24. - Megmentő

24. fejezet

A szobámban ültem, csak néztem ki a fejemből, üveges tekintetem megijesztette volna az embereket. Levegőt is alig vettem, csak bámultam minduntig a takaró szélét.

- Hogyan süllyedhettem idáig? - kérdeztem magamtól. - Miért engedtem olyan közel magamhoz? - magamban átkozódtam. Sejthettem volna, hogy ez lesz... Nem hiába voltam eddig ilyen ellenséges az emberekkel. Valahogy érzékem volt ahhoz, hogy mindig olyan embereket fogjak ki, akik átvágnak.

- Kisasszony! - kopogott be a komornyik, de én nem válaszoltam. Végül vette a bátorságot és benyitott a szobámba, de én rá sem néztem. - Baekhyun úrfit most engedték ki a cellából. Azt rebesgetik, hogy elűzik az országból a tettéért. - mondta szomorúan. Ő is kedvelte Baekhyun-t, mint ahogyan mindenki más is, hiszen nem tudtuk, hogy képes egy országnak ekkorát hazudni.

- Nem szeretne találkozni vele, mielőtt elmegy? Talán sosem láthatja újra... - hajtotta le a fejét az öreg, hiszen bármikor kitörhet belőlem a hiszti. Most viszont annyira magam alatt voltam, hogy megmozdulni is képtelen voltam.

- Kisasszony! - Koronahercegnő!

- Kérem...menjen ki. - suttogtam, mire a komornyik szó nélkül eltávozott. Mikor kilépett az ajtón heves zokogásba kezdtem, egyszerűen nem akartam, hogy Baekhyunt elválasszák tőlem, hiszem szerettem. A legfájdalmasabb viszont az, hogy becsapott...

Pár óra múlva fogtam magam és lesétáltam a garázsokhoz. Baekhyun-t épp akkor ültették be egy fekete autóba és épp előttem hajtott el. Gyorsan bevágódtam az én furgonomban, majd követni kezdtem a kocsit.

Szerencsére pont pirosat mutatott a lámpa, így félre álltam és kiszálltam.

- Yaa! - kiáltottam a fekete autó után, de az már izzította a motort, tehát nem szándékozott félre állni. - Baekhyun!!! - futottam a kocsi után az út kellős közepén, arcomról leperegtek a könnyek, de nem érdekelt, nem válhatunk el így!!!!

- Kim Dan Ji!!! - ordítozott valaki, majd a következő pillanatban az utat elválasztó oszlopnak csapódtam, majd egy hangos dudálást hallottam és egy nagy csattanást!

Nem mertem odanézni. Nem mertem visszaemlékezni annak a hangjára, aki félre lökött. Nem mertem elképzelni, hogy mi történt...

- Jézusom! Te is láttad? - kérdezte rémülten valaki a járdáról. - Elütötték azt a fiút!

- Jézusom!!! Az nem a Koronaherceg???

A vér megfagyott az ereimben, a levegő kiszorult a tüdőmből és szédülni kezdtem. A világ mintha lelassult volna körülöttem, csak annyit láttam, hogy valaki az út közepén fekszik, vérben. Amint megpillantottam barna haját és ruháját, szinte azonnal össze estem. Kezemmel remegve takartam el a feltörekvő kiáltást a számból.

- Valaki segítsen! A Koronaherceg balesetet szenvedett! - hívott segítséget az egyik gyalogos telefonon.

Lassan felálltam és odabotorkáltam, s amint megbizonyosodtam róla, hogy Baekhyun az aki előttem fekszik, vérbe fagyva, eszméletlenül elkezdtem hisztériázni.

- Baekhyun!!! - rázogattam. - Állj fel te idióta! - a mentő szirénája sem zökkentett ki, egy teljesen más világban voltam, nem láttam és nem hallottam mást, csak Baekhyunt és a saját szívverésemet. Zakatolt, könnyeim patakokban folytak le az arcomon.

- Mit műveltél te hülye?! - húztam a kezét.

- Kisasszony, kérem menjen arrébb! Lehet belső vérzése és törése, nem ajánlatos megmozdítani! - mondta valaki.

- Őt is hozzák, sokkot kapott, ki kell vizsgálni! - így egy másik férfi, de már csak azt éreztem, hogy felemelnek és betesznek a kocsiba.

A kórházban ébredtem, infúzión. Először nem is emlékeztem semmire, de ahogy tudatosult bennem a történet, azon nyomban letéptem magamról a zsinórokat és össze-vissza rohangáltam a kórházban, hátha megtalálom Baekhyunt.

- Istenem!!! Add, hogy ne legyen semmi baja! Könyörgöm! - imádkoztam, miközben sírtam.

- Hol van??? Hol van a férjem? Hol van Byun Baekhyun? - sipítoztam a kórház közepén.

- A műtőben. - szólalt meg valaki. - Súlyos sérüléseket szenvedett, egyelőre életveszélyes az állapota. A legjobb orvosunk műti.

- Meg ...meg is halhat? - nyeltem el nagyot.