28. - A Visszatérés

28. fejezet

Kinn vártam az eredményekre, miközben a körmömet rágtam és könnyeztem.

- Nem lehet igaz...mi történhetett megint? - aggódtam. - Doktor Úr? - szaladtam rögtön oda az orvoshoz, ahogy kijött az egyik szobából.

- Menjen be hozzá! - sejtelmes mosolyt ejtett, majd kinyitotta nekem az ajtót.

Nem értettem semmit, de nem számított, remélhetőleg nincs súlyosabb baja, akkor azt mondta volna a doktor. Lassan besétáltam, majd leültem az ágy melletti székre.

- Baekhyun? - simogatta meg szép arcát. - Baekhyun-ssi... - szipogtam továbbra is. - Minden rendben?

- Ki vagy te? - pattant ki a szeme, majd szúrós pillantással illetett. Ijedtemben felálltam és összehúztam a szemöldököm. Hogy ki vagyok??? - zavarodtam össze. Ezt nem eljátszottuk már egyszer? Akkor most mégis mi a baja?

- Én... khm...Dan Ji...a feleséged. - habogtam.

- Háh. - horkant fel. - Ne nevetess már! Feleség? Az enyém? Kizárt! - rázta a fejét.

Megrökönyödötten huppantam vissza a székre, kisírt szemem ismét megeredt és egy mukkot sem bírtam szólni.

- Én... - kezdtem volna, mikor Baekhyun elmosolyodott.

- Hm...Vidéki fiú létemre így meg tudlak siratni? - vigyorgott tudálékosan.

- Te most... - csodálkoztam. - ...te...emlékszel? - nyeltem egy nagyot. - Mindenre???

Bólintott egyet, majd felült és karjait kitárta. Először azt sem tudtam, hogy mit csináljak, de Baekhyun megragadott és magához rántott.

- Bocsáss meg! Mindenért!! - hangja elcsuklott, pár perc múlva pedig már sírt is. - Annyira sajnálok mindent!

- Sss! - simogattam hátát.

- Nem lett volna szabad hazudnom neked és...az egész népnek. Nagy hiba volt! Kérlek... - nézett rám könnyes szemekkel. - Meg tudsz valaha bocsátani?

- Szeretlek! - csak ennyit bírtam mondani, majd finom, gyengéd csókot leheltem szájára. - Te bocsáss meg nekem! Ha én nem lettem volna ott az út közepén...

- Csönd! - ajkaival elhallgatatott. - Megérte! Hidd el! Ha bármi bajod esett volna, miközben engem keresel...így kellett lennie! - ölelt meg szorosan. - Nem bántam meg!

- Hogy mondhatsz ilyet?! - húzódtam el. - Meg is halhattál volna! Sőt...szerencsés voltál, hogy túlélted! - ocsúdtam fel.

- Megkérhetlek, hogy ne beszéljünk többet erről? - hajtotta le a fejét. - Ami volt, megtörtént. Nem változtathatunk rajta. Ez volt a büntetésem, hogy egy egész népnek hazudtam. Remélem kiegyenlítettem a számlát. Mostantól nem szeretnék mást, csak te melletted felébredni minden nap és együtt megöregedni. - mosolygott édesen. - Megoldható?

- Hát nem is tudom... - húztam a szám. - Anyámék csak azért engedték, hogy visszamenj a palotába, mert elvesztetted az emlékezetedet. Ha megtudják, hogy visszajött lehet megint kidobnak. - halkultam el.

- Értem... - kezei lehullottak derekamról, majd csalódottan fordította el arcát más irányba.

- De... - kényszeríttettem kezeimmel, hogy ismét rám nézzen. - Bármi is történik....én veled vagyok. Vili? - mosolyogtam boldogan. Baekhyun arca ismét felderült, majd szerelmes pillantással ismét megcsókolt.

- Megígéred, hogy bárhova megyek, te velem jössz?

- Megígérem. - hajtottam fejét a mellkasomra, majd megpusziltam a haját.

- Szeretlek... - suttogta Baekhyun a ruhámba. - Mindennél jobban. - ölelt át szorosan.

Most már nem a fájdalomtól eredtek meg a könnyeink, hanem azért mert hihetetlenül boldogok voltunk. Végre egymás karjaiban lehetünk, fenntartások nélkül, igaz egy kórházban...de nemsokára innen is elmehetünk és akkor újra minden a régi lesz. A nép még nem sejt semmit Baekhyun valódi kilétéről, ezért ha sikerülne meggyőzni a szüleimet, hogy felejtsék el a csalását minden visszatérhetne a régi kerékvágásba.

- Nem! - legyintett apám szigorúan, miközben Baekhyunnal előtte és a királynő előtt térdeltünk. Épp azért könyörögtünk, hogy a királyi család fogadja vissza Baekhyun-t, mint Koronaherceget.

- Te csaltál és hazudtál! - mutatott a király Baekhyunra. - Egy koronaherceg nem tehet ilyesmit! Nincs semmi, amiért visszaadnám a pozíciódat! A lányom mellől pedig jobb, ha eltűnsz.

- Vele megyek! - álltam fel. - Bárhova is száműződ, azt jobb ha tudod, hogy vele megyek! - mondtam idegesen.

- Hogy merészeld? - fakadt ki apám.

- Nem fogok elszakadni tőle! Számomra Ő a világon a legfontosabb, nem fogom eladni a boldogságomat semmiért sem. Igen, önző vagyok, na és? Egyszer élek és azt az egy nyomorult életemet olyannal akarom letölteni, akit szeretek! - hadartam. - Száműzöl minket? Helyes, sokkal jobb életünk lesz a palotán kívül, mint itt ebben a dobozban, ahol sosem éreztem magam jól. Elegem van, hogy megfeleljek az elvárásoknak, tudhatnád már apám, hogy nem kenyerem ez a fajta viselkedés...

- Állítsál magadon, lányom! - szólt közbe anyám.

- Lányom? - nevettem cinikusan. - Mikor voltam én a te lányod? Mikor foglalkoztál velem, mint anya a lányával? Soha, ebből kifolyólag nem tekintelek az anyámnak. Egy anya a gyereke mellett állna, de te csak magaddal törődsz! - hisztiztem. Végül Baekhyun csillapított le azzal, hogy átölelt.

- Sss. Nyugodj meg!

- Hogy voltál képes ilyeneket mondani? - háborodott fel apám. - Tűnjetek innen, mind a ketten! - kiabálta.