17. - Érzelmek

17. fejezet

Leírhatatlan az az érzés, ami akkor hatalmába kerített. Elmém elhomályosult, szinte csak haloványan érzékeltem tetteimet, azt hogy karomat átfonom nyakán és minél közelebb húzom magamhoz. Kezei közben hátamon köröztek és végig simították hátsó felemet, amiért egy halkat nyögtem is. Ilyen közel még sosem voltam hozzá, először furcsa is volt, de annyira transzba estem érintésétől, hogy gondolkodni sem bírtam, pedig normális esetben már rég elhúzódtam volna.

- Kisasszony, egy csomagja lenn maradt... - rontott be a komornyik, majd szinte színinfarktust kapott, mikor meglátott minket az ágyon heverve, egymást falva.

- Ya!

Baekhyun vonakodva leszállt rólam, majd közölte, hogy a fürdőbe kell mennie és már rohant is.

Mi ütött belé? - hallgatóztam a fürdőszoba ajtón, de nem hallottam semmi érdekeset, csak annyit hogy a csap folyik.

- Igen? - köhintettem, mikor észre vettem, hogy a komornyik még mindig az ajtóban áll, lefagyva, arcán fél mosollyal. - Min mosolyog?

- Semmin. További jó szórakozást, kisasszony. - meglepettségemre felmutatta a hüvelykujját és kisgyerek módjára, kuncogva elviharzott.

- Mi a fene van mindenkivel? - vetődtem le az ágyra. Baekhyun pár perc múlva kijött, majd odasétált mellém. Igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna az imént, de...nagyon nehezen ment. Ő felköhintett egyet, hogy figyeljek rá.

- Khm...azt hiszem mennem kéne... - intett, de én elkaptam a kezét.

- Nem...nem alszol itt? - néztem rá kutya szemekkel, de amint feleszméltem hogy hogyan viselkedem, elengedtem a kezét és felvettem a szokásos arckifejezésemet.

Baekhyun elhúzta a száját, majd elmosolyodott.

- Hidd el nekem. Most...khm..jobb ha távol vagyok tőled, különben... - abbahagyta a mondandóját. - Szóval...

- Mindegy. Ha nem akarsz, nem erőltetem. - fordítottam hátat neki, majd betakaróztam. Néhány másodperc múlva viszont az ágy besüppedt és Baekhyun mellettem termett. Fejemet felemelte és combjára hajtotta, majd hajamat kezdte el simogatni. Meglepettségemre még énekelni is elkezdett. Eszméletlen hangja volt. Annyira meglepődtem, hogy fel is néztem arcára.

- Nagyon szép hangod van. - mondtam ámultan.

- Igen? - mosolygott édesen. - Örülök, hogy tetszik... - pár perc múlva el is aludtam.

- Kisasszony...fontos teendője akadt hirtelenjében... - hallatszott a komornyik hangja. Ajj, mi van már megint?

- Hm? - nyitottam ki nehézkesen a szemem. - Mi történt?

- A koronaherceg már a lovon ül. Szeretné, ha Ön is csatlakozna. - mondta az öreg.

- Hm? - ezt már lelkesebben kérdeztem, majd kipattantam az ágyból és szinte negyed óra alatt el is készültem. Érdekes, sosem voltam még ilyen lelkes reggel, mint ma.

- Jó reggelt, hercegnő! - mosolygott szélesen Baekhyun. Kedvesen viszonoztam a gesztust, de oda menni nem mertem hozzá, féltem hogy a szolgálók kibeszélnének a hátam mögött. Mondjuk...nem mintha nem ezt tennék, minden áldott nap...

- Neked is! - ültem fel a lóra. - Hova akarsz menni?

- Nem tudom, talán az erőbe. Kicsit messzebb. Felkészültél?

- Van nálad puska? Mi lesz, ha megtámad egy farkas? - kérdeztem komolyan, de Baekhyun annyira elnevette magát, hogy majd' lezúgott a lóról.

- Nyugalom...megvédelek...

- A két kezeddel? - cukkoltam.

- Ha kell. Gyijjá! - rántotta meg a kantárt, majd el is ügetett a lóval.

Szorosan mellette lovagoltam, fél órán keresztül, míg nem elérkeztünk az erdő melletti nagy rétre. Akkor Baekhyun megállította a lovat, majd leszállt és felém indult.

- Mit akarsz itt? - kérdeztem csodálkozva. - Nincs itt semmi és senki...

- Épp ez az. - vigyorgott, majd lesegített a lóról. Még azután sem engedett el, hogy leszedett a magasból, továbbra is karjait körém fonta és tekintetemet kereste szép, barna szemeivel, majd gyors puszit nyomott a számra, amitől ismét lefagytam egy pillanatra.

- Ezt ne csináld! - bokszoltam a vállába, de titkon a gyomrom összeugrott az izgalomtól.

- Mit? - kérdezte pajkosan. Szemei olyan huncutul álltak, hogy képtelen voltam nem elmosolyodni.

- Ezt. - vettem birtokba ajkait én is olyan rövid ideig, mint ahogyan ő az előbb, majd gyorsan elkaptam a tekintetemet és torok köszörüléssel próbáltam álcázni zavarodottságomat.

- Olyan aranyos is tudsz lenni... - simogatta meg az arcomat. Szemében lévő csillogástól és kedvességtől, valamint az érzelmektől teli tekintetétől kis híján könnyezni kezdtem.

- Nem megyünk? - fordultam meg, de ő így is csak átölelt és nyakamba suttogott.

- Kedvellek...nagyon is... - az ereimben a vér megfagyott, majd lefejtettem karjait magamról és szembefordultam vele.

- Miért kedvelsz? - tettem fel a költői kérdést.

- Nem tudom. - vont vállat mosolyogva. - Őszintén mondom, hogy nem tudom. De így érzek...

Egy percig elméláztam ezen, és végül arra a döntésre jutottam, hogy elégedett vagyok a válaszával. Tudtam, hogy hihetetlenül elviselhetetlen személy vagyok, és most, hogy Baekhyun őszintén bevallotta nekem, hogy kedvel úgy éreztem...áldott vagyok. Van valaki, aki képes elviselni.

- Én is kedvellek. - öleltem meg, majd könnyezni kezdtem. Ezt Baekhyun meghallotta és szorosabban magához húzott.

- Sírj csak...- simogatta a hátam. - Soha ne merj más vállán sírni! Csak az enyémen, értetted? - bújt hozzám.

Bólintottam egyet, majd könnyeim egyre hevesebben kezdtek el záporozni a boldogság érzése végett....