem sokáig néztem, úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. A nagy lépcsőn kezdtem el hurcolni a csomagokat, mikor Baekhyun odanyúlt az egyikért, hogy segítsen.

- Hagyd! Megoldom! - vakkantottam, mire azon nyomban visszahúzta a kezét, de mikor látta, hogy képtelen leszek ennyi cuccot felvinni, szó nélkül kitépte a kezemből az egyiket és előttem felsietett a lépcsőn.

Végül én is feltértem a szobámhoz, de mikor beléptem Baekhyun ott ült az ágyam szélén és a bőröndöm céduláját birizgálta.

- Most már elboldogulok. Kösz. Elmehetesz! - vágtam be az ajtót, majd ledobtam a csomagokat. Ügyet sem vetettem rá, pedig nem mozdult egy tapottat sem, csak nézte, ahogyan ide-oda járkálok a ruháimat pakolgatva. Végül este tizenegykor megkérdeztem tőle:

- Itt akarsz aludni, vagy mi? - eléggé durvára sikeredett a hangsúly, de közben a táskámból pakoltam ki, így véletlenül kiesett a karkötő, amit neki szántam. Rögtön szemet szúrt neki és még előttem felvette.

- Ya! - rivalltam rá.

- Ez..nem ugyan olyan korona, mint amilyet én adtam neked? - ámult el. Én viszont nem mertem ránézni, ezért az ablak felé álltam, háttal neki és úgy tettem, mintha pakolásznék a fiókokban.

Egyszer csak Baekhyun átölelt hátulról. A vér is megfagyott bennem, nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést, hiszen egy héttel ezelőtt nagyon durva módon váltunk el egymástól. Olyat tettem, és ő olyanokat vágott a fejemhez, hogy ezek után nagyon furcsa volt magamon érezni karjait. Állát a vállamon pihentette, miközben nagyokat szívott a levegőből, vagy... az én illatomból. Nyeltem egy nagyot, mozdulni sem bírtam.

- Hiányoztál... - suttogta, szinte alig hallhatóan.

- Tessék? - kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól értettem-e.

Lassan elengedett, majd maga felé fordított és a szemembe nézett.

- Bocsáss meg...! - lehelte. - Amit mondtam...én...nem úgy értettem, csak...rosszul esett, hogy semmibe veszed az érzéseimet ...én... - hadarta, de fejrázásomra megállt.

- Ki volt az a lány az előbb? - tértem rá a tárgyra. - Látszólag nem is hiányoztam annyira... - ráztam le magamról kezeit. Tudtam, hogy hülyeséget követtem el azzal, hogy felhoztam ezt, pont akkor mikor ő bocsánatot kért, de...zavart az a jelenet, és valahogy nem tudtam, vagy talán nem mertem elhinni, hogy ő tényleg engem kedvel.

- Ő egy régi osztálytársam, akivel jóban voltam általánosban. - válaszolt. - De...miért érdekel ez annyira? - mosolyodott el pajkosan. - Csak nem...féltékeny vagy?

- Én, dehogy. Add oda! - vettem ki a kezéből a karkötőt. - Ezt mindjárt le is viszem Oppának! - vágtattam át a szobán, de Baekhyun elkapott és felemelt, majd levágott az ágyamra. Fölém tornyosult és négykézláb tartotta fogva testével az enyémet.

- Mit művelsz? - akartam volna szabadulni, de ő leereszkedett és testsúlyával megakadályozta távozásomat. Ahogyan mellkasa az enyémet simította, alsó fele pedig ágyékomnál helyezkedett el, olyan vörössé vált az arcom, amilyen még sosem volt. Gyorsan felkaptam a fejem, és reméltem hogy nem veszi észre.

Halk kuncogása tanúsította, hogy sajnos észre vette piros arcomat.

- Úgy vélem...az mégis az enyém...- keze végigsimított a karomon, majd úgy vette ki a kezemből az ékszert. Könnyen kezelhető csatja miatt, egyszerűen fel tudta húzni a kezére, de eközben még mindig rajtam feküdt. - Hm...nagyon szép...köszönöm. - villantotta rám ezer wattos mosolyát, ami egy kicsit sem segített az amúgy is zavarba ejtő helyzetemen.

- Most már leszállhatsz rólam. - böktem oda.

- Nem akarok. - hajolt még közelebb arcomhoz, majd először az orromra, aztán a homlokomra és végül az arcomra nyomott egy puszit. - Mondtam, hogy hiányoztál. - vette birtokba ajkaimat az övéivel.

15. - Szokatlan

15. fejezet

Utolsó nap, aztán röpülünk vissza Szöulba. - ezzel a gondolattal ébredtem.

- Fenn vagy? - szólt ki Baekhyun a konyhából. - Gyere, csináltam neked pirítóst!

Miért van olyan érzésem, mintha valóban férj és feleség lennénk? Miért viselkedik így Baekhyun? - kapkodva álltam fel, majd megálltam a pult előtt.

