21. fejezet
Kora reggel repültem is Jeju-szigetére. Meg sem vártam, hogy Baekhyun felébredjen, óvatosan kiszálltam az ágyból, felöltöztem és már léptem is. Feleslegesnek tartottam búcsúzkodni. Igazából irtóztam a búcsúzkodástól.
- Mi az első állomás? - kérdeztem az ügyvezetőtől, aki nem volt túl barátságos, sőt már szinte nagyképűnek hatott szigorú kinézete.
- A sziget önkormányzatába kell mennünk. Ott lesz a megbeszélés. - bökte oda.
A hét további napja is ugyanolyan unalmasan teltek, szerdára már fel sem akartam kelni az ágyból.
- Kisasszony! Jött egy meglepetés. Kérem menjen ki a kertbe. - kopogott be a komornyikom.
- Ahj...nincs kedvem semmihez. Hagyjon békén! - fordultam meg az ágyon.
- De Kisasszony, azt gondolom, hogy ez igazán tetszeni fog magának.
- Megyek. Tíz perc... - ültem fel nagy nehezen.
Lassacskán elkészültem, de még mindig kómás fejjel botorkáltam ki a kertbe. Viszont a nagy téren nem találtam senkit.
- Mi a ...? - indultam volna be durcásan, mikor valaki megragadott és szemeimet eltakarva kezeivel, kuncogott a nyakamban. Azon nyomban megismertem a hangját...
- Baekhyun? - szélsebesen rá néztem. Tényleg Ő volt az! - Mit keresel te itt? - csodálkoztam.
- Nem is örülsz? Macao-ból egyenesen ide repültem... - vigyorgott, mint egy vadalma. Annyira letaglóztam jelenlététől, hogy el is felejtettem üdvözölni. Lassan nyaka köré fontam a kezeimet és arcomat vállára helyeztem, így öleltem.
- De...nagyon örülök... - kezeit csípőmre helyezte, így szinte egész testfelületünk érintkezett, amit egyáltalán nem bántam.
- Menjünk be, hideg van... - valóban hűvös volt, hiszen ősz volt, s a tenger igen csak lehűtötte a partot, s ezáltal szinte az egész szigetet.
Kényelmesen besétáltunk a házba, majd rendeltem ebédet és leültünk a kicsi két személyes asztalhoz.
- Nem szereted a babot? - kérdeztem, mivel láttam hogy a sötét zöldséget a tányérja szélére söpri.
- Nem igazán... de ha szeretnéd, megeszem. - emelt volna fel egyet, de én kiütöttem a pálcámmal.
- Hagyjad! Nem kényszerítelek, csak kérdeztem. Ha nem szereted, minek ennéd meg? - erre vállat von, majd mosolyogva tovább eszik.
- Na...mit csinálunk ma? - simogatta teli hasát, majd ledőlt a kanapéra.
- Nem tudom, mit szeretnél? - miközben előtte sétáltam el, ő hirtelen megragadott, így ráestem. Először felnyögtünk mindketten, én ijedtemben, Ő pedig szerintem azért, mert ráestem teli pocakjára. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy szinte levegőt is alig tudtunk venni.
- Nincs hányingered? - szakítottam meg a hangulatot ezzel a bugyuta kérdéssel. Baekhyun el is kezdett kuncogni.
- Miért lenne?
- Mert most ettél, én meg ráesek a hasadra... - álltam volna fel, de nem engedte. Szorosan tartott, én kezemmel mellkasán támaszkodtam, majd lehajoltam és megcsókoltam. Először gyengéden, majd Baekhyun egyre jobban bevadult, a végén már szinte falta az ajkaimat, de levegő hiány miatt el kellett szakadnunk egymástól kicsit.
- Ah... - nyögött kéjesen, amitől teljesen elvesztettem az eszem. Újra megcsókoltam, ezúttal viszont mind a ketten sokkal követelőzőbbek lettünk. Baekhyun tenyere a pólóm alatt vándorolt, én pedig beletúrtam fényes hajába. Végül helyet cseréltünk és most ő nehezedett rám, amit egyáltalán nem bántam.
- Dan Ji... - lehelte Baekhyun. - Éhn...lehet...le khéne áhllni... - én viszont nem akartam.
- Lehet... - búgtam fülébe, amibe beleremegett, de nem hagytam abba nyaka csókolgatását és ő sem a taperolásomat.
- Ha nem hagyjuk most abba...lehet később nem fogok tudni leállni... - mosolygott kéjesen két csók között.
- Akkor ne tedd! - húztam magamhoz, majd melleimet az ő mellkasához nyomtam, mire egy hangos nyögést kaptam válaszul. Nem érdekelt semmi más, csak az hogy vele akartam lenni. Annyira kívántam már, hogy ez az érzés elhomályosította az agyamat.
Baekhyun felkapott a karjaiba, majd bevitt a szobába és letett a nagy francia ágyra.
- Te akartad... - villantotta rám szexi félmosolyát, majd nyelvét végigfuttatta ajkaim vonalán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése