25. - Emlékek

25. fejezet

Sokkos állapotba kerültem. Ismét. Nem jutottak el az információk az agyamig, útközben megállt valahol és az egész testemet lebénította.

- Jöjjenek a műtőbe! Meg kell menteni a Koronaherceget! - kiabálta ki valaki, mire az orvos, akivel eddig beszéltem már rohant is.

Lassan a csapóajtó felé sétáltam, de semmit sem láttam a kicsi ablakon...

A fal mellett összerogytam és tovább folytattam a sírást.

- Dan Ji-ssi! - szaladt oda hozzám valaki. - Dan Ji! Nézz rám! - Dong Woon hangja és kezei késztettek arra, hogy felemeljem könnyáztatta arcomat. Mikor megláttam oppa-t, aki leguggolt elém, rögtön átkaroltam a nyakát és bömbölni kezdtem.

- Oppa!!! Miért történik ez velem? - kérdeztem kétségbeesetten. - Mihez kezdek, ha Ő meghal? Én...én egészen biztosan belepusztulok... - ráztam a fejem.

- Ne mondj ilyeneket! - simogatta a hajamat.

- Dan Ji!!! - apám és anyám rohantak oda hozzám és tátott szájjal mérték fel a helyzetet.

- Mi...mi történt? - kérdezte anyám.

- Az én hibám... - ostoroztam magam. - Engem mentett meg....ha én nem megyek utána, akkor még most is jól lenne... - zokogtam.

- Felség! - jött ki az orvos közben, majd meghajolt. Azon nyomban felpattantam és reménykedtem...él még...élnie kell!

- Szerencsére a Koronaherceg túl van az életveszélyen. - fújtatott. - De további komplikációk továbbra is fennállhatnak. Nem tudjuk, hogy a baleset közben sérült-e olyan rész az agyban, ami komoly károkat okozhat...

- Él... él még... - estem össze.

Mikor felébredtem, egyedül voltam. Nem is nagyon érdekelt, ismételten csak a recepcióhoz rohantam és megkérdeztem, hogy bemehetek-e abba a szobába, ahol Baekhyun van.

- A Koronaherceg egy külön lakosztályban van. Legfelső emelet. - mondta.

Mikor felértem kissé megszédültem, éreztem, hogy nem csak a lelkem beteg, hanem a testem is...

Halkan benyitottam Baekhyun szobájába, majd lassan odasétáltam az ágyhoz. Mozdulatlanul feküdt, száján lélegeztető-maszkkal, feje több helyen be volt kötve, a kezei és a lába is.

- Istenem! - kaptam a szám elé, majd könnyezni kezdtem. Igazából..abba sem hagytam a sírást, csak ha elvesztettem az eszméletemet. A tudat, hogy miattam került ilyen helyzetbe...hogy miattam halt meg majdnem ...elviselhetetlen volt számomra.

- Baekhyun...Baekie... - vettem kezembe az övét. - Szép, hosszú ujjai nem sérültek meg. - suttogtam magamnak. - De az arcod...Istenem!

Nem számított nekem, akkor is ugyanúgy szeretném, ha tökéletes, pajkos arca nem lenne már a régi, csak azt akartam, hogy felébredjen végre.

- Ébredj fel, kérlek! - szipogtam, majd fejemet lehajtottam.

- Te...te ki vagy? - azonnal felkaptam a fejem, mert hangokat hallottam.

- Ébren vagy? Felébredtél? - nevettem, de közben könnyeim potyogtak. - Élsz! Istenem! Tényleg élsz!

- Ismerlek? - amint ezt kimondta, lefagytam. Szép szemeiből nem tükröződött más, csak a kíváncsiság...

- Mi? - halkultam el. - Nem...nem emlékszel? - kérdeztem megtörten.

- Ki vagy? - nézett le kezeinkre.

- A...a... - nem bírtam kinyögni.

- A hugom? A barátnőm?

- Khm...valami olyasmi... azt hiszem... - rogytam össze az ágya mellett.

- Nem emlékszel?

- Nem. Kellene? - kérdezte meglepetten. - Miért vagyok kórházban? Mi történt?

- Istenem!!! - eddig tarthatott az örömöm. A baleset következtében elvesztette az emlékezetét.

- Várjunk csak..te nem a Koronahercegnő vagy? - húzta össze a szemét. - De...mit keresel itt?

- Doktor úr!!! - fordultam hátra. - Nem emlékszik rám...

- Emlékezetkiesés. - mondta, majd valami lámpával Baekhyun szemébe világított. - Minden rendben, az eredményei is jókat mutattak. Ezt viszont nem. - sóhajtott. - Sajnálom, Koronahercegnő. Erre...nem létezik orvosság...

- Mi? Nem lehet! Biztos van valami... - erősködtem.

- Újra meg kell neki mutatni neki a dolgokat. Nem lehet tudni, meddig tart, az egyetlen amit tehet, az az ha végig vele lesz és így talán...elő tudja segíteni a visszaemlékezést. Most elnézést, várnak a műtőben! - azzal távozott is.

Ott maradtam, egyedül, az életem szenvedések sorozata, s az az ember, akit mindennél jobban szeretek, itt fekszik előttem és azt sem tudja, hogy ki a franc vagyok...

- Hogy szedtelek fel? - kérdezte mosolyogva Baekhyun. Arca őszinte volt, tényleg nem tudott semmiről.

- Igazából...házasok vagyunk. - böktem ki.

- Nem mondod? - ámult el. - Mi...hogyan?

Úgy döntöttem, nem tehetek mást, így leültem mellé és elmeséltem neki mindent, attól kezdve hogy találkoztunk, egészen mostanáig...