- Figyelj... - köhintettem. - Szerintem... - kezdtem volna bele a mondandómba, de Baekhyun kedves arca megakadályozta hogy mindenféle hülyeséget vágjak a fejéhez. Inkább fogtam magam és kiviharoztam a házból.

- Nem vagyok éhes.

Leültem a tengerpartra és próbáltam ellazulni. Megrémisztett ez a hangulat, ami tegnap óta köztünk uralkodott, sosem akartam volna ilyesmibe bele menni. Sosem akartam férjet, igazság szerint...sosem akartam szerelmes lenni. DongWoon-nal más volt a helyzet, ő érte rajongtam, amit most érzek az teljesen más...

- Istenem... - vinnyogtam, de a tenger elnyomta a hangomat. - Miért csinálod ezt velem?

- Mit? - Baekhyun hangja ugrasztott fel a szikláról. - Nem kellene itt ülnöd, mi lesz ha beleesel? - ült le mellém szomorkásan.

- Nem esek. - akartam volna felállni, de nem engedte.

- Most miért menekülsz? Mi a baj? - láttam arcán, hogy az előbb megbántottam, és ezért ilyen szomorú és aggodalmas. - Mit tettem, amiért megint ellöksz magadtól? - fújtatott. Látszólag magát hibáztatta, pedig velem van a legnagyobb baj.

- Semmit... - ellenkeztem. - Én csak... - nem igazán tudtam, hogyan mondjam el neki és hogy egyáltalán elmondjam-e neki. Mégis milyen nőnek nézne, ha azt mondanám, nem akarok férjet? Ki az az idióta rajtam kívül, aki nem élvezné ezt a helyzetet?

- Figyelj... - kezdte komolyan. - Nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben, de...ha ennyire nem akarod ezt az egészet, akkor haza mehetünk és elválhatunk. Vagy...legalább is kiköltözhetek a palotából. Ha kell, akkor bujdosni fogok, csak hogy neked kényelmes legyen az életed. Igazán nem akarok a terhedre lenni, ha erről van szó... - állt fel kissé ingerültebben. - Csak ezt...már előbb kellett volna közölnöd velem...

- Én...ez nem ellened irányul... - kaptam a keze után. - Csak...

- Te még mindig azután az Oppad után áhítozol?

- Ezt most honnan veszed? - háborodtam fel. Végig sem hallgat, máris Dong Woont hozza fel. - Köze sincs hozzá!

- Akkor mégis mi az akadálya, hogy végre elenged magad, ha velem vagy? - láttam az arcán, hogy tényleg tanácstalan, nem érti mi a bajom.

- Adj egy kis időt! - szóltam közbe. - Szükségem van egy kis időre...

- Mégis mire? - kiabált. - Arra, hogy letámadd Dong Woon-t? Aztán ha ő ismét elutasít, akkor hozzám szaladj? Felejtsd el, nem leszek második...! - lépett fel a járdára.

- Igazságtalan vagy! - veszekedtem. - Nem mondtam, hogy ennek semmi köze Dong Woonhoz? - nem hitte el.

- Mindegy. Ha lehet, akkor siess. Haza akarok menni a legkorábbi géppel!

- Jó! Sietek! Mitöbb, máris rendelek egy külön gépet, hogy haza tudj menni! - előkaptam a mobilomat és tárcsáztam.

Miután kitomboltam magam, bementem a házba ahol Baekhyun már kész csomagokkal várt.

- Az enyémet itt hagyhatod. Én nem megyek sehova. - rá se néztem csak lehuppantam a kanapéra.

- Oké. - még mindig durcásan felkapta a saját bőröndjét, majd kilépett a házból, de a küszöbön megtorpant egy hangos fújtatás közepette.

- Este jössz? - kérdezte félve.

- Nem megyek haza egy ideig. - mondtam egyszerűen, mire ledobta a cuccait és a TV elé állt. - Nem látok tőled. - durván kinyomta a TV-t, majd szigorú tekintettel közeledni kezdett felém.

- Mit...mit művelsz? - hiába próbáltam hátrálni, a kanapén ülve nehéz volt.

Baekhyun határozottan felhúzott, így kénytelen voltam felállni. Nyuszi szemekkel néztem rá, igazán megijedtem hirtelen viselkedésén. Volt is miért, hiszen két tenyerével közrefogta a fejem és durván megcsókolt. Miután feleszméltem, próbáltam magamtól ellökni, de inkább meggondoltam magam. Ha most azt hiszi, Ő irányít engem, akkor nagyon téved...

Olyan hevesen csókoltam vissza, hogy éreztem lemerevedik a karjaim között. Nem számított arra, hogy vissza fogok támadni. Miután több percig egymást faltuk, Ő lökött el magától.

- Most már szórakozol is? - mosolyodott el cinikusan, majd ismét komorrá változott. - Nem hiszem el...

- Nem tetszett? - kérdeztem fennhéjázón.

- Undorító vagy. Undorodom tőled...! - azzal rendbe szedte magát és elhúzott a házból.

Görnyedten rogytam össze, amint becsapódott az ajtó, s életemben először...őszintén sírni kezdtem egy fiú miatt...