16. - A karkötő

16. fejezet

Már lassan egy teljes hete nyaralok a Jeju-szigeten, egyedül. Amióta Baekhyun elviharzott sokkal nyugodtabb vagyok, bár esténként mindig eszembe jut hogyan váltunk el, és akkor ismét könnyezni kezdek. Ez ma sem volt másképp. A tengerparton sétáltam szomorkásan, a bódék között, majd az egyik ékszerárusnál megpillantottam egy karkötőt, amiről rögtön Baekhyun jutott eszembe. Bőr szíja volt, és egy kicsi korona volt ráakasztva, pont olyan mint amilyen nyakláncot ő adott nekem.

Rögtön meg is vettem, majd zsebre vágtam és visszasiettem a házba összepakolni. Hívtam a palotát, hogy küldjenek egy gépet a szigetre, mert haza akarok menni.

Alig két óra múlva már a nagykapun zötyögtem befelé, mikor olyasmi fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Baekhyun támaszkodott a korláton, és lefelé hajolva mosolygott valakire. Egy...egy lányra!

- Lee Sung komornyik. - szólaltam meg a kocsiban. - Mi történt, amíg nem voltam itthon? Valami változás? - ezt a lányt eddig nem láttam még, ezért rákérdeztem.

- Úgy szolgálólány jött, aki felséged és férje szobáját fogja takarítani. És azt hiszem régi ismerőse Baekhyun Úrnak.

Már értem. Látszólag nagyon Jó, régi ismerőse... - horkantam fel, majd érzelemmentes képpel haladtam el Baekhyunék mellett, sőt..igyekeztem rá sem nézni a kocsi ablakából, pedig fél szemmel láttam, hogy Baekhyunf elkapja a fejét.

Ingerülten szálltam ki az autóból, így észre sem vettem, hogy kikaptam a szolgálók kezéből a bőröndöket és saját magam kezdtem el cipelni őket fel a lépcsőn. Ők odasiettek és mondták, hogy felviszik, hisz ez a dolguk, de én nem engedtem. Nem tudom, mi jött rám, de azt tudtam hogy le akartam fárasztani magam.

- Kisasszony! Mi tényleg...rosszul érezzük magunkat, hogy...

- Hagyják csak! Én majd mindent elrendezek! - löktem be az ajtót, majd rögtön szembe is találtam magam Baekhyunnal. Arcán némi örömöt véltem felfedezni, de nem sokáig néztem, úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. A nagy lépcsőn kezdtem el hurcolni a csomagokat, mikor Baekhyun odanyúlt az egyikért, hogy segítsen.

- Hagyd! Megoldom! - vakkantottam, mire azon nyomban visszahúzta a kezét, de mikor látta, hogy képtelen leszek ennyi cuccot felvinni, szó nélkül kitépte a kezemből az egyiket és előttem felsietett a lépcsőn.

Végül én is feltértem a szobámhoz, de mikor beléptem Baekhyun ott ült az ágyam szélén és a bőröndöm céduláját birizgálta.

- Most már elboldogulok. Kösz. Elmehetesz! - vágtam be az ajtót, majd ledobtam a csomagokat. Ügyet sem vetettem rá, pedig nem mozdult egy tapottat sem, csak nézte, ahogyan ide-oda járkálok a ruháimat pakolgatva. Végül este tizenegykor megkérdeztem tőle:

- Itt akarsz aludni, vagy mi? - eléggé durvára sikeredett a hangsúly, de közben a táskámból pakoltam ki, így véletlenül kiesett a karkötő, amit neki szántam. Rögtön szemet szúrt neki és még előttem felvette.

- Ya! - rivalltam rá.

- Ez..nem ugyan olyan korona, mint amilyet én adtam neked? - ámult el. Én viszont nem mertem ránézni, ezért az ablak felé álltam, háttal neki és úgy tettem, mintha pakolásznék a fiókokban.

Egyszer csak Baekhyun átölelt hátulról. A vér is megfagyott bennem, nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést, hiszen egy héttel ezelőtt nagyon durva módon váltunk el egymástól. Olyat tettem, és ő olyanokat vágott a fejemhez, hogy ezek után nagyon furcsa volt magamon érezni karjait. Állát a vállamon pihentette, miközben nagyokat szívott a levegőből, vagy... az én illatomból. Nyeltem egy nagyot, mozdulni sem bírtam.

- Hiányoztál... - suttogta, szinte alig hallhatóan.

- Tessék? - kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos benne, hogy jól értettem-e.

Lassan elengedett, majd maga felé fordított és a szemembe nézett.

- Bocsáss meg...! - lehelte. - Amit mondtam...én...nem úgy értettem, csak...rosszul esett, hogy semmibe veszed az érzéseimet ...én... - hadarta, de fejrázásomra megállt.

- Ki volt az a lány az előbb? - tértem rá a tárgyra. - Látszólag nem is hiányoztam annyira... - ráztam le magamról kezeit. Tudtam, hogy hülyeséget követtem el azzal, hogy felhoztam ezt, pont akkor mikor ő bocsánatot kért, de...zavart az a jelenet, és valahogy nem tudtam, vagy talán nem mertem elhinni, hogy ő tényleg engem kedvel.

- Ő egy régi osztálytársam, akivel jóban voltam általánosban. - válaszolt. - De...miért érdekel ez annyira? - mosolyodott el pajkosan. - Csak nem...féltékeny vagy?

- Én, dehogy. Add oda! - vettem ki a kezéből a karkötőt. - Ezt mindjárt le is viszem Oppának! - vágtattam át a szobán, de Baekhyun elkapott és felemelt, majd levágott az ágyamra. Fölém tornyosult és négykézláb tartotta fogva testével az enyémet.

- Mit művelsz? - akartam volna szabadulni, de ő leereszkedett és testsúlyával megakadályozta távozásomat. Ahogyan mellkasa az enyémet simította, alsó fele pedig ágyékomnál helyezkedett el, olyan vörössé vált az arcom, amilyen még sosem volt. Gyorsan felkaptam a fejem, és reméltem hogy nem veszi észre.

Halk kuncogása tanúsította, hogy sajnos észre vette piros arcomat.

- Úgy vélem...az mégis az enyém...- keze végigsimított a karomon, majd úgy vette ki a kezemből az ékszert. Könnyen kezelhető csatja miatt, egyszerűen fel tudta húzni a kezére, de eközben még mindig rajtam feküdt. - Hm...nagyon szép...köszönöm. - villantotta rám ezer wattos mosolyát, ami egy kicsit sem segített az amúgy is zavarba ejtő helyzetemen.

- Most már leszállhatsz rólam. - böktem oda.

- Nem akarok. - hajolt még közelebb arcomhoz, majd először az orromra, aztán a homlokomra és végül az arcomra nyomott egy puszit. - Mondtam, hogy hiányoztál. - vette birtokba ajkaimat az övéivel.